2012.04.17. 20:32, Sadie
Ne dobáljatok meg, nem szeretem a paradicsomot
Mindig felér egy szégyenmenettel, mikor blogolásra adom a fejem, lévén, hogy ez nem gyakori. Olyannyira nem, hogy képes vagyok havi 2-3 bejegyzéssel kiszúrni a szemetek, ami szomorú, de alapjába véve az életben sok minden szomorú, úgyhogy azon kívül, hogy kedvenc, twitteren is használatos, #sadsadsituation tag-emmel látom el eme felettébb nem izgalmas macskakaparást, nem tudok mit tenni.
Nincs módszer, amivel a költőt írásra kényszeríthetnétek. (haha)
A lentebb már említett Avril találkozón kívül, az angol osztályozóvizsgámról tudok beszámolni, aminek az írásbeli része egyelőre 5-ös, a tegnap lezajlott szóbeli része pedig passz, de a kettő összesen adja majd ki egyszer az év végi jegyem, egyszer meg annak a valahanyadrészét.
Esélytelen, hogy ennél mélyebbre ható információval lássalak el benneteket, lévén, hogy én sem tudok többet, mivel az angol tanárom ez évben is egy zseni, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy félreinformáljon minket, vizsgázókat, vagy őt informálják félre egészen a Marsig, lévén, hogy eddig több volt a hátráltató erő a vele ápolt kapcsolatunkban, mint a segítő, de ahogyan annak idején egy Zsóka nevű barátnőmmel írtuk: ,,No para, csak ennyit mond, szókincsével sok a gond!”
Már nem emlékszem ez mit is jelent pontosan, érdekesnek sem nagyon érdekes, de talán megállja a helyét ebben a közegben.
Nem gond, lesz, ahogy lesz, egyelőre nem bánom, hogy belekezdtem, aztán majd az érettségi után elmondom újabb benyomásaimat.
Még csak kedd van, de mondhatom, hogy érdekes hetem van és lévén, hogy szombaton is rohadunk a mesés károlyiban, lesz még lehetőség fokozni ezt az állapotot.
Olyan vagyok, mint egy festővászon, amire dühből dobált különböző színű festékeket egy idegbajos festő.
Éljen a szélsőséges érzelemtenger.
Ami jó az nagyon, ami nem az nagyon nem. De nem gond, mindig lesz valahogy, átaggódni az életet meg felesleges.
Ugorjunk.
Tegnap hajnalban betámadott egy ’gyilkos lepke’ a fürdőszobában. Fogkefét és pulóvert magam után dobálva rohantam be a szobába és csaptam magamra az ajtót, majd pánikrohamban töltöttem el az indulás előtti 45 percet.
Visszatekintve hülyeség, de alapjáraton tipikus b*romság, ami teljesen jellemző a buta szőkére, vagyis szerény személyemre.
Hm.
Biztos volt még valami, amiről írni akartam, viszont most nem jut eszembe semmi más.
Ez azért jó hír, mert, ha esetleg eszembe jut, írhatok egy újabb bejegyzést.
És akkor ölelkezve szállhatunk a bejegyzésfelhők hátán.
Avagy nem.
Love & Rockets,
Sadie
(P.S.: Ha Matt Bomer nem lenne meleg és házas, igazán elvehetne feleségül.)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss hozzászólások
Archívum