Általánosba jártam még, de arra már nem emlékszem pontosan hány éves is voltam.
Egyik napról a másikra történt az egész.
Mondhatni elhatároztam, hogy szerelmes leszek. Zavart, hogy mindenki helyes fiúkról és szerelemről beszélt nekem én pedig azt se tudtam az mi fán terem. Így kitaláltam, hogy ki lesz az, akit én szeretni fogok. És így is lett.
- Nyilván előtte is kellett valamilyen érzelmeket táplálnom B. iránt, hisz ez nem történik meg csak úgy, hirtelen elhatározásból. De akkor én ezt így éltem meg.
17 éves fejjel már persze, hogy másként látom. -
Nagyon szerettem őt. Nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rá, hogy ne bámultam volna hosszú perceken keresztül, hogy nem gondoltam volna arra, hogy mi lenne, ha esetleg megszólítanám. Kedvesen. Elmondanám, neki mit érzek iránta.
De nekem nem volt hozzá bátorságom.
A legjobb barátnőmnek azonban igen. Az ő történetük volt igazán érdekes. Soha nem tudtam pontosan hányadán is állnak egymással. De azt igen, hogy nagyon sok rossz pillanatot okozott nekem kettejük ,,kapcsolata”.
Volt egy komolytalan osztálykirándulás, aminek a végén mindenki összejött, mindenkivel. A buli elején még szemeztünk. Fél órával később már a legjobb barátnőmmel álltak kézen fogva a falnál.
Kiborultam. Sírtam a mosdóban és próbáltam valami értelmes választ összehozni, mikor megkérdezték tőlem mi bajom. Sokra tartottam a barátságunk. Nem mondtam el. Kitaláltam valami badarságot, ami rengeteg kellemetlen szituációt eredményezett egészen 8.-os koromig.
Azóta sem bántam meg. Ma már büszke vagyok arra, hogy annyira tapasztalatlanul is tudtam már mi a helyes.
Hogy senki miatt nem éri meg eldobni a barátodat.
A bölcsességem nem tartott sokáig. A legjobb barátnőm is megtudta, hogy én is ugyanabba vagyok szerelmes, akibe ő. És harcoltunk. Némán és nem adtuk ezt egymás tudtára. De próbálkoztunk. Jobbak akartunk lenni a másiknál, mindent megtettünk, hogy kisajátítsuk a fiú figyelmét.
Ő is játszott. Mindkettőnkkel. Emlékszem, hogy volt egy listája, azokról a lányokról, akik tetszenek neki az osztályban. Rangsorolva. Az a lista nyilvánosságra került. És mi ketten megosztott első helyen voltunk.
Jó érzés volt. De nem adott bátorságot. Se önbizalmat. A barátnőmnek igen. Elmondta neki mit érez. De nem került előrébb. És én sem. Egy helyben toporogtunk.
A legjobb barátnő szerepét ez a lány elvesztette. Helyébe lépett egy újabb, majd még egy. A helyzet sokáig nem változott.
Azután úgy éreztem mégis tennem kell valamit, mert megfulladok, ha nem lehetek ott ahol ő.
Tudtam hova járt le biciklizni suli után. Sokszor jártunk arrafelé, egyik, másik barátnőmmel. Összefutottunk párszor. De én bezárkóztam. Megnémultam. Ő nem értette.
Legbátrabb cselekedetem az volt, hogy írtam neki egy SMS-t. Abban egyeztettünk időpontot arról, hogy mikor tudnánk újra ,,összefutni”. Egy időben erről szóltak a délutánjaim. És boldog voltam. Elégedetlen is, de nem zavart. Csak azokért a délutánokért éltem.
Egyik legszebb emlékem egy esős délutánhoz fűződik. Egyik pillanatról a másikra leszakadt az eső. Bemásztunk egy odúba és ott vártunk, amíg el nem csendesül az idő. Majd hazakísért.
Volt egyszer egy esélyem. Üvegeztünk. Megkérdezte, ha esetleg feltenné a kérdést, hogy Járnék-e vele? Mit felelnék. Azt hazudtam, hogy nem. Ennyire gyáva voltam. Persze mindenki huhogott. Mindenki tudta, hogy hazudok. Ha a szavaim nem is, a piros arcom lebuktatott. Mégis tovább hazudtam neki és magamnak is.
Féltem… hogy mitől a mai napig nem tudom. De ezzel elrontottam mindent.
Sokáig nem tudtam túllépni rajta.
Szerettem. Sokat sírtam miatta. Bántott a saját tudta nélkül.
Annyira sok rossz emlékem maradt. Mégis jó érzés visszaemlékezni arra mennyire elviselhetetlenül szerettem.
Hogy megnémultam mikor a közelben volt. Hogy bizsergett minden porcikám mikor rám nézett. Hogy csak arra vágytam, hogy a közelében lehessek, és folyékony halmazállapotban létezzek, amíg csak lehet.
Függtem tőle.
A mai napig nem tudtam elfelejteni.
Amikor bekerültem a középsuliba irtó magányos voltam. Borzalmas emlékeim vannak az első évről. Nagyon egyedülinek éreztem magam. Porszemnek a tömegben.
Akkoriban nagyon vágytam valakire. Akinek odaadhatom minden szeretetem.
Szerettem volna valakit, akitől függhetek. Aki szeret. Nem érdekeltek a barátok. Nem érdekelt semmi, csak kellett volna valaki.
Az a valaki a mai napig nem jött el. És én nem is várom már.
Tudom, hogy úgysem jön.
Nem a szerelem az élet. Az csak egy apróság.
Valakinek ott van az életében, valakinek nincs.
Nem hiszek a hiányzó másik fél történetében. A szépben meg a jóban.
(néha a blog csak regisztrációval érhető el, személyes, jellembeli problémák miatt... ha olykor nem bírod ki nélkülem regisztrálj, ha annyira azért mégsem érdekellek, akkor várj 1-2 hetet, míg minden visszaáll a régi kerékvágásba...)
Kedvenc Idézetem
,,I'm not going to change the way I look or the way I feel to conform to anything. I've always been a freak. So I've been a freak all my life and I have to live with that, you know. I'm one of those people."
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss hozzászólások
Archívum