Sad(i)elicious

2010.09.11. 21:45, Sadie

gy kell sszedobni egy bejegyzst

Sikeresen sszeszedtem egy ntht a hten, hla a kinti tesi rnak, a jrvnyfelhnek, ami bekertette a sulit s pr fertztt ismersmnek. Ezton szeretnm megksznni kzs tnykedsk eredmnyt. :P
Mra mr sikerlt kilbalnom belle valamilyen szinten, legalbbis a rossz kzrzetnek s a fejfjsnak vgre bcst intettem. A tbbi meg csak elmlik valahogyan.
 
A suli. Mostanban gy rzem magam, mintha kromkodnk, amikor kiejtem ezt a szt. Pedig naprl napra elviselhetbbnek bizonyul. A kialakult helyzetbe beleszoktam s vannak mg kellemes meglepetsek.
A tanuls rsze azonban egyltaln nem kellemes. Most, hogy egy kicsit hajtom magam, sokkal kevesebb idm marad brmire, mint tavaly brmikor. Mg csak v eleje van, de gy is naponta legalbb 4 rt tltk el knyvek s fzetek felett, hol leckerssal, hol tanulssal.
Nem beszlek olyanokrl, hogy elhatroztam, hogy ezt, meg azt fogom csinlni, ezrt meg azrt. Akkor teszek errl emltst, ha majd sikerlt elrnem valamit. Addig jrhatna a szm feleslegesen. Ameddig nem tudok semmilyen eredmnyt felmutatni, nem is tettem semmit.
 
Mesltem mr egy keveset a nagy nyelviskols projectrl. Ksztettem egy Rory-fle pro s kontra listt, amin jval tbb elny szerepelt, mint negatvum. Jt tenne nekem az biztos. Elviselhetbb tenn az angol rkat, nem rettegnk annyira a kztes vizsgtl s lehetne egy kzpfok nyelvvizsgm. Jah s megtanulnm a nyelvet, ami nem egy utols szempont. :)
Az egyetlen htrny az id. Vagyis inkbb annak a hinya. Le kell, mondanom j pr dologrl, ha bele akarok vgni.
Itthon tancskoztunk s a vgeredmny az lett, hogy ennek ellenre megprblom. Apc kr nekem egy elbeszlgetsi idpontot, utna pedig kzsen megllaptjuk, mi lenne a legjobb megolds.
 
A jogsimra mg vrhatok egy darabig. Idpontot csak 22-re kaptam. Mg kzhez kapom az is legalbb kt ht. gyhogy egy darabig mg nem kell rettegnik a forgalomban kzlekednek. ;)
 
Enim ma nnepli 17. szletsnapjt, gyhogy Boldog Szletsnapot kvnok neki innen is. Sajnlom, hogy pnteken nem lehettem ott. De ez most gy alakult, majd valahogyan krptollak rte.
 
Katy Perry koncert. Igen, mg mindig tma. Ez azrt j, mert amg beszlek rla, addig van lehetsg arra, hogy n is kint cspoljak a tmeggel. Fogok? Eddig 60%, hogy igen. :)))))))))
Valsznleg rmegy majd az utols megtakartott fillrem is, de ki a fent rdekel?! Legnagyobb buli lesz a vilgon.
 
A napokban megjelent a fantasztikus Marina and the Diamonds, Shampain cm videoklipje. Hatalmas luw. Az egsz ltvnyvilg, a belecsempszett mks kiegsztk s a zombi feeling... hhhhh.
Stlusos bloggerina tvozsknt most lentebb ezt lthatjtok. s mivel rossz bloggerina is vagyok nem csak stlusos, ezzel el is bcszom. Kptelen vagyok tbb marhasgot sszerni. Bnasgom hatrtalan. Mg beteg vagyok, az istenrt!!!!! Xd Megrtst.
Holnap valsznleg nem jvk, vr mg rm egy csom tanulnival.
De majd prblok minl elbb kapcsolatba lpni veletek. Addig ott a twitter. Ott mindig aktv vagyok. Nha tlsgosan is. XP
smacc
1 hozzszls
Utols hozzszlsokjabbak 1 KorbbiakLegels hozzszlsok
Idzet
2010.10.07. 20:43
merrybear

Eljutottam addig, h megnzzem ezt a vidit, tetszik a kpi vilga! 

Utols hozzszlsokjabbak 1 KorbbiakLegels hozzszlsok
 

Oldalnv: Sadielicious
Tma: szemlyes, mdia blog
Szerkeszt: Sadie
Elrhetsg:
@
Nyits: 2008. janur 28.
Kltzs: 2009. szeptember 29.
Design: ver. 14 by Sadie
Program: Adobe Photoshop CS3 Extended
Ajnlott Bngsz: Google Chrome
Ajnlott Felbonts: 1366x768

 

Regisztrci 

(nha a blog csak regisztrcival rhet el, szemlyes, jellembeli problmk miatt... ha olykor nem brod ki nlklem regisztrlj, ha annyira azrt mgsem rdekellek, akkor vrj 1-2 hetet, mg minden visszall a rgi kerkvgsba...)

 
 

Kedvenc Idzetem


,,I'm not going to change the way I look or the way I feel to conform to anything. I've always been a freak. So I've been a freak all my life and I have to live with that, you know. I'm one of those people."

 
 

Ahol mg megtallsz

Facebook & LittleMonsters & Lookbook & TeveClub & tumblr (fashion) & tumblr (szemlyes) & tumblr (glee) twitter  YouTube

 

BLOGSAROK
Friss hozzszlsok
 
SZMLL
Induls: 2009-08-05
 
BELPS
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.