EGY NAP ROBCIÉRT...

Ha valaki nekem délelőtt azt mondja, hogy este 10-kor, egy dohányfüstfelhővel borított kocsmában fogok ülni, Városkapunál, Dini pulcsijában, erős feketét szürcsölgetve, körberöhögöm. De mégis ez történt. És még mindig nevetek azon, hogy hogyan alkothatunk Enimmel ekkora szerencsétlen párost.
De kezdjük az elején.
Ma reggel 9-kor hatalmas mosollyal az arcomon ébredtem és a tudattal, hogy talán ha csak 10 másodpercre is, de láthatom életem szerelmét élőben.
Már fél 12-kor nekiláttam a készülődésnek és kb. háromnegyed 1 körül ki is indultam a buszmegállóba. A buszom késett vagy 10 percet, de így is én értem először az Árpád hídhoz. Majd jött Eni, végül 10 perces késéssel Dojka és nővére.
Felszálltunk a metróra és 12 megállónyit utaztunk a Klinikákig. Ezután előástam a nyomtatott térképem és megnéztük rajta merre lehet a Bókay. Természetesen rossz irányba indultunk el, de Eninek időben feltűnt, így még elég korán visszafordultunk. Körülbelül fél 3-ra értünk ki. Voltak már emberek, az utca végében egy egész tömeg várakozott, de nem volt annyira vészes. Mindenki nagyon csendes és fegyelmezett volt.
3 körül jött rám az éhségroham, így kicsit elsétálgattunk, ki a Bókay-ról, hátha találunk egy McDonald's-ot, mivel mindenki hambikkal és McCafe-kal felszerelve flangált körülöttünk. De nem találtunk. Így éhen várakoztunk tovább. 3, fél 4 körül úgy döntöttünk itt az ideje kimenni a napra és leüllni a betonra. Kb. 5 perce üldögélhettünk, amikor megérkezett egy ,,forgalomirányítás" feliratú autó. Ekkor mindenki feljött a kerítéshez, ahol a lakókocsi, a ,,budi busz" (xd)  és a kamerákat szállító autók is álltak és vártak. 5 körül szóltak a biztonsági emberek, hogy menjük el a 2. villanyoszlopig, mert lezárják az utca 2 végét. Volt pár sötét emberke, akik nem akartak elmenni odaáig, amivel sikerült rendesen felhúzniuk az embereket, akik így elkezdtek üvöltözni és fenyegetőzni, hogy ha nem mennek végre hátrébb, akkor lezárják az egész utcát. Sokan gondolhatnák most, hogy mekkora b*nkók ezek, de ezt megcáfolhatom. Csak azért emelték fel a hangukat, mert másként képtelenség lett volna arrébb terelni a népet. Amúgy nagyon rendesek voltak, poénkodtak, még1-2 infót is kiszivárogtattak, szóval nekem teljesen pozitív benyomásom van róluk. Fél 6 körül Dojkáéknak menniük kellett, így már csak Eni és én maradtunk ott. Meg egy csomó hormontúltengésben szenvedő fiatal, akik miatt semmit sem láttunk. Így hát elhatároztuk, hogy oké, irány a McDonald's, nem fogunk éhen halni csak azért, hogy ne lássunk semmit.
A Deákig visszamentünk, ahol találtunk egyet és olyan mákunk volt, hogy rögtön helyet is sikerült szereznünk. Megtaláltuk a CBH szendvics utódját is, ami a Manhattan Csirkeszendvics lett. Van benne hagyma, saláta, majonéz, csirke, bacon... nagyon finom volt. :) Robci-burger. :) Ezután egy kis desszertet is megengedtünk magunknak, ami nem sült el túl jól. Enim álompitéje elvileg borzalmas volt. Az én feketeribizlis McFlurry-mmel viszont semmi gáz nem volt, elég jó kedvűen telt el az este további része, hála neki. (Valamiért mindig betesz nekem... xd)
Miután kellőképpen felemelegedtünk visszamentünk a forgatás helyszínére. Fél 8 körül lehetett és a lakókocsi felöli tömeg, eléggé megcsappant, így elértük a szalagot. Elhatároztuk, hogy 8-ig várunk, ha Robci nem jön, akkor lelépünk. Nem jött. Ekkor Enim felhívta Dinit (aki egész nap asszisztált nekünk, hol Robos oldalakat bújt, hol McDonald's-okat keresett...) aki azt mondta 9-re van kiírva Robet érkezése. Így 8-kor telefonáltam anycimnak, hogy majd megyek valamikor. Dini fél 9-kor esett be, hozott meleg pulcsikat, zsepit és egy hatalmas adag jókedvet. Nagyon jól éreztük magunkat, komolyan azt a háromnegyed órát, amit még ott álltunk végigröhögtük.
Negyed 10 volt már és Rob felől semmi hír sem volt. Így csalódottan, de elhatároztuk, hogy itt a vége, irány haza.
Letörten, fáradtan, lábfájósan, agyonfagyva és csalódottan indultunk haza.
Az Rpattz Daily szerint, viszont 20:52 körül érkezett Rob a helyszínre, ami azt jelenti, hogy az a Merci, amit láttunk és amire Enim azt mondta, hogy ,,Hé, ez nem ő?" az nagy valószínűséggel de, ő volt.(L)
Happy End sajnos nincsen, nekünk csak ennyi jutott, elvileg 10 körül kezdett el mászkálni a környéken, akkortájt kezdték a forgatást is, amiről mi már sajnos lemaradtunk. Nem akartam a legutolsó busszal eljönni, már így is későre járt.
Enim és Dini kikísértek Városkapuig, ahol megnéztük a buszokat és kb. még fél óra volt a buszom érkezéséig, mi meg majd szétfagytunk. Ezért benéztünk egy sörözőbe, ahol annak elenére, hogy egy erős piára vágytam, csak egy kávéra futotta, nem akartam cigiszagúan és még részegen is hazaállítani, este 11-kor. Miután megittunk a kávénkat már indultunk is ki a buszomhoz, amire akkor már fel lehetett szállni. Mindent megköszöntem, érzékeny búcsút vettem és felszálltam. De persze Eni és Dini voltak olyan rendesek, hogy addig nem mentek el, amíg nem indult el a buszom.
Kb. háromnegyed 11-re értem haza, anya, apa fent, első kérdés: Mi van rajtad? Ez apától. Anycim kijön a konyhából: Mi van rajtad? XD
Nagyon poén volt.

