2012.03.05. 18:20, Sadie
Minden rosszban…
Pápá, február.
Idén sem hazudtoltad meg magad, de tudod mit? Nem is baj.
Történnek rossz dolgok, az ember elesik, de utána kénytelen felállni. Nem fetrenghet a porban és mocsokban, fejét a földbe és koszba dörgölve, hátha eltűnik minden rossz a világból és majd azután, valaki kinyújtja a kezeit, felsegíti és leporolja.
Előszeretettel használom azt a klisét, miszerint az élet kegyetlen.
Lehet, hogy mindeddig tévhitben éltem.
Nem kegyetlen, valóságos.
A valóság pedig ijesztő. Ismeretlen és félelmetes dolgokkal van tele.
Ismeretlen. Ezért félelmetes.
Mhhhh.
Sokat töprengtem ez alatt a hónap alatt. Általában jellemző erre az időszakra, hogy bármibe is fogok bele, az kudarcra van ítélve.
Lehet, hogy a hozzáállás rossz, lehet, hogy már annyira negatívan állok hozzá ehhez az egész február disaster-hez, hogy én vagyok egyedül az, aki bevonzza a rosszat. De az is lehet, hogy ez a hónap tényleg egy gonosz mumus, ami olyan nekem, mint másoknak a fekete macska vagy a péntek 13.
Persze nem ezen töprengtem.
Könnyű lenne idefirkantani egy-egy szót, hogy legyen elképzelésetek a témával kapcsolatban. De a helyzet közel sem ilyen egyszerű. Nem tudom, puszta szavakkal megfogalmazni, hogy mennyi minden járt ez alatt az idő alatt a fejemben. Gondolatok és filozofálgatás terén igencsak termékenyen hatott rám a február.
Így lett 2012-ben keserédes ez a 29 nap.
Bár a hónap utolsó napja meglepően kellemes volt. Mondhatni már irracionálisan.
Sütött a nap, csicseregtek a madarak, lágy szellő fújdogált és simította a hajamat az arcomba.
Fújdogálta a kigombolt kabátomat, miközben az arcomat a fényben süttetve topogtam, a hó miatt mellőzött, kedvenc platform magassarkúmban.
Akkor és ott nem vágytam semmi többre.
Ezt nevezik az élet apró örömei közül az egyiknek?
Wáó.
Itt a március.
Semmi sem változott.
Mégsem bánom. Az állandóságban van egyfajta biztonság, amire az embernek szüksége van.
Hiszen az újdonság, egyelőre ismeretlen.
És ami ismeretlen, az félelmetes.
Love & Rockets,
Sadie