2011.10.29. 22:32, Sadie
Valami oknál fogva mindig is sokkal jobban kerestem a fiúk társaságát, mint a lányokét… nem mondom, hogy határozottan több srác vesz körbe, mint lány, mert hazudnék.
De nem véletlen, hogy a legjobb barátom és legfőbb bizalmasom Olivér… hasonlítunk egymásra.
A gondolkodásmódunk, az, ahogyan kifejezzük magunkat… nyilván a mi kapcsolatunkat is jellemzi valamiként a dráma, de nem tudom elképzelni, hogy bármi módon is komolyabban bántsam őt.
Vigyázni szeretnék arra, ami köztünk van, mert az olyan ritka.
Elég megosztó kérdés: ’Létezik-e barátság fiú és lány között?’
A kérdést nem tudja megválaszolni az, aki nem érintett a témában.
Pedig akkor világos igazán minden.
Kicsit morbidul hangzik, de én nemtelenül tekintek a barátaimra. Nem szoktam közöttük különbséget tenni, most is csak a bejegyzés kedvéért teszek így.
Tehát nem is fordult még elő velem, hogy belehabarodtam volna egyik, másik szép arcú barátomba. Barátomba és nem haveromba, ami között azért különbséget kell tenni.
Ez nem azt jelenti, hogy minden második haveromra kivetem a hálómat, de úgy gondolom, ebben az esetben nem kell olyan komolyan elidegenedni a nemi identitásoktól. Egy haverral az ember nem kerül olyan nagy gyakorisággal meghitt körülmények közé, mint egy jó baráttal. Egy haverra én nem építkezem.
Bár jó párszor megfogadtam már, hogy nem építkezem senkire sem, barátokra meg főként nem a rengeteg megaláztatás után, amin keresztülmentem, de az élet tanít és bölcsebbé tesz, én pedig rájöttem arra, hogyan is működik a barátság.
Amikor a barátságról beszélünk, akkor egy kétoldalú dologról beszélünk. Nem vagyok szakavatott, de talán egy szerelmi kapcsolathoz hasonlítható ez leginkább. Folyamatosan dolgozni kell rajta. Olyan nincsen, hogy csak az egyik oldal tevékenykedik, a másik pedig kizárólag a hárítás módjaira próbál fényt deríteni. Mindkét félnek tevékenynek kell lennie és annak is kell maradnia. Építkezni és építkezni… erről szól az egész.
Én is építkezem.
Sokszor megfogalmaztam már, hogy mennyire borzalmas barát vagyok, hogy hiányoznak belőlem azok az érzelmek, amik egy jól működő, kétoldalú, emberi kapcsolathoz szükségesek, de Olivér által többé válok. Megtalálom a módját annak, hogy olyasvalaki legyek, akire majd valamikor, hosszú-hosszú évek után valaki képes lesz építkezni.
Változom.
Nehezen és nem egyik napról a másikra… De a folyamat elindult.
És talán majd egyszer, újabb hosszú-hosszú évek után készen állok majd egy másfajta kapcsolatra is.
Majd egyszer képes leszek szeretni is.
Odaadni valakinek a lelkem, osztozkodni… Talán. De az is lehet, hogy ez az én életemből kimarad. Ki tudja…
Van másfajta szeretetben részem.
A barátaim engedik nekem, hogy kiéljem rajtuk a szeretethiányom.
Nem néznek rám elkerekedett szemmel, ha a nyakukba ugrom, és jól megölelgetem őket.
Mert mindig van egy váll, amire ráhajthatom a fejem, mindig akad egy kéz, amibe belecsimpaszkodhatok, mindig van egy hang, ami megnyugtat, ha arra van szükségem.
Ha ezt nem tudnám megbecsülni, akkor valami sekélyesebb, agyoncifrázott, ismeretlen fogalommal mit is kezdhetnék?
Love & Rockets,
Sadie
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss hozzászólások
Archívum