Szóval Robcit még mindig nem láttam, valószínűleg már soha nem is fogom, de mégis felejthetetlen élménnyel lettem gazadagabb.
Majdnem 7 órát álltunk egyhelyben, valószínűleg összeszedtünk egy tüdőgyulladást és egy tüdőrákot, de megismertem Dinit, aki egy angyal és nagyon jó társaság. Enim is fantasztikusan jól tűrte a várakozást, sőt szerintem ő is eléggé felspannolt volt már a végefelé. Hihetetlenül türelmes, elnéző és lelkes volt (és még egy csomó jót tudnék mondani, ha nem lennék ennyire szörnyen fáradt és tudnék gondolkodni is) amit én soha a büdös életbe nem tudok majd neki meghálálni. :)

Szeretném megköszönni nektek ezt a felejthetetlen napot és habár Robcit nem láttuk személyesen én úgy gondolom mégis megérte és talán ha tudnám, hogy ez lesz a vége és végig mosolygom majd a hazafelé vezető buszutat, újra nekivágnék ennek a napnak.

Mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy ha feleannyira szereti Rob-ot, mint én, akkor már megéri kimenni, megéri megpróbálni, várakozni, mert biztos nincs felemelőbb érzés, mitn a várakozás gyümölcseként felbukkanó személy látványa.Ne halasszátok el ezt a megismételhetetlen alkalmat. Ha megpróbáljátok, legalább nem agyaltok azon, hogy mi lett volna, ha nem.
Lehet, hogy soha többé nem lesz ekkora esélyetek arra, hogy láthassátok.
Én legalább elmondhatom: Megpróbáltam... :)