9 hónapnyi hosszú utómunkálat-sorozat után végre megérkezett az Anti Fitness Club legelső megkippesített dala az Angyal, a 2. LéleKzet című albumról. Az alkotás a tegnap délutáni Interaktív műsorban debütált.
A fiúk elmondása szerint azért erre a számra esett a választás, mert nem szerettek volna elsiklani amellett az üzenet mellett, amit ez a dal közvetít.
A klip Tim Burton (rendező) munkáinak különleges látványvilágát idézi. A kisfilm az oly népszerű greenbox technikával készült, melynek köszönhetően a fiúk egy Alice in Wonderland életérzésű körítésben találhatták magukat.
Mint, azt már korábban említettem a klip 9 hónapnyi munkát jelentett, de a végeredményt elnézve nagyon is megérte a várakozást
Magyarországon ilyen klipet még senki sem készített és valószínűleg egyhamar nem is fog senki, hiszen hatalmas türelem kell ahhoz, hogy valaki képes legyen kivárni ezt a hosszú időt.
Az AFC-s fiúk és a rajongóik azonban türelmesek voltak és ennek meg is lett az eredménye.
A videoklip fantasztikus és én alig várom már, hogy vajon ezután mivel rukkolnak elő a srácok.
És egy újabb iromány, hogy lássátok nem csak rossz dolgok történtek velem a héten.
Íme, pár jegyzet, amik nem túl változatosak, de hát ez is több mint a semmi. :/
,,Eddigi életem legrosszabb döntése volt a nyelviskola. Ha az embernek nincs ideje, egyszerűen nincs mit tenni. A semmi kétszerese még mindig semmi.”
Olyan vagyok, mint egy felhúzható játék. Megadott ideig képes vagyok koncentrálni adott dologra. Képes vagyok tanulni, odafigyelve olvasni azt, ami egyáltalán nem érdekel és foglalkozni a legundorítóbb leckével is. Azonban, amint lejár az idő, kézbe venni is fáradtság a tanulnivalót. Ebből az időből, azonban nagyon sokat elvesz a Lotte. Arról nem is beszélve, hogy már az első hetekben érezhető volt, hogy idén kétszer annyit kell tanulni a suliba is, mint eddig bármikor. Amikor nem kell nyelv suliba menni, akkor is örülök, ha mindennel sikerül időben végezni. De most, hogy ezt is bevállaltam… alig jutok el addig, hogy mindennel időben végezzek. Nagyon remélem, hogy meglesz ennek az egésznek az eredménye és nem az lesz a vége, hogy a jegyeim is borzalmasak lesznek és még csak angolul se tanulok meg.
,,88%-os nyelvi tesztet írtam a 4 igeidőből. Önmagam iránt érzett tiszteletem határtalan. Bááár… ha az a százalékszám 9-essel kezdődött volna…”
Az első viszonylag pozitív dolog ezzel az egésszel kapcsolatban. Végre 4 igeidővel mondhatni teljesen tisztában vagyok. Ez jó dolog, ahhoz képest, hogy eddig csak kettővel voltam így és azokat is alig tudtam használni.
,,Lotte-s tanár: Nem tudom a keresztneveket. Mondjatok már párat. Marci: Andrea! Sadie: Köszi! Tényleg, nagyon szépen köszönöm.”
No comment. A fene abba a nagy számba. Néha nem kellene jófejkednem ismeretlenekkel. XD
,,Úgy tűnik, nagyon népszerű vagyok az angol tanfolyamokon. A pénteki tanárom szerdán nagyon komolyan belesett a terembe lecsekkolni, hogy még mindig kék-e a hajam.”
A jófejkedős duma még mindig áll. De így sokkal jobb hangulatúak is a pénteki órák, mert a tanár is tisztában van a képességeimmel, felveszi a poénokat és ő is ad nekem pár magas labdát.
,,A fiúk becsomózták a zubbonypulcsim ujjait. Kellemes élmény volt… :S De kaptam M&M’s-t vigasztalásképpen. Mert nekem ilyen édes padtársam van.”
Azt hiszem Süni régi heppje a pulcsiujj csomózgatás. Gigi-t meg könnyű rábeszélni az ilyen érett csínyekre. :) Az ő oldalán vannak hiányosságok az engesztelések terén, de mivel én annyira jótét lélek vagyok, ez alkalommal megbocsátok. Megbocsátottam. XP
,,Hetekig növesztettem a csonk körmeimet. Hát erre nem beszakadtak? K*rvaannyukat!”
