New Moon2009.11.21. 20:23, Sadie
Most tartok ott, hogy elegem van a sok, idétlen kritikából. Egyik sem alkot hiteles képet a filmről. A hivatalos kritikusok mérföldekre állnak a történettől és majdnem biztos vagyok abban, hogy a könyvet egyszer sem vették a kezükbe. A rajongók túl elfogultak és túl sokat látnak bele, voltaképpen a semmibe. Na jó, ez erős volt.
Nyilván, amit én fogok itt összefirkantani, az sem lesz teljes és valószínűleg senki érzéseit nem tudom majd visszaidézni, ugyanis mindenki másként éli meg a különböző dolgokat.
Szeretném már az elején leszögezni, hogy a Twilight Saga az én gyengém. Hihetetlenül elkötelezettnek érzem magam a sztorival kapcsolatban, a szereplők nagy része (és itt nem a színészekre gondolok) nagyon a szívemhez nőtt. Éppen ezért nem fogom lehúzni a filmet és olykor valószínűleg többet látok majd bele egyes részekbe.
De azért megpróbálok egy elég valóságos megközelítést alkalmazni. Elfelejtek minden írást, amit az elmúlt másfél órában olvastam és egyéni gondolatokkal próbálok előrukkolni.
Az eleje nem tetszett. A holdas kezdés ötlete jó volt, viszont olyan lassan akart eltűnni, hogy az én bezsongott személyemnek nem tett jót ez a várakozás.
Kezdetnek kiemelnék pár pozitív jelenetet:
A történet Bella álmával kezdődik, amelyben ő már öreg néniként szerepel és ahol Edward még mindig tökéletes, gyönyörű és fiatal.
Teljesen jó a Charlie-Bella szál megoldása is, bár én úgy emlékszem René adta a fényképezőt és Charlie az albumot szülinapi ajándékként, de ez a kis eltérés megbocsáltható. Meg az is lehet, hogy csak én emlékszem rosszul. Tetszett Charlie ősz hajszálas megjegyzése is. :))
A nagy fangirl-es jelenet körünkben Edward tökéletes, mosolygós, lányokat megigéző, jelenete volt, ahol eltűnt tér és idő, csak Bella és Edward maradtak egymásnak és lágy csókkal jutalmazták egymást. Majd Edward megállt a határvonalon és mielőtt Bella beindult volna a parkoló közepén kibújt a csókból.
Az a jelent, amikor Edward elszavalt egy részletet a Rómeó és Júliából, valami fantasztikusan szép volt.
A születésnapos jelenetből Emmett megjegyzése tetszett nagyon, amin mindenki csak kínosan bámult maga elé.
A vámpíros jelenetek után jött egy szakadás, hiszen anti farkasosként elég nehéz élvezettel adózni az ilyesfajta részeknek. Ezeken pedig a félmeztelen, bronzbőrűek sem tudtak segíteni.
Az élet belém leginkább akkor tért vissza, mikor újra megjelent Alice és egy: ,,Bella! Te meg miért vagy életben?" szöveggel kezdett.
A Volterrás jelenet is elég pozitív emléket hagyott bennem, Bella tömeggel való harca, nagyon jól meg lett csinálva én is majdnem így képzeltem el.
Ami nagy negítvum volt számomra az a farkasok megjelenítése volt. Mindenhol azt olvastam, hogy mennyire jól megoldották a kivitelezésüket, pedig erről szó nincs. Nagyon műek voltak.
Ha negatív jeleneteket szeretnék összeszedni akkor azt is meg tudnám tenni, de ehelyett tovább folytatnám a történet analizálását, egybevetve a karakterek szereplők általi megformálásával és a rendező, Chris Weitz munkájával.
Kristen Stewart alakítása hatalmas meglepetés volt. Az 1. filmhez képest szerintem sokkal többet mutatott, leszokott a szájharapdálásról és a gyakori hajtúrásokról, pedig ez a 2 dolog nagyon is jellemezte személyét. Ha azt mondták az 1. filmet elvitte a hátán (ami nem igaz) akkor itt nem tudom mit csinált. Nadrágzsebre tette? Határozottan. Kellemes meglepetés volt. :)
Robert Pattinson nem sokat- vagy nem sok újat tudott mutatni, ugyanis nem kapott rá lehetőséget. A játékával teljesen megvoltam elégedve, a megjelenéséről pedig csak annyit mondanék, hogy szívszaggatóan gyönyörű.
