2011.08.25. 13:35, Sadie
Ez életem legjobb nyári szünete.
És nem csak azért, mert a szünet 75%-át a Westend-ben vagy a Starbucks-ban töltöttem.
Hanem a meghatározó napok miatt, amik feledhetetlen élményeket szolgáltattak unalmas kis életembe.
Ilyen meghatározó négy napban volt részem az előző héten, mikor is miskolci barátném felköltözött keszire 4 napra, hogy együtt hódítsa meg velem az óriási, számunkra nagyrészt teljesen ismeretlen Pestet.
Az első nap meghatározó volt, a többi nap szempontjából. Nagy lendülettel indult és azzal is ért véget. Mondhatni tökéletes volt.
Fél 12-re mentem ki a Keleti pályaudvarra, ahonnan óriási csoda folytán nem késtem el. Pedig eddigi találkozásainkra ez egyáltalán nem volt jellemző, először a suli miatt, másodszor a nyelvvizsga, majd a kimaradozó buszok miatt rövidültek le egy napos találkozásaink.
Ez alkalommal azonban Fortuna kísért minket az utunkon, legalábbis napjaink nagy részében.
A pályaudvarról keszi felé vettük az irányt, majd ebéd után Brigim pesti dolga miatt jártuk le csontig a lábunkat. xd
Éljen a fasor 6! Ezt már sosem verjük ki a fejünkből.
Azért egy említést megér a 4-es villamos az óriási tömegnyomorával, a dudorodó nadrágokkal, csakúgy, mint a vicces, utcán szaladgáló bohócok, a tornacipők által feltört sarkak, valamint a lilával álcázott piros mobiltelefonok.
A rohangászás után a Csodák Palotájába már nem tudtunk elmenni, azonban a Westend mindig jó opciónak bizonyul, ha az ember egy kis light-os kikapcsolódásra vágyik.
Rögtön első nap a Starbucks-ban kötöttünk ki, ahol jeges csodákkal harcoltunk a hőguta ellen és ahol reménykedve vártuk Zoli barátom, aki ez alkalommal csak profilból volt hajlandó megmutatkozni. :)
A kávézó teraszán szintén kávéfüggő unokatesómmal is összefutottunk, aki remek bizonyíték arra, hogy a kávéfüggőség genetikai örökletesség a családunkban.
Szintén az első napon szereztünk Briginek vásárfiát és én is találtam egy fekete rózsás gyűrűt, ami Avril, Forbidden Rose parfümének tökéletes reklámterméke is lehetne.
A Westend túra során a fő cél valami ékszer volt, ami a barátságunkat képviseli… mikor már majdnem feladtuk a reményt, kedvenc ékszeresemnél, a claire’s-nél leltük meg a megoldást, ahol szerencsére nem csak Justin Bieber sarkot, hanem BFF sarkot is találtunk.
Így szereztük meg ezt a ’friends forever’ karkötőpárost, ami szinte egész nap rajtam van még így is, hogy Brigim 182 km-re húzza az igát. :(
Mikor már azt hittem a napunk már nem is alakulhatna jobban Brigim beszervezte egy pesti haverját, akinek a neve már csak ’A GYEREK’ marad, de különben Roli. xd
Vele is körbejártuk az egész plázát egészen addig, míg a butikok be nem zártak.
Majd kiültünk a sötétbe, a Westend mögötti szökőkúthoz és ott beszélgettünk, fotózkodtunk és nevettünk azon, ahogyan egy kis patkány kutya próbálta pofán lövetni magát a szökőkút vizével.
Az este kiültünk egy kis teraszos sörözőbe, ahol jól elbeszélgettünk egészen indulásig.
A buszunkat persze sikeresen lekéstük, aminek következtében volt pár nem blogkompatibilis pillanat xd.
Egy fóti buszt azért csak sikerült elkapnunk, így egy teljes megállót gyalogoltuk az éjszakában, illetve szintén nem blogkompatibilis megmozdulásokkal tarkítottuk tovább, a már addig sem gyenge estét. xd
A fárasztó nap után azért gépezni még volt kedvünk és időnk, de 1 körül valami idióta Disney Channel-es mesére csak sikerült benyomunk a szunyát.
A péntek reggel meglehetősen nehezen indult. Nem aludtam valami sokat és jót, úgyhogy kicsit morcosan vonultam át manciékhoz, hogy legalább Bí-m tudjon aludni, ha már nekem nem sikerült.
Miután őt is felverte a telefonom ébresztőórája nagy nehezen összeszedtük magunkat és újra útnak indultunk, ez alkalommal ténylegesen a Csodák Palotájába. Előtte még megebédeltünk, majd valami hirtelen ötlettől vezérelve Brigim is lövettetett magának porcfülbevalót, mert miért is ne.
