Mindig is azokat a klipeket szerettem, amiknek van történetük, van mondanivalójuk…
Lady Gaga művészetét többek között ezért is értékelem olyan nagyra. Klipkészítésben abszolúte az elsők között áll.
Gondoljunk csak a zseniális ’Paparazzi’ és a ’Telephone’ c. klipekre vagy a legújabb ’Yoü and I’ c. dalhoz készült videóra, aminek története az előzőekhez képest mondjuk elenyésző, de olyan kreativitással készült, amivel nem gyakran találkozhatunk, annak ellenére sem, hogy Amerikában meglenne az ilyen alkotásokhoz szükséges anyagi vonzat, valamint kreatív vezetőség.
Lehet, ismét bennem van a hiba és csak én nem látom azt, amit kellene, esetleg túlzottan elfogult vagyok, és nem vagyok elég nyitott a komfort zónámon kívül eső dolgokra.
Bár ez nem lehet akkora igazság, ha most ilyen nagy benyomást volt képes gyakorolni rám egy videoklip, aminek főszereplője ez alkalommal nem Gaga.
Ez a videó Rihanna legújabb dalához, a ’We Found Love’-hoz készült. Maga a dal nem egy műremek, ennek ellenére a klip, nagyon is eladhatóvá teszi. A videó egy teljesen reális témát dolgoz fel, egy olyan megvilágításban, amivel eddig én még nem nagyon találkoztam.
Azért nem olyan rossz dolog, hogy a cenzúra határai egyre kijjebb tolódnak. Az emberek többsége nem akar burokban élni. Igenis tudatában kell lennünk azzal, hogy mit is tartogat számunkra a nagyvilág.
Mindjárt kivégezzük az októbert, de még csak 5 db bejegyzés szerénykedik e mellett a hónap mellett a blogon.
Meglátszik, hogy véget ért a szünet, hogy kivégeztem a glee meme-t és, hogy a tumblr visszavonhatatlanul a rabjává tett…
Én igyekszem, de tudjátok jól, hogy az ígérgetéseim 70%-ából általában semmi sem lesz… pedig előfordul, hogy önhibámon kívül alakulnak úgy a dolgaim, hogy ne maradjon még 20 percem se egy rövidke szösszenetre.
Mondhatni így esett legutóbb is, mikor burkolt bejegyzést ígértem, melyben szapulom egy kicsit az olykor túl egyszerű férfi elmét, de időközben ráébredtem arra, hogy jobban is tettem, hogy inkább fiókba zártam a témát.
Folytatom ott, ahol korábban abbahagytam… nem akadok fenn dolgokon, kerülöm a konfrontálódást, szemet hunyok, ha muszáj. Az emberi butaság határtalan.
Aki bátorításnak veszi, hogy kerülöm a társaságát, hogy nem szívesen beszélek vele és, hogy egy szimpla osztálytársnál többre nem becsülöm, mert nem érdemli meg, akkora egy féreg… hát, annak akkor ujjongás és tapsvihar.
A mai nappal megdőlt az a több, mint 1 hónapnyi gondtalanság is, ami jellemezte mindennapjaim, tekintve, hogy az emberek nem akarták tudtomra adni mi a véleményük rólam. Majdnem 2 hónapot megéltünk anélkül, hogy két méterrel arrébb beszéljenek ki, csupán azért, mert nem akarok elkapni semmit ebben a genny időben és védem magam az esőtől.
Ez egy irigylésre méltó 12.-es szint.
De nem érdekel. Nem mondom, hogy már immunis vagyok a rosszindulatra, de jobban megbirkózom vele, mint bármikor. Már nem kutatok olló után, amint hazaérek… nem fognak 18-nak tűnő, éretlen tyúkok letargiába taszítani. Próbálkozni persze mindig lehet. :)
Eltekintve ezektől az apróságoktól én jól vagyok. Igazán JÓL. Teljesnek érzem magam.
Közeleg az őszi szünet… legutóbb rengeteg alvást és lustálkodást terveztem. Most azonban nem dob fel az otthon ülés gondolata. Persze lesz egy-két megfontolnivaló, többek között az előrehozott érettségivel kapcsolatban is például legyen-e vagy sem és, ha igen, akkor az angol legyen-e vagy valami más, aminek semmi hasznát sem veszem… A komolykodás mellett azonban egy kis szórakozás is belefér.
Túl sok dologról lemaradtam már a korábbi mű depresszív rohamaim miatt.
Az őszi szünet egyik legjobban várt pillanata kétségkívül a szám szerint másodjára megrendezésre kerülő Avril találkozó lesz. Alig várom, hogy újra láthassam az elvakult Avril fanokat, akik zseniális arcok és, akik biztosan ismét feledhetetlen emlékeket okoznak majd.
