2013.09.07. 21:53, Sadie
Cold hearted snake
Mint gondolom az már feltűnt, a megszokottnál is kevesebb a személyes jellegű bejegyzés.
Nincsenek nagyon miértek, egyszerűen elvagyok a magam kis világában.
Dolgozom, bámulom a kedvenc sorozataimat és mindeközben próbálok felemelkedni az eszményített, független, feminista nőideálhoz.
Nagyban foglalkoztat a függetlenedés gondolata, noha addig még hátra van pár év.
Nincs mit tenni, ez az új életstílus fertőzi az agyam.
Túlléptem a múlton. A károlyi már nagyon távolinak tűnik, ezt az egész iskolásdi dolgot pedig jelenleg abszolút nem érzem, úgyhogy nem is támadt hiányérzetem szeptember 2-án, mikor suli helyett, munkába indultam.
Leginkább az annyira függeni akarás gondolatától sikerült megszabadulnom, ami nagy könnyedség. Valamelyik Morning Show-ban hangzott el az a gondolat, miszerint a megfélemlített ember gyenge és könnyen irányítható. A megfélemlített ember függ. És az én új, feminista felfogásomnak egyszerűen túl sok az, hogy másokra építkezzek.
Volt egy lehetőségem. Mikor is minden egyes pajzsomtól megszabadulva feltártam a legbelsőbb valómat, amit aztán szétszaggatva, reményektől megfosztva kaptam vissza. Hetekbe telt mire összekapartam magam és akkor megfogadtam, hogy soha többet nem leszek ennyire védtelen és ostoba.
Nem leszek többé kiszolgáltatottan gyenge. Azt nem tudnám elviselni.
Azért, mert az ember egyedülálló, nem feltétlenül magányos.
Más emberre alapozni, máshoz igazodni… nem az én világom. Nem mondom azt, hogy az, akinek ez fontos, az rosszul csinálja. Mások vagyunk, ebből adódóan különbözünk. Nálam ez áll a használati utasításban.
Ne légy túlságosan kiszámítható vagy éppen elérhető. Mindig legyen C terved. Legyél sokkal okosabb és felkészültebb, mint amit a külvilág felé mutatsz. Ne fecsegj. Ha nincs mondanivalód, inkább ne beszélj.
Két jelzőt kaptam meg az utóbbi időszakban és egyiket sem tudom kiverni a fejemből.
Azt mondták rám, hogy önző vagyok.
Lehetséges, hogy rászolgáltam, nem tudom. Igen, fontos számomra, hogy tegyek valamit a jövőmért. Szeretem megélni az érzések sokszínűségét és bármennyire is paradoxon, kifejezetten szeretem megélni a szenvedést, mert a legkreatívabb időszakaimat köszönhetem ennek az érzésvilágnak.
Nem vonom kétségbe más megállapításait, nincs bennem sértettség vagy felháborodás, miközben ezeket a sorokat pötyögöm. Senki sem ismerheti ki a másikat teljes valójában és, ha az én nevem hallatán ez a jelző az, ami az emberek eszébe jut, talán megbarátkozom a gondolattal. A legrosszabb, amit el tudok képzelni az, ha valakiben egyáltalán nem tudok nyomot hagyni. Inkább legyenek rólam rossz véleménnyel, mint semmilyennel.
A másik, amit egy hozzám meglehetősen közelálló személy mondott, egy érzelmeitől meglehetősen elvakult pillanatában, az, az érzéketlen volt.
Sokat ízlelgetem mostanában a szót és minél többet kattogtam rajta, annál többféle értelmet találtam mögötte.
Valamilyen szinten valóban érzéketlennek tartom magam, különösen az elmúlt 2-3 hónap tapasztalatai után. COLD. HEARTED. SNAKE. Tudok azonosulni a kifejezéssel. Közben pedig még egy kósza mosoly is átfut flegma arcomon.
Viszont másrészt akadnak pillanatok, amikor túláradnak az érzelmeim.