A rövidke közjáték után az ex Moszkva térre metróztunk, ahol ismételten összefutottunk ’A GYEREKKEL’ és végre megcéloztuk a Millenárist. Jól elszórakoztunk a sok kisgyerek között, de 1, 2 óránál nem maradtunk többet, sajnos ez a fajta mulatság már nem nekünk való, de egynek azért elment.
Ezután céltalanul bolyongtunk a nagyvárosban, sokfelé elgyalogoltunk sötétedésig és még tovább, a lábam pedig ennek következtében ismét a használhatatlanságig lesérült. Ez az este nem volt a kedvencem, ismételten nem blogkompatibilis történések miatt, de aztán otthon, a Queen koncert a tv-ben kicsit kárpótolt esti morcosságom miatt.
A harmadik nap augusztus 20-a volt, így nem nagyon kellett program után szaladgálnunk. A délelőttöt otthon töltöttük egy kis pihenéssel, majd délután ismét útnak indultunk, ez alkalommal teli pocakkal és fagyasztóban jéggé dermesztett üdítőkkel. A napot egy koktéllal akartuk nyitni, de a belvárosban nem igazán találtunk a pénztárcánknak és az elveinknek xd megfelelőt, így ismételten a Westend-nél kötöttünk ki, ahol azonban megtaláltuk a tökéletes koktélbárt.
Brigim Sex on the Beach-elt én pedig a jól bevált Mojito-val koccoltam az együtt töltött napokra, Bí-m érettségiére és az én szülinapomra, illetve nyelvvizsgámra.
Később ismét a rakpart felé vettük az irányt és végigjártuk az Ízek utcáját, ahonnan aztán a Margit szigetre mentünk, lévén hátha találunk valami mást is réteseken és zsíros ételeken kívül.
A Margit szigeten béreltünk egy bringo hintót, amivel végigszáguldoztunk a szigeten, megkeresve a színpadot, ahol valami nagy magyarok énekeltek, valami nagy magyar zenét.
Nyilván osztálytársaim egy része most sörös dobozokkal dobálna agyon tudatlanságom miatt, de hát ez van.
A zenekar nem nagyon keltette fel az érdeklődésünket, így egy kisebb kitérő után visszafelé vettük az irányt.
A visszaút során egyetlen ember figyelmét sem kerülhette el száguldozó párosunk, főként, mikor mobilról felcsendült a ’Bontsuk a formát’ vagy Brigim ujja tapadt rá a biciklicsengőre.
Az utolsó métereken még a bringo hinto bérlésekor a hintónk elejére tapadt, kissé illuminált állapotú sráccal és haverjával is összefutottunk, akikkel lenyomtunk egy versenyt is, amit természetesen mi, józan lányok nyertünk meg. Csak mondom. xd
A legszebb pillanat talán az volt, mikor mögöttünk megjelent a busz, ami éppen a megállójába tartott… mi tekertünk, ahogyan a csövön kifért, de nem sokra mentünk vele. Még szerencse, hogy a közelben a buszmegálló mellett akadt még egy járda is, amire fel tudtunk hajtani. xd
A száguldozás után rendesen ránk sötétedett, éppen ezért lassan elindultunk a másik oldalra, hogy jó helyről láthassuk a tűzijátékot. Azonban ekkor jött a feketeleves… az átjárót lezárták, így mi, sok hozzánk hasonló szerencsétlennel, a Margit szigeten ragadtunk egészen a tűzijáték végéig. :/
Mivel a szigeten kellett raboskodnunk, így a kövek oldalán kerestünk magunknak látóhelyet, ahonnan végignézhettük a fényorgiát. Sajtfej barátném úgy gondolta másszunk le a köves, meredek lejtőn, amennyire az csak lehetséges.
Azzal persze egyáltalán nem számolt, hogy én elmondhatatlanul béna és esetlen vagyok… így a tűzijáték előtt szolgáltattunk egy kis műsort a többieknek, azzal, ahogyan próbáltam lejutni, lehetőleg két lábon. Volt, aki szakadt a röhögéstől, volt, aki köveket dobált elém, hátha azokon esek pofára és akadt olyan is, aki a túl sok vízipipázástól világmegváltó gondolatokat ültetett át a lejtőn való lemászásomra…
Feledhetetlen élmény volt, az már biztos.
Miután nagy nehezen leértem megkezdődött a várakozás. Kb. fél óra múlva, teljesen pontosan, el is kezdődött a tűzijáték. Az egész nagyon látványos és egész élvezhető volt a mi helyünkről is, leszámítva a Margit hidat, ami kicsit takarta a kilátást.
De legalább emlékezetessé tette mindkettőnk számára a legelső, élő, augusztus 20-ai tűzijátékunkat.
