Volt itt minden. Olyan 2 napon vagyok túl, hogy húúú meg háááá.
A húúú volt inkább a pénteki, a háááá meg vonatkozik inkább a szombatra.
(Ez is, de egy értelmes bejegyzés lesz már megint…)
Tavaly előadtam már, hogy ami az After-en történt, az ott is marad.
Idén sem lesz ez másként. :)
Egyszerűen vannak olyan dolgok, amik nem a nagy nyilvánosságnak szólnak. Különben is képtelenség lenne leírni a történteket úgy, hogy az az olvasók számára is ugyanolyan legyen, mint akkor nekem.
De egy kevés infót azért csöpögtetek… ismerkedtem új emberekkel.
Rögtön az első percekben sikeresen bemutatkoztam az ajtónállónak, aki még hajnali 2 körül is emlékezett rám. Khm.
Kállay Saunders Andrással is találkoztunk. Annyira vicces volt, hogy ő percekig csak támasztotta a pultot, mi pedig vele szemben terpeszkedtünk hárman a kanapén és a jó öreg ,,Sadie-féle kitalálósdit” játszottuk. Még ő is nagyot nézett ahogyan Dojka próbálta kitalálni újabb beteg agyszüleményemet.
A buli lassan indult be.
Éjfélnek is el kellett múlnia ahhoz, hogy legyen legalább olyan a hangulat, hogy az ember szívesen vesse bele magát a tömeg sűrűjébe.
De aztán megőrültünk amennyire az csak lehetséges, a Nici-ékkel való tánc elég volt ahhoz, hogy meghozza a kellő őrületet, ami szükségeltetik egy ilyen bulihoz.
Csak hajnali 2-ig maradtunk. Bőven elég volt.
Annyi a negatívum, mint a pozitívum.
Nem tudom eldönteni, hogy most frenetikus volt-e vagy gagyi.
Visszagondolva persze nem bántam meg. De bőven elég volt.
Egy teljes évre.
Szombaton hajnali 10-kor keltem. Tiszta kómás hangulatban mentem kimosni a hajamból a cigi szagot.
Majd benyomtam a házimoziba a Kölyök 22-t és elkezdtem készülődni.
Gyorsan bekapcsoltam a gépet, megnéztem kiesett-e a Megasztárból a Reni… nagy meglepetésemben a maradék csipa is kipergett a szememből. El se hittem, hogy végre hazaküldték Szíj Melindát.
A reggeli örömtánc után 12:20-kor már indulásra készen vetettem bele magam a havas, fagyos időbe.
Dojka természetesen ismét késett és hála neki szombaton is letámadott egy pasas és addig kellett hallgatnom a h*lyeségeit, míg ,,miss pontatlan” le nem ért. Vagy ez, vagy kimehettem volna a hóba… és a hónál nem nagyon van olyan dolog, amit jobban utálok.
Utunk először a Duna Plaza-ba vezetett. Ajándék után kutattunk az osztálykarácsonyra, de csak a sikertelenség maradt. Így ismét egy kanapén kötöttünk ki (tisztára olyan, mint a pénteki nap ismétlése) és vártuk, hogy végre legyen valami mozgolódás a Saturn környékén. Hát nem volt…
Így végül úgy döntöttünk itt az ideje megnézni mi a helyzet… 3…2…1…
Hosszú kígyózó sor.
Meg egy asztal, ami előtt csoportosulás van, és ami mögül csak egy kis barna haj látszik.
Ekkor leesett, hogy valószínűleg a dedikálás pontosan kezdődött csak mi ismét annyira el voltunk magunkban olyannyira, hogy sikeresen a végére maradtunk.
Mint mindig. XD
A sorsnak köszönhetően ismét összefutottunk castingos haverjainkkal, akik szerintem már direkt követnek minket. Dojka annyira kiakadt rajtuk, hogy inkább hozzájuk se szólt. Én nem voltam ennyire suttyó, segítőkészen küldtem őket melegebb éghajlatra.
A hosszú sorban állás végül mégsem lett olyan hosszú. Viszonylag korán előre férkőztünk, várakozás közben pedig csak 60x kellett végighallgatnom, hogy: ,,Jajj, hol lehet autogram kártyát szerezni? Vennem kell, vennem kell, vennem kell.” *szeretésvanBorisz*
Szvl… a nagy pillanatban névre szólóan dedikálva lett az albumom, kaptam autogram kártyákat és még a rajongói oldalam is kapott pár kedves szót. Azt hittem boldogságom határtalan, amikor kiderült, hogy még fotózkodni is lehet.
Überelési faktor az egekben.
Szóval újra visszaálltunk a sorba. És ismét viszonylag hamar sorra is kerültünk. És újra kellőképpen ki lettek elégítve igényeim.
3 képet csináltattunk a fotósman-nel, mi ugyanis nem nagyon tudtuk megfogni a gépet anélkül, hogy elejtettük volna. XP
A fantasztikus élmény után kicsit lehűtöttük magunkat és átmentünk a Westend-be. Na, ott aztán volt őrület. Annyi embert már régen nem láttam.
Szépen, lökdösődve körbejártunk a metrószinten, majd ismét kedvenc üzletem a Tattoo & Piercing előtt kötöttünk ki. Megint zizegett a tetováló gép. :)
A fő cél persze az orr piercing volt, ami azóta elfogadott (nagyjából), amióta bejelentettem, hogy raszta fonatokat szeretnék. (A félreértés elkerülése végett: raszta FONATOT és nem rasztát. Csak mondom. Christina Aguilera, nem Bob Marley.)
Mindenféle hivatalos 18 év alatti blabla elintézése után már csak percek választottak el nagy vágyamtól.
Majd az is eljött… beültem a székbe. Befújták az orrom… 10mp-nyi erős fájdalom és már meg is csodálhattam új szerzeményem.
Imádom. És habár aznap majdnem estig fájt az orrom, ma már nem. Nincs begyulladva, szép és oda meg vissza vagyok gyönyörűségemben.
A köldökömbe is vettem egy új darabot. Holnap beteszem. Nagy macera. Lényegtelen miért. XD
A nagy események után volt még egy kis vásárlás, körülnézés, aztán már be is sötétedett és későre járt.
Így hát indultunk haza.
Jó volt, szép volt és nem volt elég.
Imádok Westend-be járni. Még akkor is, ha nincs mit költeni.
Szeretem a hangulatát, az illatát. Az emberundorom sem olyan erős ott, mint máshol.
Van valami szép a karácsonyi vásárlás hangulatában, ami vonz.
Még annak ellenére is, hogy gyűlölöm az ünnepeket.
(néha a blog csak regisztrációval érhető el, személyes, jellembeli problémák miatt... ha olykor nem bírod ki nélkülem regisztrálj, ha annyira azért mégsem érdekellek, akkor várj 1-2 hetet, míg minden visszaáll a régi kerékvágásba...)
Kedvenc Idézetem
,,I'm not going to change the way I look or the way I feel to conform to anything. I've always been a freak. So I've been a freak all my life and I have to live with that, you know. I'm one of those people."
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss hozzászólások
Archívum