Egyik legrosszabb szokásom a körömrágás, aminek csak úgy tudok ellenállni, ha kifestem a karmaimat. Ez már minden hetes program, azonban mégsem tudom már annak az idejét, hogy mikor volt utoljára hosszú körmöm. Olyan gyengék, hogy két, három hétnél sosem bírják tovább. Hónapok óta nem is próbálkoztam a növesztéssel, mindig tövig lereszeltem őket. Azonban pár hete úgy döntöttem megpróbálkozom a lehetetlennel. Hát nem sikeredett… Pont az M&M’s-emet próbáltam elkapni, mikor bevertem az ujjam a padba és a körmöm fele odalett. Fain.
,,A világ egyik legmákosabb embere vagyok. Közgázból.”
A feleléseket eddig sorba megúsztam, amikre a készülés mindig kicsit hiányosra sikeredett hála az angolnak, ami szerda estig tart és a közgáz meg másnap van. Kettőből kettő, ami azt jelenti, hogy muszáj valami korábbi időpontot kiszemelnem a tanulásra, különben nagyon meg fogom szívni. Egyszer az én szerencsém is elfogy. Főleg, hogy már nyakunkon a TZ és hála a hozzám hasonló felkészületlenségeknek jövő héttől minden órán írni fogunk.
A végére még csak annyit, hogy már kétszer voltam vezetni a jogsimmal. A vezetés jól megy, nem stresszelem túl, odafigyelek arra, amire kell, a parkolás azonban még nem a legjobb. Apci persze nem hagy vele és minden esetben nekem kell megoldanom a magam által kialakított kusza helyzetet. De nyilván így tanulok.
Reméljük a legjobbakat. Gyakorlat teszi a mestert. ;)
Az egyik pillanatban még poénnak veszed a sértegetéseket. A tanár engedélyével megdobálod a k*csög fiúkat a tolltartóddal és megrugdosod azt, aki melletted áll. Tűrsz, tűrsz, tűrsz, majd azon kezdesz gondolkodni, hogy mikor robbantsd a nagy bombát. Sohasem jön a megfelelő pillanat. Aztán következik az a bizonyos másik pillanat, amikor a tűrőképesség feladja a szolgálatot, összegyűjt minden rosszat és akkor vége a tartásnak.
A bomba robban.
Csak nem a tiéd.
Van, hogy a könnyek jönnek, és mikor észreveszed, akkor már túl késő. Mindent eldobsz a kezedből, felállsz és kirohansz a teremből az angol óra közepén. Nem akarod, hogy még gyengébbnek lássanak mások. Mindenkit a hátad közepére kívánsz. Csak egy kis csöndre, nyugalomra és magányra vágysz. Elhiszed, hogy egyedül meg tudod oldani.
De nem tudsz megbirkózni semmivel és senkivel.
Sokszor kérdezed, mikor szoksz végre hozzá? De a válasz mindig ugyanaz. Soha.
E miatt a sok cseszedék miatt leszek egyszer egy munkamániás, magánélet nélküli senki.
Utálom, hogy mindig arról kell írnom, mennyire megkeserítik az életem néhányan.
Utálom, hogy anno alig vártam, hogy belecsöppenhessek ebbe a világba. Az általános annyival jobb volt. Utólag így látom. Amikor ott voltam az utolsó év borzalmas volt. De az csak néhány elmebeteg osztálytárs miatt. A barátok ott voltak. Szétrobbanthatatlan egységnek éreztem magunkat együtt. Azzal a kis tinglitanglival, ami most van összehasonlíthatatlan. Ami ott és akkor volt igaz volt. Ez tele van hazugságokkal. Érdekekkel.
Utálom, hogy hiányzik a rég elvesztett népszerűségem. Utálom, hogy nem lehetek önmagam. Utálom, hogy már azt se tudom, milyen mikor önmagam vagyok.
Kezd elviselhetetlenné válni, hogy mikor már az egyik oldalon megoldódni látszanak a dolgok, másik két oldalon romlik el minden.
Azt hiszem nem új dolog, hogy utálok károlyis lenni…
Húúúúúúúúúúúúúúú, háááááááááááááááááá, wáááááááááááááááááá meg áhhhhhhhhhhhhhhhhhh! Nehéz egy ennyire intenzív élményt írásban megosztani az olvasókkal. Próbálkozhatnék mindennel, hogy teljesen átadjam az érzést, de őszintén ez elég lehetetlen vállalkozás lenne. Ha van valaki, akinek a személyét valamint a munkásságát is nagyon szereted és lehetőséget kapsz rá, hogy élőben is találkozhass vele, az valami leírhatatlan dolog. Cirka 17 évem alatt még nem sok minden tett ennyire boldoggá. Nyilván most mindenki, aki olvassa ezt a bejegyzést, arra vágyik, hogy most rögtön csapjak a húrok közé, de most egy kicsit még húzom az agyatokat. :)
A pénteki iskolanap csigalassan vánszorgott. Az utolsó óráról pedig ne is beszéljünk. Kínomban már tényleg alig tudtam mit kezdeni magammal. Még jó, hogy az osztály is totál K.O. volt, így nem tűnt fel senkinek, hogy ki az, aki kicsit defektesebb az átlagnál, a pénteki, utolsó órában.
