2011.08.25. 22:47, Sadie
|
we are the best damn things that your eyes have ever seen
|
Nem mondanám, hogy a négy napos mókázást teljes mértékben sikerült kipihennem másfél nap alatt. De a fáradtság az élet velejárója, ha mindig arra alapoznánk, soha nem lenne részünk semmi jóban.
A keddi napon, azonban valami olyasmi volt készülőben, amire elmondhatatlanul régóta vártam már és, amit semmi pénzért sem hagytam volna ki.
Megszervezésre került Magyarország legelső Avril Lavigne rajongói találkozója!
Rövid előszóként, íme, pár mondat arról, hogyan is váltam igazi kis ’black star’-rá.
Nem nagyon emlékszem már pontosan mikor is kezdődött. De azt tudom, hogy eleinte, mikor még Avril a Complicated, nyakkendős, rossz lányos korszakát élte, nem kedveltem. Volt egy barátnőm, akit az interneten ismertem meg, 4.-es, 5.-es koromban. Ő oda meg vissza volt érte.
Nem érettem miért. Eleinte nem érdekelt, de aztán, ahogy telt múlt az idő eluralkodott rajtam a kíváncsiság és megpróbáltam rájönni mi is olyan jó Avril-ben és a zenéjében. Belehallgattam korábbi dalokba, albumokba. Voltak dalok, amik tetszettek, voltak, amik egyáltalán nem és akadtak olyanok is, amiket minden nap meg kellett hallgatnom, annyira magukkal ragadtak.
Onnantól már nem volt megállás. Szép fokozatosan csöppenem bele abba a világba, ahol több milliónyi kicsi fekete csillaggal együtt, a mai napig leledzem.
Avril-nek már 3 albuma kint volt, mikor eljutottam arra a pontra, hogy minden számát imádtam és kívülről fújtam az összes dalszöveget. Ez 2007 nyarán lehetett.
2008-ban, mikor Budapestre érkezett koncertezni, még Deryck Whibley oldalán, már fanatikus voltam. Emlékszem, hogy kimentünk a koncert helyszínére hallgatózni, hiszen jegyünk az nem volt és egészen a koncert napjáig semelyik ismerősöm nem akart fizetni egy olyan koncertért, ami különösebben nem érdekelte.
Ez teljesen érthető. De akkor és ott már késő volt és édes mindegy.
Mai fejjel persze már egyedül is elmennék, de akkor túlságosan is függtem a barátaimtól.
Nem emlékszem, hogy Nixivel vagy Maddie-vel áztunk e bőrig, míg kint füleltünk. Csak arra emlékszem, hogy annál közelebb sosem kerültem hozzá, de ennek ellenére az egy meglehetősen meghatározó élmény volt fanatizmusom szempontjából.
Avril azóta is a példaképem, mint előadóművész, mint ember.
Előadóművészként többek között azt csodálom benne, hogy saját maga írja a dalait. Nem hódol be másoknak, a saját elképzelései és a saját szabályai szerint zenél. Nem akar megfelelni, zenél, mert szeret zenélni és zenél, mert tudja, hogy a rajongói megbíznak a döntéseiben és kiállnak mellette történjen bármi is.
Stílusváltás megjelenésileg, stílusváltás zeneileg… ez mind semmi, hiszen mindannyian változunk, de emellett valahol mindig is ugyanazok maradunk.
Emberileg sokan nem értik azt, mit is képvisel. Sokaknak unszimpatikus a szeleburdisága és az az örökfiatalság, amit képvisel. Vannak, akiknek túl sok. De egy-egy videoklip vagy néhány elkapott, pár másodperces nyilatkozat alapján nem szabad megítélni senkit. Az igazi rajongók látják az álarc mögött az igazi Avril-t, aki van annyira törékeny, mint amennyire vadóc.
A közvetlen környezetemben 2-3 ember, ha akad, aki szereti Avril-t vagy az ő dalait, de igazi rajongóval még sosem találkoztam, egészen a keddi napig.