Hihetetlen, de egy-két jókor érkező kedves szó, irányíthatatlanul szorítja össze a torkom. Egyszerűen akadnak pillanatok, mikor érthetetlenül lábad könnybe a szemem, holott nem igazán lenne erre okom. Érdekes dolgokat vált ki az emberből a hormonzavar.
A karrierépítés során, úgy gondolom az előbb említett két tulajdonság nem feltétlenül hátrány. És mivel könyörtelen törtetésbe kapcsoltam, nincs más hátra, mint előre.
Újra nekiveselkedek a MOME-nek, ez alkalommal a saját eszközeimmel, a saját módszeremmel. És majd meglátjuk ezzel messzebbre jutok-e, mint legutóbb.
Love & Rockets,
Sadie
2013.09.06. 21:16, Sadie
Dara 2013 – 6. True Blood
A bejegyzés SPOILER-t tartalmazhat.
Az egyik legjobb és talán leghitelesebb vámpír sztori lassan a végéhez ér. Legalábbis, ha hihetünk a legutóbbi pletykáknak.
Nagyon szeretem a sorozat alapjául szolgáló könyveket, a Charlaine Harris által teremtett vámpírvilág megborzongat, megbűvöl és alkalomadtán meg is nevettet.
Ha ijesztő sorozatot kellene ajánlanom a repertoáromból, akkor valószínűleg ezzel házalnék, kifejezetten, ha a 6. évadra gondolok, aminek a második felénél, alaposan elragadtatták magukat a készítők.
Rendesen féltem attól, hogy rossz álmok gyötörnek majd az éjszaka folyamán, benne test nélküli fejekkel, illetve rácsba csapkodott női arcokkal, amiknek tulajdonosai tűsarkúval a fejükben végezik. Természetesen csak Jézus nevében.
Hogy miről is hadoválok itt?
Az idén, mindössze 10 részes évad központjában, a vámpír faj végleges kiirtása áll. Egy Hitler féle táborba szállítják a kijárási tilalmat megszegő vámpírokat, akiken kísérleteznek, és akiket alkalom adtán meg is kínoznak.
Kedvenceink is fogságba esnek, Eric, Pam, Tara, Jessica, de még Jason is a borzalmak középpontjába kerül.
Mindeközben Bill-t megszállja Lilith, így ő lesz az évad Billith-e, vagyis mini istene, aki teljes mértékben hallhatatlan, médium és mindemellett még szupererővel is bír. Sokan félnek tőle, még többen kételkednek benne, de az évad végére mégis csak ő az, aki megmenti vámpír társait az igaz haláltól.
A másik érdekes szál az évadban, a tündér-vámpír Warlow, megjelenése, aki Sookie-val szeretné összekötni az életét, de még inkább a vérét. Sookie kicsit szerelmes, a pasija kicsit bekattan, amibe a lány majdnem bele is hal. Csak a szokásos.
Visszatérő szereplő Sarah Newlin, aki az egész anti vámpír hadművelet hátterében áll, illetve Steve Newlin, akit utolér az igaz halál, aminek pikantériáját az ,,I Love you, Jason Stackhouse!” monológ adja meg. Steve mellett, Terry Bellefleur-től is búcsút intünk az évadban, aki továbbra sem bír az élet terhével, ezért egyik tengerészgyalogos társát kéri arra, hogy váratlanul lője le.
Az évad vége nagyrészt happy end, Eric mentőakciót szervez, nyomában Billith-tel, így a többség megmenekül.
Ezután elsötétül a képernyő és egy 6 hónap múlva felirat után, annyi minden történik, mint az egész évad alatt.
Eric világgá megy, hogy ő túlél-e vagy sem, arról csak sejtéseink lehetnek, ugyanis utolsó képkocáin, éppen nagyon lángra kap a napon.
Sookie és az évadban nagyjából teljesen jelentéktelenül és értelmetlenül szerepeltetett Alcide románcának kibontakozását is nyomon követhetjük, a háttérben, a TV-ben interjút adó Bill-el, aki pedig könyvet írt a tábori tragédiákról. Sam polgármesterré és leendő apukává avanzsál.