A fél órás csoda után egész hamar kijutottunk rabságunk helyszínéről. Onnan kiérve egy óriási embertömeggel - én személy szerint sántán bicegve – vonultunk végig a sötétben, a hídon. Megcsodáltuk a kivilágított Parlamentet, a fényekben türköződő Dunát, majd Brigi esti csemegézésre adta a fejét. Nem ez volt élete legjobb ötlete, tekintve, hogy szinte mindenki beözönlött a legközelebbi McDonald’s-ba. :D
A tömegközlekedési eszközök megközelíthetetlenek voltak, így egészen a Nyugatiig gyalogoltunk és az ottani McDonald’s-ba mentünk, ami azonban szintén tömve volt, bár egész gyorsan haladt a sor.
Ezután átgyalogoltunk az U26-hoz, ahol levetettük magunkat a fűbe, és míg Brigim tömte a hasát, addig én jegeskávét szürcsöltem a hidegben.
Ez azért ironikus, mert az ezt megelőző éjszakákra felkészülve volt nálunk pulcsi, ha esetleg hűlne a levegő, de ez nem következett be. Aznap azonban nem vittünk semmit, így a hőmérséklet is természetesen akkor csökkent le meglehetősen…
A vasárnap nem volt túl boldog, tekintve, hogy a koraesti búcsúzkodás egész nap ott lebegett a levegőben. Próbáltuk túltenni magunkat az utolsó nap gondolatán és csak egyszerűen jól érezni magunkat.
Eleinte úgy volt, hogy utolsó közös napunkon is a pesti forróságnak fityiszt mutatva fedezzük fel a város, különböző pontjait, de végül ismételten légkondicionált, hűvös plázákban kötöttünk ki.
Mivel Brigim még nem igen járt a Duna Plázában, ezért elsőként oda vezetett az utunk. Majd egy gyors ebéd után újfent a Westend felé tartottunk, ahol végül a nap hátralevő részét töltöttük. Tekintve, hogy vasárnap volt, szerencsére elkerült minket a tömeg és lehetőségünk nyílt teljesen bejárni és felfedezni a pláza minden egyes szegletét.
Természetesen az utolsó közös Starbucks-ozás sem maradhatott ki a programjaink közül, habár Zolit első közös napunk után nem láttuk többet, azért az ott lévő finomságok enyhítették az általa okozott bánatunk. xd
Időközben a fényképelőhívással is meggyűlt egy kicsit a bajunk, tekintve, hogy Brigim memóriakártyájáról sikeresen eltűntettek mindent az okosok (természetesen mindenféle felelősségvállalás nélkül), de végül ebből a helyzetből is sikerült viszonylag szerencsésen kimásznunk.
Utoljára még összefutottunk ’A GYEREKKEL’, majd kevesebb, mint egy órás kóválygás után lassan, lassan hazafelé vettük az irányt.
A búcsúzkodás egyáltalán nem volt felemelő, bár addig nem tűnt komolynak a dolog, míg a vonat be nem futott. Kicsit megzavarta a helyzetet a tömérdek gumibotos, fegyveres és bilincses rendőr, akik a diósgyőri szurkolók épségére voltak hivatottak vigyázni, később azonban szerencsére ebből sem adódott különösebb gond, sőt ez is csak emlékezetesebbé tette az utolsó napot.
A búcsúzkodás szörnyű volt, mindketten megkönnyeztük és a régi filmekhez hűen fehér zsebkendővel integettünk egymásnak, egészen addig, míg a vonat teljesen ki nem gurult a Keleti pályaudvarról.
Mindent összevetve fantasztikus 4 napunk volt együtt, ami ráébresztett arra, hogy ha az embert megfelelő barátok veszik körül, akkor nem lehet semmi baj. Ha van, akire mindig támaszkodhat, ha van, akiben megbízhat, akinek mindent elmondhat, bármiféle ítélkezés nélkül…
2-3 éve biztos nem volt részem ilyenben és most, hogy újra az életembe férkőzött a barátok okozta boldogság, valahogy ismét teljesebbnek érzem magam.
És boldogabbnak. Olyan boldognak, amilyen azóta nem voltam, mióta a középiskola elkezdte leépíteni az egykor erős és jókedvű sadie-mazie-t.
A 4 napnyi folyamatos szórakozás után elmondhatatlanul lefáradtam és másnap délig nem is voltam hajlandó tudomást venni a világról.
Kedden azonban ismét útra keltem, hogy megismerkedhessem Magyarország BestDamnFan-jaival, vagyis a hozzám hasonló, elvetemült Avril Lavigne fanokkal.
Ez ismét olyasvalami, ami külön (rövidebb) post-ot érdemel, így legközelebb erről a találkozóról olvashattok a Sadie blogon.
Addig legyetek jók és élvezzétek ki maradéktalanul a nyári szünet utolsó napjait.
Love & Rockets,
Sadie
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss hozzászólások
Archívum