Alakulok. Még nem tudok írni, nem tudok beszélni, kommunikálni. Legalábbis ilyen formában nem. Pedig azt mondják névtelenül, arctalanul kitárulkozni egyszerűbb. Most valahogy mégis a valóság az, ami egyszerűbbnek tűnik. Mosolyogni azokra, akik mosolyt csalnak az arcomra. Nem foglalkozni azokkal, akik lelkileg próbálnak meggyilkolni nem létező tökéletességükkel.
A netes világom pedig… csak beszippant.
És én ülök és hagyom. Mindig engedek a csábításnak.
Sokkal több érzelmet vált ki belőlem ez a másik világ, mint az, amiben élek.
Mostanában angol fanfiction-ok olvasásával próbálom kikapcsolni az agyam. Menekülök attól a valóságtól, amiben annyira önmagam vagyok.
Érzéketlen. Egy ideje csak ezzel tudom jellemezni utóbbiban betöltött szerepem.
Még mindig fáj a szívem, érzem az ürességet…
De tudom, hogy egyszer elmúlik. Mert a kósza fénysugarak néha engem is megtalálnak.
Ez jó dolog… szükségem van a világosságra, mielőtt a szemem hozzászokik a sötétséghez.
Mielőtt megbolondulok a mellkasomra nehezedő súlytól.
Az önérzetességemtől és az általam választott ignorációtól.
A legnagyobb megpróbáltatás azonban nem is feltétlenül saját magam idiótasága.
Mégis tennem kell ellene. Mert az én felelősségem is.
Bár nem érzem azt, hogy ez alkalommal a ’Másért jót tenni’ elv bármiféle lelki kielégülést is okozna nekem.
Mégsem hagy nyugodni a vérem.
Néha magam sem tudom mit és miért teszek.
Ez a nyár lehet, hogy többet ártott, mint használt és csak én hiszem vakul, hogy a változás jót tett.
Jónak lenni nem kifizetődő. Hacsak a lélekbe nem költözik elégedettség általa.
(néha a blog csak regisztrációval érhető el, személyes, jellembeli problémák miatt... ha olykor nem bírod ki nélkülem regisztrálj, ha annyira azért mégsem érdekellek, akkor várj 1-2 hetet, míg minden visszaáll a régi kerékvágásba...)
Kedvenc Idézetem
,,I'm not going to change the way I look or the way I feel to conform to anything. I've always been a freak. So I've been a freak all my life and I have to live with that, you know. I'm one of those people."