Utálom, amikor megkötik a kezem. Főleg, hogy a kötelek feszegetésétől sebes lesz a csuklóm.
Alapjáraton őszinte embernek tartom magam, legalábbis olyan szinten mindenféleképpen, amilyen szinten én azt másoktól is elvárom.
Mégis, már évek óta, a képmutatás egy olyan szintjét űzöm, ami aztán nagyon kimerítő. Nem azért, hogy más lelki világát megóvjam, hanem mert muszáj. Nincs rá jobb szó, még csak másik sem.
Gyűlölök muszájból megtenni bármit, a kötelezően választható dolgokat maximum az iskolában viselem el, de a saját magánéletemben olyan döntéseket igenis önállóan kellene meghoznom, mint pl. hogy kik azok, akinek a társaságára kíváncsi vagyok azokon a körökön belül, amelyekben mozgok.
Hogy, ha már a saját barátaimat sem válogathatom meg, akkor mi az, ami nekem még kijár?
Úgy gondolom, hogy ez a helyzet már önmagában is megalázó, nem csak rám, hanem másokra nézve is. Bár, ha valaki magára kényszeríti a vakságot és elhagyja minden önbecslését, akkor ő is megérdemli azt, amit az élettől kap.
Ettől függetlenül is érthetetlen számomra. Én mindig kínosan éreztem magam olyan emberek között, akik közé nem illettem be. Lásd: az osztályom.
(Természetesen nagy tisztelet a masszív kivételnek.)
,,Went cycling yesterday and when it got harder someone said imagine the most important thing is at the top of the mountain. I saw little monsters.” – Lady Gaga
Gondoltátok volna, hogy a hosszú hétvége előtt egyetlen nappal köntöst cserél a Sadie blog?
Ideje volt már, valljuk be, az előző kinézet kritikán aluli volt.
Emlékszem, hogy 4 évvel ezelőtt, mikor a Sadielicious megnyitotta kapuit, egy meglehetősen szép, elegáns kinézettel köszöntötte régi olvasóit itt, a g-portálon.
Mivel a 4-es egy viszonylag nagy szám, ezért szerettem volna egy kicsit visszautalni a kezdetre, annak ellenére, hogy nem sokan emlékezhettek Selena Gomez (akkoriban Magyarországon még közel sem ismert) mosolygós arcára a fejlécen.
Ez a külső, ismét a letisztultabb stílus kedvelőinek kedvez. Elegáns és nőies, tehát olyan, amilyen már egy ideje nem volt ez a hely.
Úgy gondolom a végeredmény kellemesre sikeredett és végre, a szokásos káoszt is felváltotta a kellemes átláthatóság.
Remélem, a végeredmény előbb vagy utóbb elnyeri a tetszéseteket. :)
A kinézettel kapcsolatos észrevételeiteket (már, ha vannak) most is, mint mindig, várom nagy szeretettel.
Veletek már előfordult, hogy a folyamatos dühvisszafojtás után, egyszer csak egy teljesen ártalmatlan dolog miatt elszakadt a cérna és minden, ami addig a pillanatig odabent összegyűlt, hirtelen óriási tornádó méreteket öltve söpört végig 20km-es körzetben?
Nem vagyok az a hisztis fajta, de egy hete olyan módon elkapott az ideg, mikor nem tudtam rendesen elpakolni a cuccaimat, hogy a szoba egyik feléből a másikba dobáltam mindent, ami a kezem ügyébe került. Csapkodtam és rugdostam.
Kellett egy jó nagy adag erős kávé ahhoz, hogy lenyugtassam az idegeim.
Visszagondolván a korábbiakra, nem is gondoltam volna, hogy ennyi elfojtott méreg van bennem.
Az ember megpróbál a saját mércéinek megfelelően élni és teljesíteni. Szeretne megfejelni a saját definíciója szerinti JÓnak, a szó legszorosabb értelemében.
És mikor azt gondolná, hogy a feladat nem is olyan nehéz, történik egy ilyen és teljesen elbizonytalanodik a dolgában.
Tudom, hogy még mindig jó úton haladok. Néha megbotlok, néha pár centimétert letévedek, de mindig visszatalálok.
Gondtalanabbnak és teljesebbnek érzem magam.
Ennek ellenére a mai napon történtekből azt szűrtem le, hogy van egy olyan részem, amit ezzel a fajta viselkedéssel, elnyomok. Mert ahhoz, hogy ilyen tudjak maradni, el kell nyomnom.
Ez viszont azzal jár, hogy néha túlcsordul az a bizonyos pohár és olyankor óriási a pusztítás.
Egy a lényeg.
Mikor ez bekövetkezik, minél távolabb kell kerülni a közönségtől.
Nem akarom ez alatt a 15 perc alatt rommá zúzni mindazt, amit hosszas és eleinte igen keserves munkával építettem fel.
Avril Lavigne, hosszabb hallgatás és megannyi érzelmi hullámvölgy után, lassan egy éve jelentette meg, negyedik stúdióalbumát, a Goodbye Lullaby-t, melynek megjelenése után, turnézni is indult.
A Black Star Tour során sajnos hazánkba nem látogatott el a kanadai énekesnő, azonban ennek ellenére is van okunk bizakodni, hiszen Avril már stúdióban ténykedik, mégpedig újfent L.A. Reid szárnyai alatt, így talán következő albuma promotálása során, kishazánkban is népszerűsíti majd, soron következő, 5. korongját.
A napokban ért véget a Black Star Tour, melynek alkalmából Avril egy csodálatos ajándékkal köszönte meg az ez idő alatt érkezett támogatást, lelkesedést és szeretet, amit a rajongóitól kapott.
Az ajándék pedig nem más, mint egy új videoklip, amiről egészen a premier pillanatáig senki sem tudott. A klip, a Goodbye c. dalhoz készült, ami Avril egyik kedvenc dala az albumról. Érdekesség, hogy a dal olyan személyes és olyan erős érzelmeket vált ki az énekesnőből, hogy turnéja során ez az alkotás ki is maradt a repertoárból.
A videó első megtekintésre inkább tűnhet imidzs klipnek (és túlnyomórészt az is), ennek ellenére az utolsó másodpercekben a szimbólumok jelentése meglehetősen felerősödik és jelentést adnak a fekete fehérben játszódó, hotel szobai jeleneteknek.
A végeredmény, nekem teljesen elnyerte a tetszésemet, csodálatos klip, melyben Avril, egy teljesen új oldalát mutatja meg, amelyet eddig még nem igazán láthattunk tőle.
Az érett és érzelmes nőt.
(Ha nem vagytok kíváncsiak Avril mókázására, akkor magát a klipet, 1:47-től tekinthetitek meg.)
(néha a blog csak regisztrációval érhető el, személyes, jellembeli problémák miatt... ha olykor nem bírod ki nélkülem regisztrálj, ha annyira azért mégsem érdekellek, akkor várj 1-2 hetet, míg minden visszaáll a régi kerékvágásba...)
Kedvenc Idézetem
,,I'm not going to change the way I look or the way I feel to conform to anything. I've always been a freak. So I've been a freak all my life and I have to live with that, you know. I'm one of those people."
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss hozzászólások
Archívum