Blöeblöeblöe.
Túl vagyok egy teljes féléven a suliban.
OhMyEffin’Gaga!

Néha mikor belegondolok abba, hogy ez az utolsó előtti évem kicsit összerándul a gyomrom. Tekintve mennyire bizonytalan jövő előtt állunk, néha úgy érzem helyzetem kilátástalan és akármilyen célt tűzhetek ki magam elé, úgysem engedi majd ez az ország, hogy egyetlen önerőből sikeres és boldog felnőtt is kikerüljön a mi generációnkból.
Annyi mindent elvettek már tőlünk, (és nyilván még sok mindenki mástól is, de tekintve, hogy én ebbe a rétegbe tartozom, én ezt tapasztalom a saját bőrömön) nem tudom ezek után honnan akar bárki is jó pénzt előteremteni belőlünk, mikor, ha ebben az ütemben folytatódnak a dolgok, akkor már abban sem nagyon bízhatunk, hogy az esetleges, egyetem, főiskola után lesz egyáltalán lehetőségünk elhelyezkedni a nagy világban.

Mostanában gyakran gondolkodom el ilyesfajta dolgokon és sajnos nem is tehet másként az ember, hiszen egyre inkább kiéleződik a helyzet, hirtelen minden esemény 360°-os fordulatot vett és nagyon ideje sincs lereagálni az embernek a körülötte történteket.
Meg vagyok rémülve.

Arról nem is beszélve, hogy nem akarom átélni ugyanazt, amit több mint 3 évvel ezelőtt már megtapasztaltam… örök kudarcom, hogy nem kerültem be a Radnótiba és, hogy ez által egy olyan iskolában kell 5 évet (már csak másfelet) senyvednem, ahová nemhogy nem akartam járni, de még csak nem is olyan szakmára készít fel, ami engem érdekel.

Megpróbálok pár perc erejéig elfeledkezni a sötét jövőről és inkább másfelé terelni a bejegyzést, tekintve, hogy bloggerina énem még mindig téli álomban leledzik.

*
Előzőhét szombaton az esz meg a bí újra felforgatta a nagyvárost. :)
Bár szombaton 8kor felkelni hatalmas vétek, barátném kedvéért még erre az áldozatra is készen voltam.
Az időjárás ez alkalommal is ellenünk volt. Mikor kesziről elindultam szállingózott a hó, majd mire a Keletibe értem már sütött a nap. A pályaudvart már esőben hagytuk el, ebéd közben pedig óriási hóvihar örvendeztetett meg.
Szeszélyes egy szombat volt, az már biztos. A nap tanulsága annyi volt, hogy nem mi igazodunk az időjáráshoz, hanem inkább az időjárás az, ami igazodik ellenünk.
Ennek ellenére csodánylatos napot töltöttünk el Brigimmel, várom az áprilist, no meg a folytatást…

A sorsnak pedig nyomdafestéket nem tűrő szavak katyvaszát küldöm szeretettel… -.-

A vasárnapi nap folyamán nincs 2 hetes, SZTK keretes szemüvegem is megsínylette szerény hatvanvalahány kilómat, mikor sikeresen ráültem ezzel pedig egyelőre helyrehozhatatlannak tűnő kárt tettem a szerkezetében. Hordhatónak hordható, csak kicsit féloldalas.
Itthon még nem mertem elmondani, elég a félévi bizonyítványom heti csapásnak, aztán majd hétvégéig már csak kihúzom valahogy ezzel is.

Mindenki vigyázzon a szemére, mert a szemüvegek kész vagyont zabálnak fel…

Még, ami érdekes lehet, hogy tegnap drága és egyetlen Olivér barátom elhatározta, hogy kineveli belőlem a hó elleni anti érzelmeim. A feltevés az volt, hogyha egyszer felkészülten vágódok nemesebbik felemre a hóban, akkor többé nem fogok félni attól, hogy elesek. Így addig gáncsolgatott a buszmegállótól hazafelé vezető 50 méteren, míg el nem vágódtam. És meg kell, mondjam, az elmélet NAGYON téves volt.

A végére egy szaftosnak egyáltalán nem nevezhető, de lelkivilágomnak nem kedves rövidke ténymegállapítást tartogattam, ami kb. annyi, hogy bár azt hinnénk másokat ignorálni nehéz, holott az az igazán nehéz, ha minket ignorálnak.
Nem tudom miért és hogyan, de egyik pillanatról a másikra, a tündérkézésből Andrejázás lett és bármennyire apró is ez a változás, azért bántja piciny lelkem… hiányzik… ami volt.

Naaaaaaaaaa, mindegy.

A hajam még mindig rózsaszín, ma kaptam érte pár kedvesnek nem mondható szót ex gazdaságtanáromtól.
De a jó hír az, hogy kb. annyira zavart, mintha azt mondta volna ’Jóreggetl!’. Megéltük, hogy 3 és fél év után már nem csak magammal, hanem drága barátaimmal is képesek vagyunk olyan minket érintő, régebben még tragédiaként megélt dolgokon is halál nyugodtan elpoénkodni, mint az elvileg szánalmas megjelenésünk vagy az odavisszajobbrabalraszétmegössze pletykált eseménytelen kis életünk.

Kívánom mindenkinek, hogy részesüljön ebben a mámorban.
Ha ebben pedig nincsen lehetősége, akkor, íme, egy másfajta mámor, ami van olyan jó, mint az imént említett.

Love & Rockets,
Sadie