2010.07.31. 23:19, Sadie
Hogyan tovább?
 Nagyokat néztem mikor először megláttam. Sokszor elolvastam és fogalmam sincs mit gondoljak most. Akartam válaszolni, de ma nem megy. Aludnom kell rá egyet. Nem tudom mit kellene most csinálnom, hogyan kellene erre reagálnom. Azt tudom, hogy nem akarok meggondolatlan lenni vagy ilyesmi. Holnapra eldől.
Addig is... köszönöm. Azt hiszem.
2010.07.30. 21:39, Sadie
Nem szeretem az embereket
 Néha annyira elegem van az emberekből. Mondhatni emberundorom támad. Valószínűleg cirka 17 évem alatt azért volt részem annyi összezörrenésben, mert egyszerűen képtelen vagyok ép ésszel felfogni miért olyanok, amilyenek.
Az átlag azt hiszi jó. Minden, amit tesz, annak oka van. Minden történésnek, ami valamilyen irányba befolyásolja az életét, az azért alakul úgy, ahogy, mert annak úgy kell lennie.
Beletörődőek. Ujjal mutogatnak másokra. Miközben még az új és ujj szavakat sem tudják megkülönböztetni egymástól. Ezek az emberek azért néznek mindent egyetlen szögből, mert meg vannak győződve az igazukról. A szerint az elmélet szerint élik az életüket, miszerint mindenki más hülye rajtuk kívül. Aztán jön egy kisebb földrengés, eldől az emberünk és egy másik szögből vizsgálja a helyzetet. És rájön arra, hogy lehet mégsem volt annyira igaza. De földrengések nem sokszor vannak. Átvitt értelemben ezért nagy kár. Nyilván a valós helyzetben ez pedig egy jó dolog.
Voltaképpen miért ijesztő egy másik szemszög? Mert ráébredhetünk arra, hogy hibáztunk és bocsánatot kellene kérnünk? Talán. Ezt pedig megalázónak tartják az emberek. Én is. Bizonyos helyzetekben mindenképpen. Pedig ez nem megalázó. Az embereknek nem kell megalázkodniuk. Na jó. Ez így helyes: Senkinek sem kellene megalázkodnia.
Persze ez elkerülhetetlen adott szituációkban. Ha például a jólét a cél, akkor képesek vagyunk megfeledkezni arról, hogy kik is vagyunk valójában. ,,Ez az ára annak, hogy feljebb lépjek? Akkor tessék! Itt vagyok, rendelkezz velem!”
Tehát van az, aki megalázkodik valaki előtt. És van az a valaki, aki megaláz másokat. Nem sokszor volt részem ebben a szerepben. Nem is szeretném, ha részem lenne. Mostanában túlságosan nagy a tömeg az ablakom előtt ebből a fajtából, ha értitek, mire célzok. És egyszerűen elegem van belőlük. Elvárják, hogy nyald a talpuk, körülugráld őket, bólogass a hülyeségeikre. És megteszed, miért ne tennéd, ha tudod, hogy ezzel van esélyed bekerülni a KÖRBE. De közben pedig valaki ott belül szinte ordibál veled, hogy ne hallgasd tovább a zsarnokot. Ki akar szakadni a mellkasodból, kaparja a bensőd, és agyba-főbe rugdos. Te pedig minden alkalommal próbálod őt lenyugtatni. ,,Megéri, megéri, megéri.” Pedig tudod… mindenki tudja. NEM ÉRI MEG! Soha nem leszel olyasvalaki, akit megbecsül. Éppen azért, mert az összes tartásod elveszíted előtte, amiért tisztelhetne.