November 5-én, 11-kor a Corvin-ba várunk minden érdeklődőt szeretettel, további infókért komment, e-mail, facebook, twitter ésatöbbi. xp
Fotósszakon tevékenykedő Olivér barátomnak egy toleranciával kapcsolatos témában kellett alkotnia a napokban. Természetesen nem volt ötlettelen, de figyelmes legjobb barát lévén kikérte az én véleményem is és tartottunk egy közös elmélkedést, aminek egy jó nagy ötlethalmaz lett az eredménye. Eltartott egy darabig, míg letisztult a kép, hogy mit is lehetne kihozni a témából. Olivér végül egy elég sajátos ötletre bólintott rá, ami a következőn alapul:
A napokban láttam egy nőt a Westend-ben, akivel nem tudom pontosan mi történt, de a mai napig nem tudom kiverni a fejemből. A szemei szénfeketék voltak, a száján a rúzs elkenődve, a haja kócos, a fehér harisnyája alatt vérzett a térde. Zilált külseje ellenére a járása dacos volt és tiszteletet követelő… végül is egy ilyen karakter lett a projekt főszereplője, akit a fotókon én személyesítek meg.
A végeredmény nem lett hétköznapi, ennek ellenére a művészet eme sajátos módját értékelni képes olvasóim és ismerőseim számára szeretném majd megmutatni a végeredményt. Ezt, majd a portfóliós oldalamon, a DeviantArt-on találhatjátok meg. Figyeljétek a twitterem, ott majd közzéteszem a linket, ha eljön annak az ideje. ;)
Körülbelül ennyit terveztem megosztani veletek októberben írott 6. bejegyzésemben.
Jó szokásomhoz híven, most ismét egy videoklippel búcsúzom, ami egyik nagy kedvencem mostanság.
És íme, ha nagy nehézségek árán is, de végre itt van a 11. design, ami a Sadielicious blogot díszíti.
A témaválasztás úgy gondolom ismét nem okozott nagy meglepetést, ugyanis zsinórban a második alkalommal örülhettek vagy éppen morgolódhattok a Lady Gaga témájú kinézet miatt.
Egy ideje a blogot az egyszerű felület jellemezte, amit részben megtartottam, részben azonban változtattam rajta, a drasztikusabb változás érdekében. A fejléc elég egyszerű lett, ami főcélom is volt, ugyanis ez a kép nagy kedvencem és úgy gondoltam szimpla effektezéssel is ki lehet hozni belőle a maximumot.
A változás az újra fellelhető oldalmodulok sokaságában rejlik, amelyek sokkal otthonosabbá, személyesebbé teszik virtuális otthonom.
A design elég kellemes hangulatú a barna színválasztás miatt. A fejlécen szereplő tégla mintát a modulok mögött is láthatjátok, ezzel pedig egy viszonylag egységes külső kerül a blogra.
Az oldalt csak Mozillában teszteltem, szóval, ha valami problémátok adódik a megjelenítéssel, esetleg valamilyen kritikátok lenne, akkor dobjatok egy kommentet vagy e-mailt.
Barátkozni az új külsővel lehet, ugyanis decemberig biztosan ez marad. ;)
Én vagyok a csendes megfigyelő, aki csak szemrevételezi az eseményeket, de nem avatkozik bele semmibe. Miért is tenném, mikor annyira felemelő elhatárolódni egy kicsit minden bajtól… ?
Nem kívánok rosszat senkinek, nem kívánok belefolyni olyan dolgokba, amik engem nem érintenek és volt időm elég, hogy megtanuljam, ne avatkozzak bele olyasvalamibe, ami nem tartozik rám.
Szeretem a csendet.
Három éven keresztül csak a hangzavar jutott, most pedig a felemelő, néma csend.
Olyan kellemes félretenni mindent. Az élet rövid, a lehetőségek pedig hamar tovaszállnak… úgyhogy én most erősen kapaszkodok az elém tárulkozó lehetőségekbe és pozitívan állok hozzá a dolgok többségéhez… az élethez.
Mert mint sokszor említettem volt egy nyár és én az alatt annyi mindent tanultam és kaptam.
Jelen helyzetben ezekkel a sorokkal tudnám leginkább jellemezni azt, hogy mi a helyzet felém mostanában.
Persze miközben zajlanak a dolgok a fejem fölött én is vívódok…
Nagyon sokáig elódáztam a jövővel kapcsolatos tervezgetéseket, azonban a hétvégén csak rászántam magam és végiggondoltam mit szeretnék.
Nem leszek közgazdász.
Nem csak, azért mert felénk az a szöveg járja, hogy az ember kedvét egy életre el is veszi ez az iskola a szakmától… Úgy gondolom ehhez az egészhez az a kulcs, hogy szeretni kell… az unokatestvérem erre remek példa.
A képességei matematikából egyenlők voltak az enyémekkel, valamint ő is a károlyi egyik ’gyöngyszemét’ kapta ki matektanárául.