Az ofőnk szerencsére korábban elengedett minket, így még a korábbi buszt is sikerült elérnünk, amire nagy szükség volt, tekintve, hogy még a nyelviskolába is össze kellett készülnünk.
Volt egy kis incidens a postával, ami el is vette fél órámat, de majd máskor írok róla, most nem akarok ezzel foglalkozni.
Itthon pedig kezdetét vette a nagy készülődés.
A kék festékemmel nekiestem a hajamnak, a körmeimet narancssárgára mázoltam, majd jöhettek a panda szemek, a sajátkészítésű Katy póló, a koptatott farmer, a szegecses csizma és a színes tatyó. Na meg az angol cucc. Pfffff.
Az érdekes megjelenésemmel újfent a középpontba kerültem angol órán. (Pedig manci még egy sapkát is felvetetett velem.) Apci mindig azt hiszi, hogy férfi a tanár és azért szeretem annyira a pénteki órákat. XD Lehet, jobban ismer, mint gondoltam.
Az óra után rohantunk a kocsihoz. Apc előre ültetett, hogy figyeljem, mit hogyan csinál. (Ugyanis hétfőn megérkezik a jogsim.)
Már fél 8 körül ott is voltunk a helyszínen. A tömeg után baktatva pedig elég egyszerűen megtaláltuk a bejáratot is.
Bent már érezni lehetett a várakozással teli izgalmat. Sok rajongó volt mindenütt, rózsaszín parókás T-home lányok csalogatták az érkezőket a T-home szobába.
Mi kihagytuk a kínálkozó lehetőséget és inkább mentünk a küzdőtérre. Bent már volt pár ember, de koránt sem annyi, mint amennyire számítottunk. Kb. a 10. sor környékén sikerült helyet találnunk magunknak, ahonnan nem is mozdultunk többet. Szinte mindent nagyon jól láttunk. Bár volt egy pasas, akivel sokszor meggyűlt a bajom.
8-kor már elég sokan voltak mögöttünk és az ülőhelyek is szépen megteltek. Alig tudtam elhinni, hogy sokakkal ellentétben én ennyire közel lehetek.
Egy kis várakozás után megjelent Dj Béla Gyula (xd), aki egy órán keresztül fárasztotta a népet, a nagyon változatos DJ-s keveréseivel.
9 után pár perccel azonban besötétült a színpad és megjelent a várva várt színes szmokingos zenekar. Majd hirtelen újra minden sötétségbe borult és ekkor már tudtuk, hogy történés lesz.
Egyszer csak feltűnt a rózsaszín dob, felvonultak a háttérénekesek, a táncosok, felcsendült az intró, majd a zenekar hirtelen átváltott a Hot n Cold kíséretére és megjelent maga Katy is. Annyira gyönyörű és energikus volt. Alig tudtam elhinni, hogy ott áll előttem pár méterre és az egyik kedvenc számomat énekli. Mindenki táncolt és teli tüdőből ordította a dalszöveget. Én pedig alig győztem mindemellett még fotózni és beengedni azt az elégedett gyönyört, ami csak úgy áramlott felém. Katy hangja annyira fenomenális élőben, hogy ezek után elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki is azt mondja nekem, hogy ez a nő képtelen élőben énekelni. Szabályszerűen rázott a hideg, amikor az I Kissed a Girl-t kezdte énekelni jazz-es változatban. Majd, amikor odacsaptak… egyszerűen elmondhatatlan, megemészthetetlen és felfoghatatlan volt.
Az új albumról olyan számok hangzottak el, mint a szintén nagy ovációt kiváltó California Gurls, a méltán népszerű Teenage Dream, az E.T., a Last Friday Night, ahol Katy személyes képeibe nyerhettünk betekintést, a Firework, amihez legújabb videoklipjét Budapesten forgatta, a Not Like the Movies, amiben az énekesnő rendesen megcsillogtatta a tehetségét, valamint a Peacock, aminél természetesen az elmaradhatatlan villódzó pávatoll is megjelent. És az a pávamozgás… nagyon kecses volt. xd
Szerencsére régi dalokból sem volt hiány, a Hot n Cold és az I Kissed a Girl után megszólalt a Waking Up in Vegas, a Ur So Gay, illetve ráadásként a Thinkig of You-t is meghallgathattuk.