Engem nem tisztel senki. Azért főként nem, ha megmondom a véleményem. Talán, mert szembesítek másokat a hibáikkal, amiket a saját maguk okozta vakság eltakar a tulajdon szemük elől? Talán. Erre jöhetne a válasz, hogy: ,,Valószínűleg ez azért van így, mert mások szemében a szálkát, a magadéban, még a gerendát sem…” Akik ismernek, igazán ismernek, és nem csak rámondják… ők tudják, hogy a legkritikusabb mindig is saját magammal voltam. Nem szokásom másokat analizálni és letámadni a véleményemmel. Ha provokálnak, ha támadnak, megvédem magam. Muszáj, néha kiüríteni a poharat mielőtt túlcsordul.
Sokszor támadtak már hátba, úgy hogy a legkevésbé számítottam rá. A legszomorúbb eset mindig az, amikor az a személy, aki az egész lavinát elindítja, egyszerűen fel sem fogja, hogy mit tett. Csak bámul, a hatalmas Bambi szemeivel és annyira meg van lepve, hogy már te félted őt attól, hogy nehogy légszomjat kapjon a sok levegő hiányától, amivel felfújta magát. Ezután pedig már inkább hagyod őt a fenébe. Mi értelme van másokhoz rohangálni és bizonygatni a saját igazad? Két ember közül legalább az egyik úgyis ezt fogja tenni. Az az egy pedig éppen elég. Nekem minden nap végén saját magammal kell elszámolnom.
Na és neked?
2010.07.29. 22:58, Sadie
Egy szösszenetnyi tanulság
 Egyszer, még régebben eldöntötted, hogy feladod, mert úgy vélted nem éri meg a csatát. Elengedted, mert úgy gondoltad a saját hibáiból kell tanulnia. Próbáltad gyűlölni, megvetni olyan érzelmek miatt, amelyeket már te is tapasztaltál. Amelyekről tudtad, hogy erősek és csak viszonzásra várnak. Hónapokba telt, de te tovább léptél. Erre ő hirtelen újra megjelent és ott volt melletted. Figyelt. Egész végig a háttérből. Mert a külön töltött idő alatt, ő nem a nem létező harci sérüléseit mutogatta. Döntést hozott. Elhatározta, hogy megtanul különböző érzéseken osztozni. Mert önző volt és kellett neki minden. Szerelem és barátság.
Egyszer, még régebben eldöntötted, hogy feladod, mert úgy vélted nem éri meg a csatát. És ez akkora hiba volt!
2010.07.29. 12:56, Sadie
Rutinvizsga
 Azoknak, akik az Anti Sadie Fanclub tagjaiként vannak jelen, van egy rossz hírem. Azoknak pedig, akik éreznek irántam egy minimális szimpátiát értelemszerűen jó hírrel szolgálhatok. :)Ma minden hitetlenkedésem ellenére átmentem a rutinvizsgán!
Tegnap este, mint gondolom, tudjátok elég csalódott és reményvesztett voltam. Az izgalomról nem is beszélve. 11 körül bújtam ágyba, egy Weeds „elvilegnyugtatóhatású” epizód után. Vagy egy órán keresztül csak forgolódtam. Aztán egyszer csak lenyugodtam. Elmondom a röhejes módszeremet. Fagyira gondoltam. xd Tudom, hogy hülyén hangzik és fogalmam sincs miért segített ez átlendülni az idegességen, de mégis bejött. Szóval fogadjátok meg a módszerem és gondoljatok ti is finom, krémes fagylaltra, amikor izgultok. ;)
Hajnalban ezzel a nyugodtsággal ébredtem. 6-kor kimentünk a pályára egy plusz órára, amit a tegnapi bénázásom miatt kellett beiktatni. Meglepően jól szerepeltem, mindent egyedül csináltam és az oktatóm is megdicsért. Végre nem ,,Tompika” voltam. xd Az óra után Vácra indultunk. A kocsiban átismételtük a műszakot, majd ahogyan egyre közeledtünk az ismerős terep felé újra elkapott az ideg. És már a fagyi sem segített sokat. xp 7-re értünk be, majd egy kis várakozás után behajtottunk a rutinpályára. Az egész ugyanolyan volt, mint ahol gyakoroltunk, csak el volt fordítva 90°-kal. Egyszer végigmentünk az összes feladaton, ami elég esetlenül ment, de az oktatóm így is el volt alélva tőlem. Szerintem ez már az önbizalom tunning része volt. Ezután zitus nyugtatott telefonon vagy tíz percig, majd jött az idegölő várakozás. Eközben végtelenszer átismételgettem magamban az 5 kötelező ellenőrzési pontot és azok részletes jellemzését.
