Kezdek letenni arról, hogy a reménytelenből valami remény teljeset varázsoljak. Már nem lényeg. Másfél év és végre vége.
Aztán majd előbb vagy utóbb mindenki megkapja majd azt, ami neki jár. Utóbbi időben rengeteg példát láttam már erre az én kis szerény világomban is, úgyhogy számomra még van remény, a többi flegma rém pedig azt kezd magával, amit csak akar.
Régen megfogadtam már, hogy nem foglalkozom olyannal, aki nem érdemli meg. Mostantól ideje ehhez a kijelentéshez tartanom is magam.
Van a flegma rémek szélesebb köre, melybe többek között olyan kedves egyedek tartoznak, mint a ’dívák’, akik életem legnagyobb megkeserítői voltak az elmúlt években, de már rájuk is immunis vagyok, hála a nagyobb dózisban kapott gyötréseknek.
Aztán van egy nagy flegma rém, aki barátellenség módjára húz hasznot belőlem akkor, amikor csak kedve tartja. Tolerancia ide vagy oda, van mikor az embernek elege lesz és mindenféle nagyobb balhé és színpadias egymásnak feszülés helyett az ignorációt fogadja legjobb barátjának.
Soha nem szerettem, ha úgy csattant rajtam az ostor, hogy én azt nem érdemeltem meg. Ennek ellenére az utóbbi időben folyamatosan ez folyt, nekem meg nagyon elegem lett.
A harmadik összetevője az egész történetnek pedig mindössze annyi, hogy nem erőlködöm feleslegesen és próbálok meg jó képet vágni olyan embereknek, akik bántanak. Lehet, hogy nem szándékosan, de, ha más kevésbé tiszteletteljes ember emberi bánásmódban részesül úgy gondoltam én is elvárhatok valami ilyesmit. Tévedtem.
Nem gond, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
Nem is rágom magam ezen tovább, értek én a szóból.
Ezek ellenére is minden rendben az én kis világomban.
Az ilyen dolgok már nem vágnak annyira földhöz, mint annak idején. Nem tudom, mennyit fogok még hálálkodni az elmúlt évekért, amik ennyire erőssé és céltudatossá tettek.
Sajnálom, hogy sokan elesnek harc közben és nem jutnak el a végstádiumig, ahonnan a dolgok sokkal tisztábbak, ahol minden sokkal világosabb és, ahonnan minden fölé képes emelkedni az űzött vad. Pedig ezt mindenki megérdemelné, aki valaha az iskolai terror áldozatává vált.
Evezzünk kicsit békésebb vizekre.
Tegnap – betartva a szent pénteki hagyományt – ismét a nagyváros plázáinak szenteltem a délutánom, tekintve, hogy a tömegközlekedési eszközökön fellelhető tömegnyomort a hétköznap utolsó napjára már képtelen vagyok elviselni.
Mindamellett, hogy a vásárlásmániám határtalan és elvileg kompenzálni akarok valamit ezzel a kényszeres cselekvéssorozattal, sokkal több van az egész mögött.
Járni a nagy plázákat, nézegetve a csodásabbnál csodásabb kirakatokat…
Szeretem azt az érzést, ami elönt akkor, mikor belépek egyik, másik ajtaján. Általában egyedül megyek, – legalábbis mikor vásárlási szándékom erős – hiszen akkor a legfesztelenebb az egész. Nincs senki, akit lefárasztok a próbafülkében töltött hosszú-hosszú próbálási rituáléval, nincs akinek tartania kellene a dolgaimat vagy el kellene viselnie a vásárlás közben adódó kríziseimet.
Szóval, ha egyedül megyek, akkor csak én és a gondolataim maradunk kettecskén. Péntekenként időm és lehetőségem nyílik összegezni a héten történteket, elrágódni a rágódnivaló történteken, a búsulnivalók közben beülni egy kávézóba és egy finom habos csoda mellett engedni az endorfinnak, hogy tegye a dolgát.
A sok idegen ember között pedig lehetek elveszett vagy önfeledt. Ez mind az adott hangulatomon múlik.
Szeretem ezeket a pénteki kikapcsolódásokat. Engem ez tesz boldoggá, nem tehetek róla.
Közléskényszerem eddig tartott. :)
Reméljük idén erre többször is lesz még példa és aktívabb blogger leszek, mint az előző évben.
Szeretek írni.
És olyan bölcsnek hinni magam, amilyen valószínűleg sosem leszek.
Az alábbi videóban szereplő énekes azonban nagyon is az. Mármint bölcs.
(néha a blog csak regisztrációval érhető el, személyes, jellembeli problémák miatt... ha olykor nem bírod ki nélkülem regisztrálj, ha annyira azért mégsem érdekellek, akkor várj 1-2 hetet, míg minden visszaáll a régi kerékvágásba...)
Kedvenc Idézetem
,,I'm not going to change the way I look or the way I feel to conform to anything. I've always been a freak. So I've been a freak all my life and I have to live with that, you know. I'm one of those people."
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss hozzászólások
Archívum