2011.10.01. 22:04, Sadie
Megállapítottuk már, hogy kötődni éppenséggel jó vagy rossz dolog-e?
Vagy ez még mindig a sok, megválaszolatlan kérdéssel együtt várja a választ a fiókban?
Mindentől függetlenül a kötődés, hipp-hopp kérdés nélkül kialakul és nagyon nehezen lehet tőle megszabadulni.
Elmondani sem tudom mennyi emberhez, emlékhez vagy éppen tárgyhoz kötődöm valamiféleképpen. Ez is egy olyan emberi tulajdonság, amit, ha sikerül egyensúlyban tartani, akkor nem lehet belőle nagyobb baj, azonban, ha egyes emberekhez, emlékekhez vagy tárgyakhoz jobban kötődünk, mint kellene, csúnya harci sérülésekkel lehetünk gazdagabbak.
Jelenleg is kötődöm. Az előbb említett példák közül leginkább emberekhez.
Nem azért, mert egyikük-másikuk érdektelensége elillanni tűnik.
Inkább… nincs is kifejezetten miértje annak, hogy miért kedvelünk, vagy effektíve szeretünk egyes embereket, míg másokkal szépen megfogalmazva egyáltalán nem szimpatizálunk. És nem is tudjuk őket megkedvelni még akkor sem, ha mindent megteszünk a változás érdekében. Ha már maga az elviselés is fájdalmas…
Egyszerűen csak van ez a láthatatlan kötelék, ami olykor kétoldalú, de sokszor előfordul, hogy viszonzatlan és egyoldalú marad.
Az egyoldalúság is fájdalmas. De van egy olyan része ennek a kellemetlen kapcsolatnak, ami kitölti az ürességet reményekkel, álmokkal.
A csoda iránti ácsingózással… hogy talán történik valami, ami életet ad a halott szemeknek.
Szeretnék újra hinni a csodákban.
És, ha hiszek az egyenlőségben, az elfogadásban, abban, hogy együtt szebbé tehetjük egymás életét, akkor már nem is állok olyan messze attól a világtól, amiről mindig is álmodoztam.
Love & Rockets,
Sadie
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss hozzászólások
Archívum