Taylor Lautner... azok a fogak... Egy 2 lábon járó fogkrém reklám. Ha ezek eredeti színükben pompáznak így, akkor azta, micsoda gének! Ha nem, akkor nagyon remélem Taylor visszakérte a pénzét! Komolyra fordítva a szót... Nem volt olyan kellemetlen sem a megjelenése, sem a színészi játéka, de a karakterében jóval több volt, mint amit átadott. A szereplők közül úgy érzem Michael Sheen az, akit még meg kell említenem. Habár nem sok szerepe volt Aro-ként, mégis fantasztikusan formálta meg a karakterét.
Chris Weitz-nek sokmindent tudnék mondani és sok kérdésem is lenne hozzá.
Kezdjük azzal, hogy a könyv filmrevitelével majdnem teljesen elégedett vagyok, ugyanis sikerült hiánytalanul kielégíteni. Legyünk, őszinték, hogy 1 filmtől, amelynek könyves alapja van nem várhatunk többet. A Twilight-hoz képest jóval több jelenet volt hű a könyvhöz, amit én nagyon díjazok.
Tetszett a színvilág és összességében a jelenetek is jól voltak kivitelezve.
Azt is nagyon pozitívan vettem, hogy voltak direkt vicces jelenetek, amelyek jól is sültek el. Talán ez az, ami hiányzott a Twilight-ból.
Ha már Twilight, az is jó ötletnek bizonyult, hogy régebbi részeket is bevágtak egyes jelenetek közé. Sőt. Én egy kicsivel többet is el tudtam volna viselni ebből.
De... sajnos többször is előfordult velem, hogy egyszerűen nevetnem kellett egyes részeken, amik nyilván nem erre lettek kitalálva.
Az egyik legnagyobb jókedvet Bella és Edward vámpíros jövője hozta, ami valljuk be elég kis esetlen volt.
Ha már a Volterrás jelenetnél tartunk, Aro gondolatolvasása és ahogyan Edward keze után nyúlt... egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy nincs tisztában azzal, hogy pontosan melyik nemhez vonzódik.
A film végén, amikor Bella és Edward a kocsiban ültek és éppen az átváltozásról beszélgettek az út közepén hirtelen megjelent Jacob, aki természetesen félmeztelenül és nem tudom mennyire természetesen, de feszítve állt előttük.
De mosolygásra kéztetett az is, amikor Bella a balul elsült születésnap után, csók közben nyögdécselt.
Amiről nem biztos, hogy a rendező tehet az a zenei katyvasz. Nem szenteltem olyan nagy figyelmet ennek, de a Muse dal természetesen elragadott magával.
És olyan furcsa jelenetbe iktatták be ezt a fantasztikus dalt és annyira nem értettem miért, hogy egy óriási kérdőjel ült ki az arcomra eközben.
Még valami, amit egyáltalán nem elfogultságból mondok. Annyira hiányzott nekem egy Rob Pattinson-féle, Let Me Sign stílusú dal. Bella sziklaugrásos jelenetéhez egy ilyen érzelmes szám illett volna, ami sokkal jobban kiemelte volna ennek a jelenetnek a fontosságát.
Térjünk át a kémiára. Arra a nagyon közismert chemistry-re, ami elviekben Kristen és Robert között van. Az 1. részben én ebből nem láttam semmit. Nekem nagyon hidegnek tűntek a közös jelenetek, a szikrák az én DVD-mhez nem lettek mellékelve és a 2 szereplő egyáltalán nem tudta eladni nekem, hogy ők ketten tényleg annyira, kétségbeejtően függnek egymástól, mint a könyvben említett Bella és Edward. A 2. részben jobban átéreztem a szerelmet, mondhatni azt a legendás vonzalmat is kezdtem felfedezni.
Bármennyire is szeretnék, képtelen vagyok elvonatkoztatni teljes mértékben a fanatizmusomtól, ezért nem tudom mit is mondanék rá, ha nem olvastam volna a könyveket és, ha nem lennék beléjük teljesen szerelmes. Nyilván sokkal jobban átélhető nekünk, fiatal tiniknek, akik olvastuk a könyvet. Nekünk, akik szerelmesek vagyunk vagy Robert Pattinson-ba, vagy Taylor Lautner-be. Nekünk, akik hiszünk a tündérmesékben, a szőke hercegben, a misztikus dolgokban.
Csak annyit tudok mondani, hogy fanoknak kötelező.
A kritikusoknak azt üzenném, hogy vegyék a kezükbe a könyvet és azután elemezgessék újra a látottakat. Vegyék figyelembe a célközönséget és ne a fizetésük legyen az elsődleges célpont egy-egy kritika megírása közben.
A rajongóknak meg annyit, hogy ha Team Jacob-ra váltanak, legalább ne az legyen az egyetlen kifogásuk, hogy kockás az említett hasa.
Mondjuk egy Lola-tól, mit is vár az ember?
Értékelés: 7/10
(Elfogultság? Valószínű. De ez csak egy szám...)
|