Sad(i)elicious

2010.02.22. 21:12, Sadie

KIHALT AZ OSZTÁLY... LEGALÁBBIS A BANDA MINDENKÉPP...

Elég régen jöttem már valami személyesebb jellegű bejegyzéssel, fogalmam sincs miért. Azt se tudom már mit osztottam meg veletek utoljára. Ezért jó, ha követtek twitteren, ott 8 órásba nyomatom per nap.
Nyah összegezzünk dolgokat. Kész a piercingem. Előző hét szerdán csináltattam meg. Nem fájt, most sem fáj, csak ha reggel nyújtózkodom, meg ha belekapok. Mondjuk mára valami oknál fogva begyulladt, de így is kell neki 1-2 hónap mire begyógyul, addig pedig büdös kamillateával kell borogatni. Kép twitpic-en... Tegnap anycimmal kísérleteztünk és alul vörösre festettük a hajam. Nah most nem arra az undorító pirosra kell gondolni hanem szép, világos, szőkésvörösre, ami alig tűnik ki a hajamból, de azért látszik, ha odafigyel az ember. Felül is van egy vékonyka tincs a hajamban, ami azért sokkal jobban látszik. Szerintem egész jó, majd legközelebb jön rá a következő réteg és akkor nagyon atom lesz már...
Még egy kis nyavalygás, ha megengeditek... ma reggel olyan sz*rul ébredtem, hogy arra nincsenek szavak. Egyszer már volt ilyen és akkor sem kívántam ezt többször. Felkeltem, megszédültem, bumm vissza az ágyba. Nagynehezen kitápászkodtam, elkezdtem csinálni a kakaóm, ami alig másfél perc. De ezalatt szintén megint majdnem összeestem. Utána le kellett feküdnöm egy kicsit mert azt hittem ott helyben elterülök a padlón. Nem volt kellemes... Azután csak összeszedtem magam és mostmár minden rendben. De itthon persze riogatnak olyan szavakkal, mint orvos, vérvétel, vitamin hiány, nem eszel kislányom... Persze, hogy nem eszem, amikor valaki összekeveri a reggelimet és tepertős pogit rak be nekem, amikor én azt utálom. No, mindegy is ez. Csak megjegyeztem.

Suli. Ma teljesen pangás volt. Eni és Niki egy h*lye töri verseny miatt, egész héten nem jönnek be egyetlen órára sem, Papp G elutazott síelni, Detti, mint ma kiderült újra megbetegedett és úgytűnik zsúm is, mert ő sem jött ma be. Így maradtam én meg Dojka, na meg Endi, aki néha itt, néha ott. Kicsit szomorú és unalmas 1 hetünk lesz így azt hiszem. Fogalmam sincs mit kezdünk ketten Dojkával, főleg, hogy külön csoportban is vagyunk... de hát ez van. Csak túléljük valahogyan. :P

Március 25. körül lesz szóbeli felvételi a suliban. És a 10.b felügyel, míg a többiek hazamennek. De van benne jó is. Megint eljátszhatjuk a ,,nagylányokat" a kis ,,pisisek" előtt. Szeretek parancsolgatni.

A héten megint pláza körútra kell mennem, azt hallottam a New Yorker-ben van ,,Mindenkinek kell egy saját Edward!" vagy vmi hasonló feliratú póló. KELLKELLKELLKELLKELL!

Aztán, közérdekű közlemény: Avril kollázst készítek! Minden felajánlást örömmel várok. Képek, cikkek, matricák, új, régi, szőke, barna, bármi... Hálám örökké üldözné az illetőket...

Öhm, öhm, öhm... tegnap hatalmas unalmamban és tehetetlenségemben úgy döntöttem nekivágok a Heroes-nak, lévén, hogy mindenki elment szünetre és rendes kislány lévén, minden sorozattal végeztem időben. 4x05 jön ma, ha minden igaz. SPOILER!!! Kinyírták Nathan-t, hogy rohadnának meg!!!!!!!!!!!!!!!!
SPOILER VÉGE!!!!

Öhm, öhm, öhm... szerintem ennyi.
Fáradt vagyok.
sáp.
visszafelé...
xd

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Oldalnév: Sadielicious
Téma: személyes, média blog
Szerkesztő: Sadie
Elérhetőség:
@
Nyitás: 2008. január 28.
Költözés: 2009. szeptember 29.
Design: ver. 14 by Sadie
Program: Adobe Photoshop CS3 Extended
Ajánlott Böngésző: Google Chrome
Ajánlott Felbontás: 1366x768

 

Regisztráció 

(néha a blog csak regisztrációval érhető el, személyes, jellembeli problémák miatt... ha olykor nem bírod ki nélkülem regisztrálj, ha annyira azért mégsem érdekellek, akkor várj 1-2 hetet, míg minden visszaáll a régi kerékvágásba...)

 
 

Kedvenc Idézetem


,,I'm not going to change the way I look or the way I feel to conform to anything. I've always been a freak. So I've been a freak all my life and I have to live with that, you know. I'm one of those people."

 
 

Ahol még megtalálsz

Facebook & LittleMonsters & Lookbook & TeveClub & tumblr (fashion) & tumblr (személyes) & tumblr (glee) twitter  YouTube

 

BLOGSAROK
Friss hozzászólások
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-08-05
 
BELÉPÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!