2012.04.20. 19:47, Sadie
Nem vagy elég jó.
vagyis:
- nem vagy elég okos
- nem vagy elég tehetséges
- nem vagy elég szorgalmas
- nem vagy elég szép
- nem vagy elég kitartó
- nem vagy elég rámenős
- nem vagy elég sovány
…
A mondatnak ezen részével mindig jobban megbirkóztam, mint azzal a felével, hogy
BEZZEG Ő meg Ő…
18 éve hallgatom. Mindig volt valaki, aki nálam jobb volt valamiért. Lényegtelen mit csináltam, mennyi időt és energiát fektettem bele bármibe, sosem számított semmi, egyetlen percnél tovább, mert mindig ott volt a de…
Mondjuk megedződtem már és nem különösebben ingat meg ez a fajta negatív hozzám állás. De az több a soknál, hogy olyasvalakihez hasonlítgassanak, aki életében két szót nem tudott egymás mellé rakni úgy, hogy az értelmes legyen. Aki saját maga mellől írtja az embereket azzal, hogy olyannyira el akarja fogadtatni magát. Sem önálló véleménye, sem tartása, sem önbecslése nincsen. Az egyetlen iránta táplált érzelmem a szánalom, mert tényleg vannak szituációk, mikor nagyon tudom szánni őt azért, amit magával tesz a tudtán kívül. De nem tudok vele mit kezdeni. Már réges-régen föladtam.
Nem tartom túlságosan nagyra magam, de tisztában vagyok a képességeimmel, azzal, hogy ki vagyok és merre tartok. És, ha elbukok azért, mert én tisztességes utakat járok, akkor elbukom.
De kezd elegem lenni a folyamatos ellenbeszédekből.
Lényegtelen az, hogy jogosítványt szerzek vagy éppen nyelvvizsgát, az osztályozóvizsgámról nem is beszélve, hiszen érettségin úgysem kapok 90%-ot a szóbelimre, mert nem jó pofizok a tanárnak feleslegesen.
Bocsánat, hogy van tartásom és nem vagyok egy könnyen eltaposható kis féreg.
Nem értem, hogy ha én képes vagyok elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok, a hibáimmal és a tökéletlenségeimmel együtt, akkor annak, akinek aztán feltétel nélkül kellene elfogadnia, nem teszi… mert bezzeg ő meg ő…
Nem érdekel mi van vele, nem érdekel, ha azzal, hogy 5 percre sem lehet kihúzni a tanár hátsófeléből, azzal ő felsőbbrendű lesz a tanár szemében. Van egy szint, amit én nem vagyok hajlandó meglépni, saját magam miatt. Ez a mai világban nyilván nagy hátrány. Értem én, de lesz*rom.
Utálom ezt az egészet.
Utálom, hogy nem kapom meg azt a támogatást, amire szükségem van. Egyik oldalról játszik a feltétel nélküli szeretet, de hiányzik az a másik oldal. Az, hogy anyagilag finanszírozok valamit, az nem támogatás.
És lehet, hogy most még megy, mert megvan a hitem, saját magamban. De mi lesz, ha szükségem lesz arra, hogy ne egyedül harcoljak.
Vannak utak, amiket egyedül kell bejárnom, de vannak olyanok is, amiket nem kellene.
Mégis úgy érzem, egyedül küldenek vesztes csatákba.
Love & Rockets,
Sadie
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss hozzászólások
Archívum