Körülbelül 8 órakor kezdhettünk neki. A vizsgabiztos az oktatóm egyik ismerőse volt, ami már jó kezdetnek tűnt. Kicsit karót nyelt személyiség volt, de hát melyik vizsgáztató nem az. És nem tudok rá panaszkodni, olyan szerencsém volt vele, amennyire embernek szerencséje lehet. A műszak annyi volt, hogy megkért végezzem el az elindulás előtti ellenőrzéseket. A világító és fényjelző berendezések felénél tartottam, amikor azt mondta csüccsenjek be az autóba. Nem kért semmiféle kisregényt, ami hatalmas löketet adott. (Később az oktatóm elmondta, hogy ez a vizsgabiztos nem a régi rendszerből való, aki műszaki szakértőt vár, tanuló autóvezető helyett.)
A 4 kötelező egész jól ment. Az első feladatnál elfelejtettem kettesbe váltani, de emellett szerencsére könnyen elcsusszantunk. A legjobban talán a szlalom ment, ahol már elég magabiztos voltam. A plusz feladat a megállás, elindulás lejtőn volt. Eltelt 15 perc és már vége is volt. Aláírtam a papírt és hazafelé vettük az irányt. Minden izgalmam már a beszállás után elszállt, így a kötelezőket is elég nyugodtan hajtottam végre. De a teher csak jó messze a vizsgapályától hullott le a vállamról.
Az autóból értesítettem a tegnap már rossz hírekre előre felkészített szüleimet, akik szinte ugyanúgy reagáltak. Félve beleköszöntek a telefonba, majd miután elmondtam a jó hírt, ujjongani kezdtek. Mancinál mások is voltak az irodában így hallottam a háttérből, ahogyan mindenki gratulál. Nem semmi érzés volt. :)
Ennél már csak az esett jobban, amit Gigi írt nekem. Köszönöm ^^
Szóval végre valahára ezen is túlestem. Jövő hét péntektől forgalmi. 10 alkalom, 20 óra + 1 a vizsganapon, ami augusztus végén lesz esedékes. Az lesz az utolsó lépcsőfok. A legmagasabb.
2010.07.28. 20:43, Sadie
Nem fog menni
 Az utolsó rutinórám után most teljes letargiába estem. Ma még az első órámon teljesítetteket is alulmúltam. A feladatokat pedig meg tudnám csinálni, (példa erre: harmadjára minden hibátlanul ment), de elsőre egyszerűen mindent elrontok, amit csak lehet. És a vizsga a ,,csináld elsőre” kategória. Nyilván a szerencsétlenkedésemhez köze van a nagy versenydrukknak, ami ma jelentkezett először, alattomosan lappangott bennem egész nap és most, hogy már tényleg csak órák választanak el az egésztől teljesen eluralkodott az elmémen. Remegnek a kezeim, a gyomrom, folyik rólam a víz és kapkodom a levegőt. És ezt annyira utálom. Mert ugyanez volt a felvételin is és annak tudjuk mi lett az eredménye. Azzal nyugtatom magam, hogy a KRESZ és az eü előtt is ugyanennyire ki voltam, mégis mind sikerült.Próbálok egy kicsit nemtörődöm lenni, de az soha nem jellemzett engem igazán. Pedig sok helyzetben próbálom ezt előadni, sokszor elég hatásosnak is bizonyul, de ebben a helyzetben egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy becsapjam saját magam. Nem is tudom hol hallottam, de van valami olyasmi mondás, hogy ,,Azért rettegsz, mert tudod, hogy van veszteni valód.” Nyilván nem ebben a helyzetben szokták ezt alkalmazni, de szerintem ide is illik. Nem akarok újra nekiveselkedni ennek az egésznek. Nincs annyi elszántság bennem. Csak túl akarok már lenni ezen az egész vezetősdin és nyugalomban eltölteni a nyár hátra maradt részét.
