Majd meglátjuk mit tartogat még az élet számunkra. Ki tudja. Kellene az a pozitivitás, csak sajnos nem jön az sem magától. :/

Én is mindig arra törekszem, amit lejjebb írtál. Magammal sokszor el tudok számolni, csak gyakran előfordul, hogy amit valamikor helyesnek hittem később óriási hbának bizonyul.
Ilyenkor verem a fejem a falba, de izomból.

Magamnak meg tudom magyarázni mit, miért tettem, de ha valakit ok nélkül bántok meg, annak már nehezebb magyarázkodni és bebizonyítani, hogy nem szándékosan ártottam neki. Persze ez mostanában nem gyakori. De nem gondolnám, hogy fordított esetben, azok akik megbántanak engem, álmatlan éjszakákat töltenének otthon.

Jól látod, nagy harcai vannak az embernek magával is... A legfontosabb, úgy dönts, hogy tudj utána is tükörbe nézni, elmondhasd,  a legjobb tudomásod szerint választottál. Ehhez próbálom tartani magam, meg ahhoz, hogy tanuljak a hibáimból (és a másokéból is).

Néha igen, jön a megoldás, mikor nem várná az ember. Néha tényleg. 

nehéz dolgok ezek... azt mondják jön a megoldás, mikor az ember nem számít rá. :/

és mennyire igazad van... mondjuk a saját döntéseimmel sem mindig vagyok kibékülve és azt hiszem az emberek döntő többségének nagy harc, hogy elfogadja saját magát és elégedett legyen dolgokkal, amiket csinál. így elég nagy harc az önismereti tréning önmagában, nem kellenek még mások is, akik megnehezítik az ember életét.

A citromos martinit leszámítva az egész áll rám. :$ Az én életkoromban ez már több, mint tragikus. (legalábbis az első mondat).

Az jobb is, ha nem tagadod meg az elveid, mert akkor magaddal kerülnél szembe, márpedig veled vagy az egész életedben, míg a többieket csak ideig-óráig kell elviselned.