Nagyhatalmak

 Egész nap egy mondat járt a fejemben.
,,Ha összetöröd a szívem, én összetöröm az arcod.”

Ha szorult helyzetemben így cselekednék, lehet, hogy megszabadulnék néminemű rossz érzéstől, szomorúságtól, meg bosszúvágytól, ami egy ideje bennem kavarog.

Másik oldalról persze ott van az, hogy az erőszak, erőszakot szül. És mellékesen teljesen értelmetlen. Lehet, hogy még indokolatlan is.
Viszont egy kis képletes arctörés senkinek sem ártott még. Félresöpörve a rosszindulatot, amitől nehéz elvonatkoztatni persze, ha az ember éppenséggel nagyon el van foglalva saját maga sajnálásával.
Mindenesetre érdekes egy gondolat. Rábízom ezt a dolgot a sorsra, majd az elintézi. Tudjátok, ő mindig jobban tudja.

Az az én hatalmas vágyam, hogy alvással lehessen problémákat megoldani. Lefeküdni gondterhelten, majd egy tizenkét órás, nyáladzós, kielégítő alvás után arra ébredni, hogy minden probléma megoldotta önmagát. Sokáig éltem ennek a reményében és egészen jól el is voltam vele egészen addig, míg egyszer csak cselekvésre nem adtam a fejem.
Gondolom, néhány emberben felmerül a kérdés, miszerint megérte-e. A válasz: Nem, egyáltalán nem.

Szóval egy kicsit rábízom az életem a nagyhatalmakra. Olyan szavakkal dobálózom, mint az élet, a sors, a végzet vagy maga Isten. Ez a felsorolás nem egyéni gondolat, jó barátnőmtől loptam, de lehet, neki van igaza. Már régóta nem az én műfajom a piszkos játszma, pedig annyiszor élhettem volna a lehetőséggel.
A jó hír viszont az, hogy kilőttem a ,,mi lett volna, ha…” kérdéssort a képből, mielőtt az igazán beférkőzhetett volna. Úgyhogy éljenek életem apró kis sikerei. (És most suhanjunk el a tény felett, hogy ezek az apróságok, bődületes kudarcokhoz vezettek.)

Engem például nagyon könnyű kipiszkálni a komfort zónámból. Saját példa az is, hogy apró dolgokon mennyit tudok feleslegesen stresszelni, ahelyett, hogy csak gondolkodás nélkül belevetném magam az árba.
Úgyhogy ez a nyár idei jelmondata: Csinálj olyan dolgokat, amiket eddig még nem tettél!
A nyitás persze botrányosan pocsék végkimenetelű lett, de ideje feltápászkodni a betonról és tovább menetelni. Hiába tűnik most úgy, hogy értelmetlen az egész, meg kell adnom az esélyt magamnak. Ennyivel még tartozom. Ha ez lesz az utolsó meggondolatlan eseménysorozata is az életemnek.

Feledhetetlen nyarat akarok. El akarom felejteni az elmúlt öt évet, meg akarok szabadulni minden rossztól (élményektől, emberektől) és arra koncentrálni, ami boldoggá és súlytalanná tesz. Megtalálni az örömöt az apróságokban.
Élni egy kicsit.

Love & Rockets,
Sadie