Előterjeszti tervét, miszerint minden embernek vérkapcsolatot kellene kötnie egy vámpírral. A vámpír ihatna az elkötelezett emberből, míg a vámpír cserébe vigyázna a vérgazdára.
Szükség van erre, ugyanis a tábor egy úgynevezett Hepatitis V nevezetű vírust csempész a Tru Blood italokba, ezáltal vámpírok ezrei mérgeződnek meg. Az évad végén, pedig e vámpírok, hatalmas csapata tart egyenesen az ex Merlotte’s – új nevén Bellefleur’s Grill & Bar – felé.
Sajnáltam, hogy az évad ilyen rövidre sikerült. Habár egy rész, pár másodperc híján, 1 órás, mégsem éreztem még sosem, hogy sok lenne vagy siettetném az eseményeket csak, hogy előbb szabaduljak.
Erős sorozat, remek karakterekkel… én meg le vagyok maradva vagy 3 könyvvel.
Love & Rockets,
Sadie
2013.09.01. 19:53, Sadie
Dara 2013 – 5. Supernatural
A bejegyzés SPOILER-t tartalmazhat.
Valamelyik ismerősöm mondta, hogy azért nem szereti a Supenatural-t, mert ijesztő és nem bírja a rettegést. Hát nem is tudom. A sorozat történetének legijesztőbb része, talán az első évadok valamelyikéhez köthető. Az a bizonyos ’Bloody Mary’ címre hallgató epizód, ami szerintem nem csak bennem hagyott mély nyomot.
Azóta nagyot esett a színvonal, persze ennek ellenére a kitartó rajongókat nem lehet kifüstölni a képernyő elől. Ez egy olyasfajta függőség, amit nem igazán lehet magyarázni, bár abban azért biztos vagyok, hogy az én kötődésem az is mélyíti, hogy ez volt az a bizonyos első. Ez jelzi a függőségem kezdetét.
Az egész történet Sam és Dean Winchester kapcsolatán alapul. Ez az, ami magával ragadja a nézőt.
A rettegés, mint korábban már említettem nem nevezhető élvezeti faktornak, az események pedig annyi izgalmat már nem hordoznak magukban, röpke 8 év eltelte után.
Amúgy sem bírom a horrort. Bár idén még én is erőltetettnek éreztem a falra spriccelt vér képkockáit, ami nagyon műre sikeredett minden egyes alkalommal, de ennek ellenére elég sokszor éltek ezzel a megoldással az alkotók.
Az új évad elején Dean a Purgatóriumban harcolgat, oldalán egy vámpírral és Castiel-el. 1 évet tölt el itt, minden egyes napot végigküzdve különböző szörnyekkel, a túléléstől vezérelve.
Mindeközben Sam úgy tűnik, továbblép. Megtalálja a szerelmet, hétköznapi életet él. Egészen addig, míg Dean ki nem szabadul és kérdőre nem vonja az öccsét.
,,Ki akartál szabadítani onnan egyáltalán? Megpróbáltad egyszer is?”
,,Azt mondtad engedjelek el…”
(Bobby később előáll a megfejtéssel: ,,Mind ezt mondjuk, de belül azt akarjuk, harcoljanak értünk.”)
Nem, Sammy beletörődik a veszteségbe. Mert megígérte.
Túl könnyedén, amit Dean nagyon sokáig nehezményez is. Olyannyira, hogy a vámpír Benny - akinek segítségével kijut a Purgatóriumból - válik legjobb barátjává.
Az idei évad témája a pokol kapuinak bezárása. Próféta barátunk Kevin Tran segít megfejteni Isten igéit, ami által minden démon, legfőképpen Crowley első számú célpontjává válik.
Castiel hol jelen van, hol nem. Az angyalok sokáig irányítják, amibe neki nem sok beleszólása van. Őrli belülről a bűntudat, amiért kijátssza a Winchester tesókat és szeretné helyrehozni azt az óriási pusztítást is, amit a Mennyországban végzett.
