Nicsak, egy 20-ai bejegyzééés... 0.o

*Még nem döntöttem el teljesen, hogy picsogós vagy szimplán nyers leszek-e, de pár pillanaton belül ez úgyis kiderül.*

Pszichiátriai végzés hiányában, csak találgathatok, hogy voltaképpen miben is rejlik az én nagyságom... Oké, ez most elég beképzelt mondat lett, pedig szándékomban sem volt megütni ezt a szintet.
Jelenleg az az én eget rengető problémám (megint), hogy pár hét szótlan tűrés után, újra kibuktam és nem tudom tovább elviselni már ezt a majmolást.
Mindig sikerül letudnom, mert ott van zsú vagy Eni, akikkel tudok erről beszélni és, akik képesek kívülállóként szemlélni a dolgokat.
Ha ezt pl. zitusnak mondom el vagy Maddie-nek, akkor nyilván nem sokat tudnak segíteni, max. zitus felajánlja, hogy lekaparja a bőrt is a képéről drága követőmnek vagy ráküldi Olkát, ha nagyon vészes a helyzet.
Persze én jó ember vagyok, aki kerüli az erőszakot. (értsd: szereti maga intézni az ügyeit és, ha saját maga keverhetne le egy jó, észhez térítő taslit, az csak oldja a benne felgyülemlő feszültséget...)

So, jelenleg ott tartok, hogy semmiben nem merek állást foglalni k közelében. Kerülöm, befogom, de ez sem elég. Ahhoz viszont túl gyenge vagyok, hogy a netes világot itthagyjam és anonymként nyomuljak.
Próbálom kizárni a dolgaimból, elvágni a kötődést.
HA a kötődés egyáltalán az oka annak, amit művel.
Mert nem vagyok népszerű, partyarc, de még csak jófej sem, amiért körülrajonganának pl. a suliban, ezért nem éri meg olyannak lenni, mint én.
Nyilván elkerülhetetlen, hogy 1-2 megjegyzéssel kicikizzem valamiért, ami r*hadt gyerekes tőlem, de vannak helyzetek, amikor az ember nem akar felnőni én pedig 16 évesen nem érzem magam felnőttnek, sőt igazi tininek sem, aki házról, háza jár, hogy partyzhasson, aki vedeli a piát, vagy felelőtlenül drogozik és/vagy szexel.
Ezek olyan dolgok pl. amikről nyíltan sosem beszélünk és mivel a blog is elég nyílt dolog (mivel egy csomó ismerősöm olvassa) nem is fogok a jövőben sem.
De amúgy sincs miről.
Jó lány vagyok. Egy időben próbáltam nem az lenni, kapaszkodtam ebbe az életem árán is. Azt hittem csuklót vagdosni, Nightwish-t hallgatva vagy 2 hétig csak aludni hazatolni a képem menő dolog. Megjátszani, hogy nemtörődöm vagyok, ezzel elnyomva, hogy nem is. De aztán rájöttem nem érdekel.
Aki utál, az mindenféleképpen utálni fog és az alapján senki sem ítélhet el, hogy én nem élek ilyen dolgokkal.
Hogy én szeretek itthon lenni.
Hogy néha többre értékelem azt, ha hazajöhetek és benyomhatom a füllhallgatót a fülembe, bömböltetve egy kis Avrilt és kikapcsolhatom magam, mint pl. levonszolni a s*ggem próbálni vagy elmenni a haverokkal valahova. (Imádom az együttest és a haverokat félreértés ne essék...)

Onnan jutottunk ide, hogy?
...ha valaki szinte tálcán kínálja fel, annak lehetőségét, hogy tegyek egy kisebb megjegyzést, akkor miért ne éljek vele?
Különben is, ezt az ember általában nem veszi nagyon magára.
Kivéve persze a piros betűs napokon, de k túl sokszor menstruál ezek szerint.
Ezért kell k*ssban tűrnöm ezt az egészet.

Lehet most én is konfliktus gyáros lettem?
Jelen esetben még ez is hidegen hagy.