A show részeként kétszer is kaptunk szalagesőt, az első, ezüst szalageső még valamikor a koncert elején érkezett, a második rózsaszín pedig valamikor a vége felé.
Katy nagyon édes személyiség, sokszor beszélt hozzánk, jó párszor megénekeltetett minket és végig kommunikált velünk. Megköszönte, hogy itt forgathatta a Firework-ot, azt mondta eddig már sok európai országban járt, de Budapesten még soha nem volt. Teljesen beleszeretett a városba és büszkék lehetünk arra, hogy itt élünk. Khm. :)
Azt is mondta, hogy a tavaszi turnéja alkalmával ismét ellátogat hozzánk és megkérte a közönséget arra, hogy tegye fel a kisujját az, aki elmegy oda is. Természetesen mindenki nagyon nyújtózkodott.
Jah, és megmutatta a gumimacis gyűrűjét is. A bemutatkozásáról pedig ne is beszéljünk.
,,I’m Katy Perry.”
Annyira szerény és kedves volt. Nehéz elhinni, hogy vannak a zeneiparban ennyire alázatos emberek, akik a zene szeretetéért csinálják, nem feltétlenül a vele járó hisztériáért.
Nehezen találok szavakat, amikkel kifejezhetném csodálatomat és szeretetemet.
Ahogyan nézegettem a videókat a youtube-on, egyszerűen annyira hihetetlennek tűnik, hogy én is ott voltam.
Visszaemlékezve az egész olyan, mintha végig csak lebegtem volna és az egyik részem képtelen lett volna felfogni, hogy valóban ott van.
Egyetlen pici, apró, kis rossz dolgot tudok megemlíteni, mégpedig azt, hogy csak egy órán át tartott. Mivel koncert volt és nem turnémegálló. De mivel van egy olyan érzésem, hogy a turnén is ott leszek, talán elnézem… nem is tudom mi lesz velem majd akkor. Lehet, meghalok gyönyörűségemben.
A ráadás után, egy csomóan szétszéledtek, azonban mi ottmaradtunk még fotózni. Miután feltűntek a biztonságiak elpaterolni néhány lányt a színpad közeléből, úgy döntöttünk jobb, ha mi is megyünk. Mielőtt bezár a büfé és én sör nélkül maradok. xd
Mikor kiértünk a friss levegőre, apcival még váltottunk pár érdekes telefonbeszélgetést, de végül csak sikerült megtalálnunk őt. A kocsiban még visszanéztük a képeket, kibeszéltük az élményeinket, miközben én nagyon elégedetten fetrengtem a hátsó ülésen.
Csodálatos, fantasztikus, felbecsülhetetlen és felejthetetlen emlékekkel lettem gazdagabb, amiket soha, senki nem vehet el tőlem. Érdekel is engem ki mit gondol Katy-ről és a zenéjéről. :)
Az a fontos, hogy én mit gondolok, hogy én kit szeretek és, hogy miért.
Köszönöm. ^ ^
Képeeeeeek:
A színpad... ohh, leszünk mi ennél előrébb is :)
Dj Béla Gyula & az unalooooom
Az, hogy a fotózási képességeim nem túl jók, enyhe kifejezés...
(néha a blog csak regisztrációval érhető el, személyes, jellembeli problémák miatt... ha olykor nem bírod ki nélkülem regisztrálj, ha annyira azért mégsem érdekellek, akkor várj 1-2 hetet, míg minden visszaáll a régi kerékvágásba...)
Kedvenc Idézetem
,,I'm not going to change the way I look or the way I feel to conform to anything. I've always been a freak. So I've been a freak all my life and I have to live with that, you know. I'm one of those people."
AJÁNLOM AZ OLDALT
Archívum - 2010.
És egy újabb iromány, hogy lássátok nem csak rossz dolgok történtek velem a héten. 
Az egyik pillanatban még poénnak veszed a sértegetéseket. A tanár engedélyével megdobálod a k*csög fiúkat a tolltartóddal és megrugdosod azt, aki melletted áll. Tűrsz, tűrsz, tűrsz, majd azon kezdesz gondolkodni, hogy mikor robbantsd a nagy bombát. Sohasem jön a megfelelő pillanat. Aztán következik az a bizonyos másik pillanat, amikor a tűrőképesség feladja a szolgálatot, összegyűjt minden rosszat és akkor vége a tartásnak.
Friss hozzászólások