Az évad vége felé durvulnak az események. Kicsit vontatottan haladunk a három próbával, sok a mellékvágány. Az évadfináléban végül a pokol kapui nyitva maradnak, ugyanis Sam belehalna a próba befejezésébe és mivel ezt az opciót már eljátszottuk pár évadzáróban, idén megkímélnek minket ettől a rendezők.
Castiel angyal lelkét azonban Metatron ellopja, így az angyal a halandók életébe kóstolhat bele a következő évadban.
Metatron csapdájának hála, az összes többi angyal is száműzetésre kerül a Mennyországból, egyenesen a Földre.
Mint azt korábbiakban megtudhattuk, a sorozat angyalai nem éppen jótét lelkek, hanem befolyásolható, önző dögök, ha arról van szó, így valószínűleg a következő évad sem lesz sétagalopp.
Az évad a szokásos színvonalat hozta, bár hiányoltam pár eredeti démont. Emlékszem például anno az óriási plüss mackó esetére, ami kifejezetten ijesztő volt a maga beteg módján. Vagy a tavalyi évad gonosz bohócára, aki az őrületbe kergette Sam-et, illetve a gyilkos unikornisra, aki a szarvára szúrta áldozatát.
Sok volt a visszatérő szereplő, bár ezen emberek nagy részét csak azért hozták vissza, hogy később Crowley által, végérvényesen megszabaduljanak tőlük.
Ami kifejezetten nem tetszet az a sűrű visszaemlékezősdi volt az évad elején. Sam normális, kisvárosi élete unalmas volt, a bigéje meg fenemód irritáló.
Bobby karakterének hiánya érezhető volt, de mivel a lelke a mennyekbe került, remélem, valahogyan visszahozzák még a készítők a karaktert.
A pozitívum az maga Garth személyében érkezett, aki már az előző évadban is kellemes meglepetés volt, kicsit többet is elviseltem volna a kótyagos karakterből. Ő, Kevin, Charlie… mind erős és szimpatikus karakternek bizonyult.
Összességében a Supernatural még mindig a nehezebben emészthető kategória, kevesebb részt bír belőle legyűrni az ember egymás után.
Viszont az évadösszegző összefoglalóik egyszerűen zseniálisak, csak úgy, mint a blooper-ek, amikhez külön DVD-t kellene kiadni. A főszereplőket alakító színészek fenomenálisak és őrültek a szó legpozitívabb értelmében. Ebből pedig mindenkinek részesülnie kellene.
Kicsit elcsúsztam a dara időszakkal, kéthónapnyi hátrányom érezhető, így szeptember 1-jén. Viszont a hagyomány az hagyomány, a nyarat a True Blood-dal zárom, csak, hogy meglegyen az érzés. Mindössze 10 rész a 6. évad és abszolút illeszkedik a The Vampire Diaries-sel megkezdett természetfeletti vonalba, úgyhogy a folytatás innentől… Sookie-é és a Bon Temps-i vámpíroké.
Love & Rockets,
Sadie
2013.08.25. 20:27, Sadie
Dara 2013 – 4. The Vampire Diaries
A bejegyzés SPOILER-t tartalmazhat.
Talán ez volt az egyetlen olyan sorozat, aminek még a dara előtt, mindenféle nagyobb megpróbáltatás nélkül, fel tudtam idézni az évadzárója legizgalmasabb pillanatát. Elena és Matt, autójukkal a tó legmélyén landolnak, Stefan pedig Matt-et menti meg elsőként, - természetesen Elena kérésére -, míg a lány, meghal.
Vámpírvérrel a szervezetében.
BUMM
3 évadon keresztül sikerült húzni Elena vámpírrá változtatatását.
Az alapszituáció természetesen még mindig tovább fűszerezi a dolgot.
Tudjátok, drága TVD rajongó társaim. Az örök kérdés.
Stefan vagy Damon?
Én sem tudom biztosan.