De volt benne elszántság és alázat a szakma iránt, így nem nyugodott addig, míg el nem ért a kitűzött cél felé. Most irigylésre méltó állása van, nem kell aggodalmaskodnia a jövője miatt, hiszen a helye biztos.
Imádja a munkáját és tehetsége is van hozzá.
Apa részéről felém is ez lenne az elvárás. Hogy az unokatestvérem nyomdokaiba lépjek. Mert itthon, ahol minden bizonytalan ő esetleg tudna nekem segíteni. Mert a brókerségből meg lehet élni…
De mi garantálja, hogy nekem is ugyanannyira beválna ez az állás? Ha nem érdekel, nem leszek képes foglalkozni vele és nem is leszek jó benne.
Úgy gondolom senkit sem szabad rákényszeríteni olyasvalamire, amit nem akar. Hiába akar az ember jót a gyermekének…
Nekem saját utat kell taposnom magamnak. A saját hibáimból kell tanulnom. Esélyt kell kapnom, hogy megpróbálhassam azt, amit igazán szeretnék… és második lehetőségnek még mindig ott a szakképzés.
Nem leszek mérnök és így nem is leszek képes megváltani a világot, legalábbis drága matek tanárom szerint…
Engem a kreativitás, az önkifejezés éltet. És valami olyan szakmára vágyom, amiben ki is élhetem az alkotóvágyam.
Olyan egyetemekre szeretnék jelentkezni, amelyekre nehéz bejutni. Képzőművészeti, Iparművészeti, Filmművészeti, BKF… Tisztában vagyok vele, hogy óriási a pofáraesés veszélye. De, ha nem próbálom meg, akkor egy újabb kudarcot csomagolhatok a bőröndömbe. És tanulva abból, hogy milyen borzalmas állapotba kerültem, miután nem vettek fel a Radnótiba… nem akarom újra átélni azt a csalódást. Úgyhogy mindent megteszek majd azért, hogy olyan helyre mehessek továbbtanulni, ahol olyasvalamivel foglalatoskodhatok, ami engem igazán leköt.
A jövő mellett persze itt van a jelen is, ami nagyrészt sajnos nem a tanulásból áll, még akkor sem, ha eddig rám egyáltalán nem jellemző erőfeszítéseket teszek a tanulás érekében.
Természetesen nem áll érdekemben felhagyni a további próbálkozással, de azért elég dühítő dolog ám a kimerültség.
A héten szeretnék még jelentkezni egy kissé árnyaltabb bejegyzéssel, ami hátha segít nekem is abban, hogy tisztábban lássam, miért is látnak bele az emberek ártalmatlan kijelentésekbe, cselekedetekbe olyasvalamit, ami nincs is benne… furcsa egy faj a férfié.
No, mindegy.
Talán kaptok egy rövidke szösszenetet a pénteki Kökis megőrülésről is. Ha a körülmények úgy alakulnak.
Zárásképpen, íme, minden szerdai nap himnusza, a ’The Lazy Song’. Mert nem tudok várni vele holnap reggelig. ;)
Tegnap megünnepeltük Süni a la Padtárs születésnapját.
A piros 18-at…
A szervezésen látszott ám a férfimunka.
Mit, mikor, hol és hogyan… mindenre csak utólag derült fény.
De pont ezért volt igazán jó és izgalmas.
A földön fetrengve, magamat jobbra, balra vetve hisztizek azért, hogy a történtek egy része maradjon csak Fóton… és ugyanennyire hisztizek azért, hogy a történtek másik része vigyen tovább az úton, amire csak úgy rátévedtünk…
Osztályon belüli kis társasággal kikapcsolódni nem éppen kockázatmentes, mint arra tegnap fény derült… és gondolom, ha más nem is, ez az előbbi katyvaszból azért kitűnik.
Részletek (újfent xd) csak bennfenteseknek, ennek ellenére valamiképpen próbálok megszabadulni azoktól az érdekes benyomásoktól, amik tegnap értek, mialatt mindenkire káros életmódunkat folytattuk a Süni família házában.
De basszus csak nem sikerül…
Kell egy hétfő, hogy tudjam mi a nagy harci helyzet… addig meg csak kibírom valahogy.
Majd imádkozom sokat… és növesztek még plusz pár centi bőrt a képemre, hátha szükség lesz rá.
És igen, direkt vagyok irritálóan kétértelmű… az életem összetett. xp
(néha a blog csak regisztrációval érhető el, személyes, jellembeli problémák miatt... ha olykor nem bírod ki nélkülem regisztrálj, ha annyira azért mégsem érdekellek, akkor várj 1-2 hetet, míg minden visszaáll a régi kerékvágásba...)
Kedvenc Idézetem
,,I'm not going to change the way I look or the way I feel to conform to anything. I've always been a freak. So I've been a freak all my life and I have to live with that, you know. I'm one of those people."
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss hozzászólások
Archívum