2011.01.03. 21:42, Sadie
A hajlakk és a csillám illata
A felszabadító tánc ereje. Amikor azzá válhatok, amit a szerepem megkíván.
Lehetek kecses és nőies, vagy laza és vagány.
Hiányzik az izomláz, a kemény munka, az izzadás.
A korai kelések, a verseny előtti izgalom.
Fellépő ruhák reggeli pakolászása a táskába.
A hajlakk és a csillám illata.
A szűk, fekete Sansha cipellőm.
A társaság, a sok lázas ember készülődése.
Izgalom, becsvágy, büszkeség.
Hiányzik a színpad. Az a pillanat, az az energia, ami a színpadra lépés előtt áramlik végig a lábujjaktól, egészen a fejem búbjáig.
A vakító fények, a figyelmes közönség, a hirtelen felcsendülő dallam.
A beszámolás.
A csapatmunka, a 32 fogas vigyor, az erő.
Amikor kialszanak a fények és tapsol a közönség.
A súlyos várakozás. A félelem. Az álmodozás.
A pontozás. Összeadás, osztás. Újra meg újra.
Ujjak keresztbe, szemek lehunyva.
Mindenki elmormol egy imát.
Hiányzik, amikor felszólítanak a színpadra és mindannyian eggyé válunk.
Ugyanarra a dologra vágyunk.
A remegés. Amikor néma csendben hallgatjuk az eredményhirdetést.
A sok csapat nevét, akiket előttünk kimondanak.
A győzelem. Az öröm. A könnyek. A büszkeség. A boldogság.
Az érzés mikor felakasztják az érmet a nyakunkba.
Amikor tudjuk mind, hogy megérdemeltük.
Az utolsó pillanat, mielőtt lerohansz a színpadról és büszkén végigpillantasz a közönségen.
A sikoltozás a színfalak mögött.
A mámor. Az ajándékozás.
Az ölelkezés.
A vigyor, mikor elfogadom a gratulációkat.
Az álmatagság, mikor elterülök a hátsó ülésen, csipegetem a vacsit a McDonald’s-ból és szorongatom az érmem.
Az otthon, ahol hitetlenkedve ülök és akarom újra, a következőt.
Mert minden egyes percét szeretem.
Nem akarom abbahagyni.
Dolgozni akarok keményen, majd learatni a babérokat.
Újra, meg újra.
Milyen szép is volt…
Még most is hiányzik.
Annyira szerettem az egészet. ♥
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások
Archívum