2011.08.31. 22:51, Sadie
|
Volt egy nyár, meg egy szünet
|
A napi látogatottságot tekintve úgy tűnik, mindenki arra számít, hogy írok valami rinyálós post-ot, nyári szünetem utolsó napján.
Nagy poénnak tartottam volna egy glee meme-vel kiszúrni a szemeteket, de gondolom senki nem értékelte volna rajtam kívül a poént.
Nem akarok én senkinek sem csalódást okozni, úgyhogy itt az ideje, vágjunk bele 2011. augusztus 31-én is, csakúgy, mint az ezt megelőző ki tudja hány évben, mióta blogolok és mióta a károlyi poklába kárhoztattam magam.
Brühühühühühühühhühühhü és brühühühühühühühü.
Sírás és falfejelés, ordibálás, toporzékolás.
Meg is volnánk.
Tényleg pocsék egy dolog az iskolába járás, a tanulás és nyilván ezerszer kellemesebb, jobb és szebb fél 12-ig aludni, utána punnyadni délután 2-ig, majd Pesten császkálni, utána megtömött szatyrokkal és több liternyi kávéval, hullafáradtan ágyba zuhanni és egy-két jó sorozat társaságában elaludni annak tudatában, hogy ezt a mozzanatsort újra meg újra megismételheted.
De kell egy kis változatosság, amit valószínűleg holnap ugyanilyenkor már ostobaságnak fogok találni, pár az iskolában eltöltött, szörnyen megerőltető óra után. Vagy, ha holnap nem is, pénteken a 10. órában, mikor már a 12. b-n kívül mindenki az iskolától legmesszebbi ponton szürcsöli a sört, már biztosan.
De, hát ez a kötelező rossz. Az egyik legádázabb kötelező rossz, de muszáj, nincs alóla kibúvó.
Sírhatok és fejelhetem a fakó lila falamat, ordibálhatok, toporzékolhatok, ez már csak így lesz.
Nem vagyok különösen ideges a holnap miatt.
Persze a belőlem áradó feszültség ellen nem tudok mit tenni, maximum veszekedek egy jót mancival a rózsaszínnel tarkított hajam miatt.
Szép nyaram volt. Élvezetes és meglehetősen hosszú.
Nem vagyok dühös sem, mert nem csináltam semmit, miközben annyi mindenre lett volna lehetőségem.
Idén kihasználtam minden lehetőséget, ami adódott. Volt, hogy egyedül, de akkor is büszkén.
Valószínűleg ismét előhozza majd a suli, a stressz vagy csak drága, jó barátaim a legsötétebb, legrosszabb oldalam. Tudom, hogy lesz újra dráma, sírás, kín és szenvedés. Elkerülhetetlen. Tinédzser életem nem is lenne teljes ezek nélkül.
Most nyáron azonban boldog voltam és teljes.
Rég nem érzett érzések.
Megváltoztam, megújultam.
Lehet, hogy mindez semmivé foszlik, amint kezdetét veszi a holnap, vagy, amint meglátom az első, gunyoros mosolyt.
És tudjátok, nagyon kíváncsian várom, hogy meg tudok e maradni annak, aki ez alatt a szünet alatt voltam.
Mert egy kicsit szerettem azt a Sadie-t. Bájos volt.
Jelenleg sajog a térdkalácsom, mert tegnap elzakóztam a betonon. A nyári szünetből visszatérő Született feleségek pedig már elkezdődött, úgyhogy itt az ideje, hogy Sadie a nem szende, kinek elvileg mindig jó a kedve, bebújjon az ágyba és éljen sorozatszenvedélyének.
Erről szól a mai este. Weeds-elés unalomig, vagy míg el nem jön értem az álommanó…
Sajnálom, de csak annyi életbölcselet jutott nekem is.
Love & Rockets,
Sadie
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss hozzászólások
Archívum
Teljesen megtudlak érteni, én is mindennel el vagyok maradva, amivel csak lehet. :/
Kezdek hozzászokni az engem körülvevő, nem feltétlen pozitív szándékú (szép megfogalmazás) emberekhez, nem fogok meghátrálni vagy feszengeni feleslegesen, remélem, hogy egyszer mindenki megkapja azt, amit érdemel.
Én pedig nem süllyedek senki szintjére sem. Maradok, aki vagyok még, ha másoknak nem is tetszik.
Anyumtól hallom ám, hogy a dolgos felnőttek világának is megvannak a maga ,,szépségei", sehol sem jobb vagy rosszabb, az emberek többségében kortól függetlenül ott lapul a galádság és a rossz indulat. De ilyen a világ.
Örülök, hogy tetszettek a beszámolók, néha elgondolkodom azon, hogy mások számára átjön-e legalább minimálisan az, amit szeretnék egy kicsit bevarázsolni az olvasóim környezetébe. Bár még mindig inkább saját magamnak blogolok, mint a célközönségnek.
Köszönöm a jókívánságokat én is sok kitartást kívánok neked a munkához, a családhoz és az elviselhetetlen emberek kötelező jellegű elviseléséhez. :P
A hajam pedig... köszönöm, te vagy az első, aki megdicsérte. :D