AKINEK TÚL SOK SZABADIDEJE VAN, MENJEN SZEMETET SZEDNI!

Élni. Élvezni. Tanulni. Boldognak lenni. Kiállni a megpróbáltatásokat. Célokat kitűzni. Szembenézni a félelmekkel. Legyűrni az akadályokat. Elviselni az elviselhetetlent. Túllépni a sérelmeken. Megbocsáltani. Meghalni.

Minek éljünk, ha egyszer úgyis meghalunk? Talán, mert nem tudjuk vár-e ránk valami a halál után. Félünk az ismeretlentől, félünk beszélni róla és gondolkodni rajta. A probléma nincsen megoldva. De talán ennek tudtában megpróbáljuk élvezni az életet. Hiszen csak 1 van belőle és bármilyen körülmények közé is születünk, bárkivé is válunk az ellen sokat nem tehetünk. De törekszünk arra, hogy a legtöbbett hozzuk ki a lehetőségeinkból. Keressük a barátokat, a szerelmet, a biztonságot, a nyugalmat és a végállomást.

Elég elfoglaltak vagyunk ahhoz is, hogy egymással (itt elsősorban a szeretteinkere gondolok) megfelelő mennyiségben foglalkozzunk. De úgytűnik a környezetemben megint akadnak olyan emberek, akiknek annyira céltalan és sivár az életük, hogy ráérnek velem foglalkozni.
Nem akarok gonosz lenni, ítélkezni, szitkozódni, ezen már túl vagyok. Megértem azt is, ha beszélnek a hátam mögött ezt, meg azt. Ez teljesen átlagos dolog. Mindenki pletykál, mindenki mond mindenfélét a másik háta mögött. Általánosban is kaptam bőven a jóból, nem újdonság. De, ha az ember napok, sőt lassan hetek óta téma olyan dolgok miatt, amikről nem tehet, akkor az már kicsit fárasztó tud lenni idegileg és lelkileg is egyaránt.
Jó, cikizzük ki a hajam. Nem voltam benne majdnem 1 hétig? De. Cikizzük a cicanacim, mert nem vagyok egy kifutóbarbie-alkatú ember, de van bennem annyi nemtörődömség, hogy nem érdekel ki, mit mond. Én szeretem és hordani fogom attól függetlenül ki, mit szól hozzá. Ezt is megjegyezzük egyszer, kétszer. Kitalálunk rá valami vicceset, nevetünk, pont. De, hogy folyamatosan hallgassam, hogy mi minden miatt nem vagyok tökéletes már kicsit sok. Ha ennyire irritáló személyiség vagyok (és ezt úgy állapítják meg rólam, hogy 2 szót, ha beszéltek velem) akkor tessék levegőnek nézni. Nem kell velem foglalkozni, vagy, ha egyszerűen muszáj a tudomásomra hozni, hogy mekkora szerencsétlenség vagyok, akkor legyen már annyi tartás az illetőben, hogy elmondja szemtől, szembe és nem másokkal sugdolódzik, miközben én ott ülök, alig egy fél méterre és hallom miről folyik az eszemcsere.
A tartásom tényleg borzalom, tudom. Nem tudom pontosan mennyi időt, de körülbelül 4 évet biztosan jártam gyógytornára és emellett ugyanennyi ideig táncoltam is, de ez nem sokat javított a helyzeten. Nem tudok erre odafigyelni, sokszor megfeledkezem róla.
A járásom védelmében meg annyit, hogy ez egy beidegződés és dekoordináltságomhoz képest igenis tudok járni.
Persze könnyű hibát találni másokban, de először saját magát kellene mindenkinek alaposan feltérképeznie. Ha elégedett azzal, amit lát, akkor őszinte gratulációm, boldog ember lehet. Boldogságában pedig fordíthatna egy kis időt valami önfelfedezési tanfolyamra. Mert gondolom azzal, hogy az ilyen ember mekkora kárt képes okozni másnak, az eszébe sem jut.
Sokáig lepergett rólam, ma már túlcsordult a pohár.
Elegem lett abból, hogy mindenben amit csinálok vagy éppen nem, találnak valami kivetni valót. Hogy jön ahoz bárki is, hogy megitéljen úgy, hogy egy értelmes mondatot nem váltott még velem?
Mi alapján könyvel el ribancnak bárki is? Azért mert van egy köldök piercingem abból egyenesen adódik? Tényleg ennyire 5 évesekhez méltóan viselkedünk? Ehhez már csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy nem én fekszem össze fűvel-fával.

Kiborultam, megfutamodtam és mindeki látta. Megalázó volt. De túl vagyok rajta,
Egy dologra azért rájöttem. Vannak emberek, akikre számíthatok. Akik egyre közelebb állnak hozzám, aiket egyre jobban szeretek és akik nélkül elviselhetetlen lenne a suli. 
Komolyan mondom, mindenkinek szüksége lenne olyan barátokra, mint amilyenek nekem vannak. Mert lehet, hogy köztünk is vannak kisebb, nagyobb összezördülések, de ettől függetlenül mi egy csapat vagyunk.
Szeretjük egymást, kiállunk egymás mellett.
Más nem is kell.

Aki meg h*lye...!
Azt hiszem a mondást mindenki ismeri.
:)