2010.01.30. 20:40, Sadie
ELVESZTEM...
Mostanában nem nagyon akartam írni semmi személyeset a blogfordulón kívül, mert valószínűleg nem sikerült volna semmi jót kihozni magamból... Az elmúlt napok annyira szélsőségesen teltek... hol nagyon jó kedvem volt, hol a melankólia vette át rajtam az irányítást. Nem tudom mi van velem... És azt sem tudom mi lesz, ha ez így folytatódik. Ma is pl. 1 órán keresztül ültem és csak bambán néztem ki a fejemből. Nah jó, egy pohár Martinira volt erőm, de csak mert anycim megkínált és olyan szépen ,,tálalta".
Azon gondolkodtam, hogy "acél tomi" miatt van-e ez az egész, de rá kellett jönnöm, hogy neki nem sok köze van az én viselkedésemhez. Habár a dolgainkat nem intéztem el, helyette gyáván megfutamodtam, letiltottam és elhatároztam, hogy fel sem megyek msn-re. Könnyebb elfutni a problémák elől. Semmi hangulatom egy újabb idióta beszélgetéshez, amiben magyarázom, hogy miért nem kell ez az egész a nyakamra úgy, hogy közben azért figyelek arra is, hogy ne bántsam meg.
... igenis sz*rul vagyok mostanában. Sokat sírok, sokszor akadnak éles dolgok a kezeim közé (majd dobom is el őket, nem kell megint kiverni a hisztit) és kapom azon magam, hogy sajnálom magam, úgy isten igazából. Azon már túl vagyok, hogy másoknak picsogjak, bár ez sohasem volt az én stílusom igazán. Sokszor előadtam a mű-depit, amire azt hittem, hogy igazi, de eltűnődve azon, amilyen mostanság vagyok... hát az nem volt semmi. Szinte nem lelem örömöm semmiben. Nincs kedvem semmihez. Csak aludni akarok, öntudatlanul feküdni az ágyban, hogy közben had teljen csak az idő és minnél kevesebb időt kelljen eltöltenem ébren. Utálok fent lenni és semmit tenni mostanában. Olyankor sokszor gondolkodom. És azt utálom a legjobban, mert olyan h*lye dolgokra jövök rá olyankor...
Az utóbbi 2 hétben is olyannyira megváltoztam, hogy az valami hihetetlen még számomra is... ezzel pl. még csak ma szembesültem... Árnyéka sincs a régi önmagamnak... Reggelenként órákat töltök el sminkelésekkel és azzal, hogy megcsináljam a hajam. Fél órát ácsorgok a szekrénym előtt mire kitalálom, hogy mit vegyek fel és hasonlók. Régen soha nem érdekelt ez... habár év elején egy kicsit átváltottam a csinosabb irányzat felé és elhagytam a laza style-t, de mostanra szabályosan elkezdtem haladni a plázap*csa irányba. És még ha lenne értelme az egésznek... de semmi.
Ha valaki szép, az szép mindenhogy, ha valaki nem, az bármit tehet, csak egy sz*r marad. Régi, nagy tanúlságom, hogy néhányan azért vagyunk rondák, hogy mindenki más szép lehessen.
Ebből következik, hogy miért utálom az embereket. Mert utálom, ha csupa szép ember vesz körül, mintha csak azért lennének körülöttem, hogy kigúnyoljanak. Utálom őket és közben mégsem. Egyszerűen csak féltékeny vagyok rájuk. A tökéletességükre. Arra, hogy nekik mennyivel könnyebb sok dolog az életben. Sokkal több kapu nyílik meg előttük. És mindenki arra törekszik, hogy beléphessen a sikeres szépségek világába...
Persze az én nagy dilemmám nem csak ebből áll... ez csak egy jelentős része, ami rengeteg dolognak a forrása. Annak, hogy szürke kisegérnek és magányosnak érzem magam. Hogy úgy érzem senki sem szeret... hogy elszúrom a kapcsolataimat, legyen ez családi vagy baráti... nem csoda, hogy a régi barátaim közül se maradt meg nekem senki. Nem csoda, hogy csak arra vagyok képes, hogy neten szedjek össze valakit...
Nem csoda, hogy még én is utálom saját magam...
Innentől egy darabig, csak regizett felhasználóknak vagyok... remélem érthető miért...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások
Archívum
jajj bogárkám... *sóhaaaaaaaaaj*
amikor először elolvastam a komid rendesen bekönnyeztem, nem tudom miért...
de szeretném az elején leszögezni, hogy én az efajta bejegyzéseket nem azért írom, hogy megcáfolják a nézeteimet és elárasszanak a szeretszolgálatis komik... én így látom és nem tud senki sem meggyőzni a dolgok ellenkezőjéről. mert én egy ilyen természetű ember vagyok, éleslátással megáldva akárki, akármit is mond... (éleslátás v. makcsság, nekem 1-re megy...) az álomvilág kezd túl szűk lenni és úgy érzem itt az ideje, hogy kitörjek belőle és a kegyetlen valóságba tuszkoljam a hátsófelem és pont.
tisztában voltam vele, hogy nem éppen általánosban fognak örök barátságok köttetni, de ami hiányzik, az hiányzik az embernek... már elfogadtam a helyzetet és nem élem meg akkora traumaként, mint amikor először világosodtam meg. de még nem sikerült elengednem az előző ,,életem"... kell valami biztonságos dolog, amibe kapaszkodhatok. nem érzem szükségét annak, hogy bárki áldozatokat hozzon értem, nekem bőven elég az is ha magam megpróbálok szembenézni a kis dobozom tartalmával... egyszer...
nem mondom, hogy könnyebb a körülöttem lévő embereknek, csak azt, hogy azoknak, akik tökéletesek azoknak kevesebb gondjuk-bajuk van a környezetükben... ez így van és kész! ez a világ a külsőségekről szól. van aki beleillik, van aki próbálkozik és van, aki belefárad... én jelenleg az utóbbi vagyok... nem akarok az lenni, aki most vagyok. nem szeretem magam ezen nem lehet egyik napról a másikra változtatni. ez is az előbb említett dobozom tartalma. ha megbírkózom vele, akkor siker, ha nem belepusztulok... ez van! nem fogom sajnáltatni magam, csak egyszerűbb, ha kiírom magamból a dolgokat... elegem van abból, hogy másoknak bizonygassak, hogy olyannak mutassam, amilyen sosem leszek.
ez most egy ilyen korszak, így élem meg... mindenkinek van fent és lent, úgy gondolom ezt neked nem kell bizonygatnom...
tudom jót akarsz, és remélem tudom, hogy szeretlek is érte nagyon! és azt sem felejted el, hogy te vagy és leszel az aki a legközelebb áll hozzám...
de ezzel most egyedül kell megbírkóznom...