Maga az évad témája idén, Elena vámpírrá változása mellett, a gyógyír megszerzése volt, mellyel bármilyen természetfeletti lény visszaváltozhat emberré. Mindenki vágyik rá, Elena, Stefan, Klaus húga Rebecca… de a gyógyírból csak egyetlen adag van és az az, az azt őrző Silas-é. Minden szál Bonnie-hoz vezet, akinek elméje felett teljesen átveszi az uralmat a gonosz, ezzel pedig rá akarja bírni a lányt arra, hogy a túlvilági lények visszajövetelével, megszűnhessen a túlvilág. Az ötletért persze senki sem lelkesedik.
Ez az a sorozat, ahol mindig azt szajkózom magamnak. ,,Ne aggódj, ez a karakter úgysem hal meg.”
Erre pár másodperccel később, Jeremy hulláját, maga a nővére gyújtja fel, a családi házzal együtt.
De korábbi példával is előállhatok, pl. Vicki, Jenna vagy éppen Alarick személyében.
A fiú halála természetesen teljesen összetöri Elena-t, aki Damon kérésére (akihez nem mellesleg kötődik, tehát megtesz neki bármit, amit kér tőle, csak, hogy boldoggá tegye) kizárja az emberi érzéseit, ezzel pedig egy érzéketlen gyilkoló géppé változik.
Ez a személyisége idegesítőbb az önfeláldozó énjénél is, így mikor visszakaptuk az original vámpír Elena-t, valószínűleg sokan nyugtáztuk az esemény egy mély, elégedett sóhajjal.
A nagy Döntés is megszületik, ami kötődés ide vagy oda, pusztító és szenvedélyes érzelmeket hoz elő vámpír Elena-ból. Az érzés kiváltója pedig Damon, aki végre megkapja az évad végére a lányt.
Évad vége… Katherine bosszút akar állni Elena-n, aminek végén ő az, aki sokat veszít, ugyanis egy csúnya bokszmeccs után marad alul, mely végén Elena lenyomja a torkán a gyógyírt.
Szegény Stefan nagyon pórul jár az évadzáróban, ugyanis annak ellenére, hogy elvileg sikerül elpusztítani Silas-t, az Bonnie halálával kikerül az átok súlya alól, felöltve igazi arcát, ami nem más, mint Stefan-é. Ugyanis a fiatal Salvatore is csakúgy hasonmás, mint maga Elena.
Silas, az éppen világgá menni készülő Stefan-t bedobja egy széfbe, amit egy tó mélyére hajít, és valószínűleg, átvéve a fiú helyét, visszatér majd a Mystic Falls-i lakosok terrorizálásához.
Bonnie meghal egy nagy varázslat közben, melynek során Jeremy-t visszahozza az élők sorába, míg Matt, Rebecca-val készül körbeutazni a világot.
Caroline két érzelem között vívódik. Egyrészt szerelmes Tyler-be, aki fél évadon keresztül Klaus elől bujkál, másrészt titokban vonzódik a gonoszhoz, az előbb említett ősi vámpírhoz.
Ha már Klaus… a The Originals, vagyis a The Vampire Diaries spin-off-jának felvezetője is kapott helyet egy rész erejéig, mikor is, ismét betekinthettünk Klaus ,,életébe”. A karaktert, a megfelelő mennyiségben kedvelem, de a spin-off nem lesz kedvencem.
A Tyler vs. Klaus harcban természetesen abszolút utóbbinak áll a zászló.
Visszatérve az eredeti kérdéskörhöz.
Stefan vagy Damon?
Damon, a hős szerelmes képében tetszelegve gyenge, ezáltal sokat veszít vonzerejéből. Bár a folyton komor, mosolyát próbáló Damon, azért elég ölelgetnivaló.
Stefan kb. egész évadban ugyanazokat a sorokat ismételte, így valószínűleg a színésznek nem akadt sok gondja a szövegmagolással. ,,Tudom min mész keresztül… én is átéltem ugyanezt…” MINDEN. EGYES. RÉSZBEN.