És, akkor most már tényleg elérkezett a pillanat, hogy rátérjek magára, a keddi találkozóra.
Az előgyülekező a Nyugati pályaudvaron volt, ahol elsőre nem sikerült megtalálnom az összegyűlt bandát, de szerencsére előre elmentettem a főszervező, Sziszó telefonszámát vészhelyzet esetére, így egy telefonhívás után kb. 5 perc se kellett, hogy megtaláljam a lelkes kis csapatot.
Miután a létszám teljesnek tűnt felszálltunk a 72-es trolira és egyenesen a Hősök tere felé vettük az irányt. Ott az árnyékban hűsölve vártuk a többieket, majd miután úgy tűnt többen már nem érkeznek átmentünk a ligetbe, hogy egy árnyékosabb helyen essünk neki a ’Wish You Were Here’ zászló elkészítésének.
Ugyanis a találkozónak volt egy másik apropója is a nyilvánvaló ismerkedésen és hülyülésen kívül, az pedig egy videó forgatás, mely egy világproject része. A Wish You Were Here, egy Avril dal a Goodbye Lullaby c. albumról. Ez lesz a következő megklipesített dal is különben.
Szóval ebből a dalból minden vállalkozó kedvű ország kapott három sort, amit a rajongók felénekelnek egy videóra és ezt vágják majd egybe a szervezők és továbbítják Avril-nek. :)
Miután a zászlóval elkészültünk, lufikat fújtunk fel, majd festékszóróval a Smile c. dalból ismert smiley-s graffiti-vel láttuk el azokat. A hajunkba rózsaszín csíkokat fújtunk, majd a kész zászlóval és a lufikkal felszerelkezve visszamentünk a Hősök Terére forgatni.
Kétszer énekeltük fel a teljes dalt, egyszer a lepedőt körbe ülve, egyszer grimaszolva, dölöngélve. Majd a 3 sorunkat énekelgettük el különbféle felállásokban.
A saját, magyar, rajongói változatú videónkhoz különböző őrültködéseket találtunk ki, például az egyik lánnyal, a lepedővel a hátunkon, ’Szeretünk Avril’-t ordibálva rohangáltunk a Hősök terén. :D
A ligetbe is visszamentünk forgatni, ahova menetközben a Skater Boi-t énekeltük az ott levő, kíváncsiskodó emberek óriási örömére. Nagy feltűnést keltettünk az ott levők körében, de különösebben h*lyének senki sem nézett minket, az emberek arrafelé szerintem már megedződtek az ehhez hasonló jelentekre.
A forgatás végeztével fotózkodtunk, lepedőt dedikáltunk, majd tekintettel a távolabbról érkezőkre lassan-lassan szétszéledtünk.
Habár a találkozó leginkább a forgatás körül zajlott, rengeteg énekeltünk és bőven jutott időnk a beszélgetésre is. Nagyszerű emberekkel találkoztam, mind rengeteget tudott Avril-ről és mind igazi, elszánt fanatikus volt, például akadt olyan is, aki Szegedről-, sőt olyan is, aki egyenesen Szlovákiából érkezett csak azért, hogy részt vehessen a találkozón.
Persze senki sem bánta meg a részvételt, hiszen fantasztikus élményben volt részünk mindannyiunknak.
És természetesen mind úgy voltunk vele, hogy ezt még biztosan megismételjük és akkor is mind újra ott leszünk, talán még többen, mint első alkalommal, kiegészülve azokkal, akik ez alkalommal nem tudtak ott lenni.
Nem is tudok mást hozzáfűzni. Az egész annyira tökéletes volt.
Éljenek a BestDamnFanok!
(A képek rossz minőségéről nem tehetek, azok nem az én gépemmel készültek. Próbáltam átszinezni őket, hátha attól jobban néznek majd ki, de hát az itt lévő képek közül csak kettőért voltam én felelős. Azok azonban profik lettek. xd)
Love & Rockets,
Sadie
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss hozzászólások
Archívum