Sad(i)elicious

2010.07.28. 20:43, Sadie

                                          Nem fog menni

Az utolsó rutinórám után most teljes letargiába estem. Ma még az első órámon teljesítetteket is alulmúltam. A feladatokat pedig meg tudnám csinálni, (példa erre: harmadjára minden hibátlanul ment), de elsőre egyszerűen mindent elrontok, amit csak lehet. És a vizsga a ,,csináld elsőre” kategória.  Nyilván a szerencsétlenkedésemhez köze van a nagy versenydrukknak, ami ma jelentkezett először, alattomosan lappangott bennem egész nap és most, hogy már tényleg csak órák választanak el az egésztől teljesen eluralkodott az elmémen. Remegnek a kezeim, a gyomrom, folyik rólam a víz és kapkodom a levegőt. És ezt annyira utálom. Mert ugyanez volt a felvételin is és annak tudjuk mi lett az eredménye. Azzal nyugtatom magam, hogy a KRESZ és az eü előtt is ugyanennyire ki voltam, mégis mind sikerült.
Próbálok egy kicsit nemtörődöm lenni, de az soha nem jellemzett engem igazán. Pedig sok helyzetben próbálom ezt előadni, sokszor elég hatásosnak is bizonyul, de ebben a helyzetben egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy becsapjam saját magam. Nem is tudom hol hallottam, de van valami olyasmi mondás, hogy ,,Azért rettegsz, mert tudod, hogy van veszteni valód.” Nyilván nem ebben a helyzetben szokták ezt alkalmazni, de szerintem ide is illik. Nem akarok újra nekiveselkedni ennek az egésznek. Nincs annyi elszántság bennem. Csak túl akarok már lenni ezen az egész vezetősdin és nyugalomban eltölteni a nyár hátra maradt részét.
A holnapi ,,nagy nap” már annyira elvesztette a jelentőségét, hogy már gondolni se akarok rá. Manci nagyon édes, ahogyan próbál egy kis életet verni belém és ösztönözni arra, hogy legyek happy, akármi is történik, az ember nem könnyen teszi túl magát a pofára esésein. Már egy kicsit szánalmas is, ahogyan mindenki azzal jön, hogy egy csomó embert meghúznak a vizsgabiztosok egy kis plusz pénz reményében. Ha megbukok, az nem a rosszindulatú vizsgabiztoson múlik majd. :( Éppen ezért hangoztatom itthon is, hogy ne érje őket olyan nagy meglepetésként a hír. Bár engem se érne akként… mert erre nem lehet rendesen felkészülni.
Picsogásnak vége.
Még nincs hozzászólás.
 

Oldalnév: Sadielicious
Téma: személyes, média blog
Szerkesztő: Sadie
Elérhetőség:
@
Nyitás: 2008. január 28.
Költözés: 2009. szeptember 29.
Design: ver. 14 by Sadie
Program: Adobe Photoshop CS3 Extended
Ajánlott Böngésző: Google Chrome
Ajánlott Felbontás: 1366x768

 

Regisztráció 

(néha a blog csak regisztrációval érhető el, személyes, jellembeli problémák miatt... ha olykor nem bírod ki nélkülem regisztrálj, ha annyira azért mégsem érdekellek, akkor várj 1-2 hetet, míg minden visszaáll a régi kerékvágásba...)

 
 

Kedvenc Idézetem


,,I'm not going to change the way I look or the way I feel to conform to anything. I've always been a freak. So I've been a freak all my life and I have to live with that, you know. I'm one of those people."

 
 

Ahol még megtalálsz

Facebook & LittleMonsters & Lookbook & TeveClub & tumblr (fashion) & tumblr (személyes) & tumblr (glee) twitter  YouTube

 

BLOGSAROK
Friss hozzászólások
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2009-08-05
 
BELÉPÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!