2010.07.30. 21:39, Sadie
Nem szeretem az embereket
Néha annyira elegem van az emberekből. Mondhatni emberundorom támad. Valószínűleg cirka 17 évem alatt azért volt részem annyi összezörrenésben, mert egyszerűen képtelen vagyok ép ésszel felfogni miért olyanok, amilyenek.
Az átlag azt hiszi jó. Minden, amit tesz, annak oka van. Minden történésnek, ami valamilyen irányba befolyásolja az életét, az azért alakul úgy, ahogy, mert annak úgy kell lennie.
Beletörődőek. Ujjal mutogatnak másokra. Miközben még az új és ujj szavakat sem tudják megkülönböztetni egymástól. Ezek az emberek azért néznek mindent egyetlen szögből, mert meg vannak győződve az igazukról. A szerint az elmélet szerint élik az életüket, miszerint mindenki más hülye rajtuk kívül. Aztán jön egy kisebb földrengés, eldől az emberünk és egy másik szögből vizsgálja a helyzetet. És rájön arra, hogy lehet mégsem volt annyira igaza. De földrengések nem sokszor vannak. Átvitt értelemben ezért nagy kár. Nyilván a valós helyzetben ez pedig egy jó dolog.
Voltaképpen miért ijesztő egy másik szemszög? Mert ráébredhetünk arra, hogy hibáztunk és bocsánatot kellene kérnünk? Talán. Ezt pedig megalázónak tartják az emberek. Én is. Bizonyos helyzetekben mindenképpen. Pedig ez nem megalázó. Az embereknek nem kell megalázkodniuk. Na jó. Ez így helyes: Senkinek sem kellene megalázkodnia.
Persze ez elkerülhetetlen adott szituációkban. Ha például a jólét a cél, akkor képesek vagyunk megfeledkezni arról, hogy kik is vagyunk valójában. ,,Ez az ára annak, hogy feljebb lépjek? Akkor tessék! Itt vagyok, rendelkezz velem!”
Tehát van az, aki megalázkodik valaki előtt. És van az a valaki, aki megaláz másokat. Nem sokszor volt részem ebben a szerepben. Nem is szeretném, ha részem lenne. Mostanában túlságosan nagy a tömeg az ablakom előtt ebből a fajtából, ha értitek, mire célzok. És egyszerűen elegem van belőlük. Elvárják, hogy nyald a talpuk, körülugráld őket, bólogass a hülyeségeikre. És megteszed, miért ne tennéd, ha tudod, hogy ezzel van esélyed bekerülni a KÖRBE. De közben pedig valaki ott belül szinte ordibál veled, hogy ne hallgasd tovább a zsarnokot. Ki akar szakadni a mellkasodból, kaparja a bensőd, és agyba-főbe rugdos. Te pedig minden alkalommal próbálod őt lenyugtatni. ,,Megéri, megéri, megéri.” Pedig tudod… mindenki tudja. NEM ÉRI MEG! Soha nem leszel olyasvalaki, akit megbecsül. Éppen azért, mert az összes tartásod elveszíted előtte, amiért tisztelhetne.
Engem nem tisztel senki. Azért főként nem, ha megmondom a véleményem. Talán, mert szembesítek másokat a hibáikkal, amiket a saját maguk okozta vakság eltakar a tulajdon szemük elől? Talán. Erre jöhetne a válasz, hogy: ,,Valószínűleg ez azért van így, mert mások szemében a szálkát, a magadéban, még a gerendát sem…” Akik ismernek, igazán ismernek, és nem csak rámondják… ők tudják, hogy a legkritikusabb mindig is saját magammal voltam. Nem szokásom másokat analizálni és letámadni a véleményemmel. Ha provokálnak, ha támadnak, megvédem magam. Muszáj, néha kiüríteni a poharat mielőtt túlcsordul.
Sokszor támadtak már hátba, úgy hogy a legkevésbé számítottam rá. A legszomorúbb eset mindig az, amikor az a személy, aki az egész lavinát elindítja, egyszerűen fel sem fogja, hogy mit tett. Csak bámul, a hatalmas Bambi szemeivel és annyira meg van lepve, hogy már te félted őt attól, hogy nehogy légszomjat kapjon a sok levegő hiányától, amivel felfújta magát. Ezután pedig már inkább hagyod őt a fenébe. Mi értelme van másokhoz rohangálni és bizonygatni a saját igazad? Két ember közül legalább az egyik úgyis ezt fogja tenni. Az az egy pedig éppen elég. Nekem minden nap végén saját magammal kell elszámolnom.
Na és neked?
AJÁNLOM AZ OLDALT
Néha annyira elegem van az emberekből. Mondhatni emberundorom támad. Valószínűleg cirka 17 évem alatt azért volt részem annyi összezörrenésben, mert egyszerűen képtelen vagyok ép ésszel felfogni miért olyanok, amilyenek.
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások
Archívum