A holnapi ,,nagy nap” már annyira elvesztette a jelentőségét, hogy már gondolni se akarok rá. Manci nagyon édes, ahogyan próbál egy kis életet verni belém és ösztönözni arra, hogy legyek happy, akármi is történik, az ember nem könnyen teszi túl magát a pofára esésein. Már egy kicsit szánalmas is, ahogyan mindenki azzal jön, hogy egy csomó embert meghúznak a vizsgabiztosok egy kis plusz pénz reményében. Ha megbukok, az nem a rosszindulatú vizsgabiztoson múlik majd. :( Éppen ezért hangoztatom itthon is, hogy ne érje őket olyan nagy meglepetésként a hír. Bár engem se érne akként… mert erre nem lehet rendesen felkészülni.
Picsogásnak vége.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Archívum - 2010.
Nagyokat néztem mikor először megláttam. Sokszor elolvastam és fogalmam sincs mit gondoljak most. Akartam válaszolni, de ma nem megy. Aludnom kell rá egyet. Nem tudom mit kellene most csinálnom, hogyan kellene erre reagálnom. Azt tudom, hogy nem akarok meggondolatlan lenni vagy ilyesmi. Holnapra eldől.
Néha annyira elegem van az emberekből. Mondhatni emberundorom támad. Valószínűleg cirka 17 évem alatt azért volt részem annyi összezörrenésben, mert egyszerűen képtelen vagyok ép ésszel felfogni miért olyanok, amilyenek.
Egyszer, még régebben eldöntötted, hogy feladod, mert úgy vélted nem éri meg a csatát. Elengedted, mert úgy gondoltad a saját hibáiból kell tanulnia. Próbáltad gyűlölni, megvetni olyan érzelmek miatt, amelyeket már te is tapasztaltál. Amelyekről tudtad, hogy erősek és csak viszonzásra várnak. Hónapokba telt, de te tovább léptél. Erre ő hirtelen újra megjelent és ott volt melletted. Figyelt. Egész végig a háttérből. Mert a külön töltött idő alatt, ő nem a nem létező harci sérüléseit mutogatta. Döntést hozott. Elhatározta, hogy megtanul különböző érzéseken osztozni. Mert önző volt és kellett neki minden. Szerelem és barátság. 
Azoknak, akik az Anti Sadie Fanclub tagjaiként vannak jelen, van egy rossz hírem. Azoknak pedig, akik éreznek irántam egy minimális szimpátiát értelemszerűen jó hírrel szolgálhatok. :)
Az utolsó rutinórám után most teljes letargiába estem. Ma még az első órámon teljesítetteket is alulmúltam. A feladatokat pedig meg tudnám csinálni, (példa erre: harmadjára minden hibátlanul ment), de elsőre egyszerűen mindent elrontok, amit csak lehet. És a vizsga a ,,csináld elsőre” kategória. Nyilván a szerencsétlenkedésemhez köze van a nagy versenydrukknak, ami ma jelentkezett először, alattomosan lappangott bennem egész nap és most, hogy már tényleg csak órák választanak el az egésztől teljesen eluralkodott az elmémen. Remegnek a kezeim, a gyomrom, folyik rólam a víz és kapkodom a levegőt. És ezt annyira utálom. Mert ugyanez volt a felvételin is és annak tudjuk mi lett az eredménye. Azzal nyugtatom magam, hogy a KRESZ és az eü előtt is ugyanennyire ki voltam, mégis mind sikerült.
Friss hozzászólások