Egész évadban arra vágytam, hogy gonosz legyen és kétszínű. Az évadzáróban látott pár perces részegen cinikus énje engesztelt csupán, ennek hiányáért.
Szóval két gyenge jellem közül ez az évad abszolút egál, különben is Jeremy a típusom, nincs mit tenni.
Haladunk a természetfeletti vonalon tovább, a következő sorozat régi nagy kedvencem, amivel az egész sorozatos züllésem elindult annak idején… a Supernatural.
Love & Rockets,
Sadie
2013.08.22. 11:42, Sadie
Rock N Roll
Love & Rockets,
Sadie
2013.08.19. 22:19, Sadie
Formázás
Kivételesen semmi csalóka nincs a címben.
Tegnap elkezdtem formázni az MP4-em, mert már ráfért a vérfrissítés. Kicsit féltem tőle, mert 4 GB tömény élvezet volt a playlist-em, mindemellett viszont egy csomó ’állandóan átugrom’ és ’nem aktuális’ kategóriás dal is volt rajta, így nem is olyan hasztalan a dolog.
Viszont nem kis meló az új rendszer kialakítása. Kiválogatni azokat a dalokat, amiket majdnem bármikor és bárhol képes vagyok meghallgatni.
A cél az élvezeti faktor növelése.
Olyan dalokat szeretnék, amik felüdítenek, feldobnak, vagy éppen megnyugtatnak, ha arról van szó.
Az első dal, amit rátettem, az Elton John méltán híres Your Song-ja, ezután pedig az óriási Paul McCartney gyűjteményemből szemezgettem. A ma esti terv a másik két végeláthatatlannak tűnő kollekcióm, a The Beatles, illetve a Glee végigböngészése.
Eleinte tényleg megijedtem az óriási feladattól.
De menetközben rájöttem, hogy ez annyira nem is bonyolult, hiszen, amelyik dalon gondolkodnom kell, az egyértelműen egy hájas, nagy nem.
Mellékesen kreatív szabadságra száműztem magam.
Megkaptam a vasárnapot és a hétfőt OFF-ként, így a keddi ünneppel együtt, 3 teljesen szabad napom van/volt, amit jótékony módon a kreativitásomra fordítok. Jól esik egy kicsit kalandozni elmém apró kis zugaiban. Kísérletezgetek és próbálom fejleszteni a már meglévő tudásomat. Készen kell állnom az újabb MOME-s megmérettetésre és ez csak így lehetséges.
Ma befejeztem az aquarelles Audrey projektem. Örülök, hogy belefogtam. A festés sosem volt erősségem, de ez esetben, első próbálkozásra, egész kellemes lett a végeredmény. Úgyhogy most ezen a vonalon próbálkozom egy kicsit.
A mai napon letelt a 3 hónapos próbaidőm is. Hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt már. Ezzel együtt pedig mondhatni a nyár is odaveszett, ami miatt egyik szemem sír, a másik nevet.
Az idejét nem tudom annak mikor voltam nyaralni utoljára vagy csak szimplán strandolni. Nem is hiányzik az élmény, de, ha egy kicsit a dolog mögé gondolok, azért nem volt rossz régebben a gödi strandon hülyéskedni a medencében, pihenés gyanánt pedig, isteni félig erdei gyümölcsös, félig csokis csavart fagyit nyalogatni.
Igen, ha jobban belegondolok a strandolás abszolút a gyerekkoromat hozza vissza. Aminek mondhatni hivatalosan is vége.
Egyszer úgyis mind felnövünk.
Erről jut eszembe. Az általános iskolám osztálytalálkozót szervez.
Nem tudom elmegyek-e. Fogalmam sincs kijönnék-e még valakivel. Elég valószínű, hogy mindenki más is megváltozott.
Valószínűleg ők is felnőttek már.
Én pedig bármennyire is szerettem azt az osztályt, az emberek egy részét, nem voltam képes fenntartani a számomra fontos kapcsolatokat.
Lehet egy kicsit menekültem.
Love & Rockets,
Sadie
|