2010.08.23. 21:16, Sadie
Az első pofon a legnagyobb
 Megbuktam, elbuktam… sz*r ügy.De legalább most már vagyok annyira tompa, hogy írjak egy viszonylag korrekt bejegyzést különösebb anyázások nélkül. Vagy nem…
Két nap után, végre sikerült két óránál többet aludnom, így elég kipihenten álltam a mai nagy feladat elé. A teljesítményemen, persze mint mindig, most is rontott a drukk, de eleinte próbáltam mindent kizárni és lenyugtatni magam. Ami egyáltalán nem sikerült, olyannyira nem, hogy az utolsó felkészülési órámon elkezdtem bőgni. Az oktatóm eleinte azt se tudta mi ütött belém, hiszen nem egy hisztis p*csaként ismert meg. De nyilván rájött, hogy a stressz ennyire rossz hatással van rám. Túl gyors volt az egész, hirtelen szakadt minden a nyakamba és az elmúlt napokban alig aludtam… Nem kifogásokat keresek, ezek a szimpla tények.
Mit is mondhatnék a vizsgámról. Alig voltam húsz percet terepen, amikor a vizsgabiztos megkért, hogy álljak félre. Azt mondta végig érezhető volt a drukk, a bizonytalanság, néha rossz volt a sebességfokozat, olykor nem voltam elég körültekintő, de mégsem ezek miatt buktam meg. Hanem az emberesen elrontott, katasztrofális bal kanyarom miatt. Nem fogom fikázni a vizsgáztatóm, igaza volt. Én sem adnék szívesen jogosítványt olyasvalakinek, aki veszélyeztethet másokat.
Miután közelebbi viszonyba kerültem a hibáimmal helyet cseréltem az oktatómmal, aki visszavitt a központba és miután elmondta mennyire haragszik rám, e miatt a borzalmas hiba miatt elment kérni egy újabb időpontot. Legszívesebben karon ragadtam volna és az arcába ordítottam volna, hogy én többet nem ülök autóba és Vácról soha a büdös életbe nem akarok hallani többet. De persze nem tettem. Nem tehettem.
Ezután kifuvaroztak a vasútállomásra és mehettem haza vonattal, mert értem jönni luxus lett volna. Egy hete szólt utoljára apcim, hogy lehet, hogy nem tud hazafuvarozni, de azóta meg sem említette, hogy esetleg vigyek pénzt, diákot. Még jó, hogy nem felejtettem el. Pedig már e nélkül is ezer dologra kellett figyelnem.
Persze nem a jegyvásárlás volt a legnagyobb gondom. Miután tájékoztattam apcit a siralmas helyzetről a könnyeimnek sem tudtam gátat szabni, szóval istenesen elkezdtem bőgni a vasútállomáson. Természetesen mindenki rendesen megbámult, mert a váci embereknek nincs elég izgalmas magánéletük ahhoz, hogy azzal foglalkozzanak, mondjuk az enyém helyett.
Szépen el is vonultam a látóterükből, felültem egy sziklatömbre és egy órán keresztül csak sírtam. Legalább két nekem is jó vonat ment el az orrom előtt, de abban a pillanatban már nem foglalkoztatott semmi az égvilágon. Sőt, valami nagyon elpattanhatott bennem… fogalmam sincs milyen elhatározásból jutottam el odáig, de egyáltalán nem vagyok büszke az elborult elmémre. Egyik pillanatban még a sziklán ültem, a másikban meg már a síneken. Tudtam, hogy még vagy 20 percig nem jön vonat, így nagyon békésen elüldögéltem ott egymagamban, míg meg nem jelent két szeretettúltengésben szenvedő nőszemély, akik leparancsoltak a sínekről. ,,Emelkedett” hangulatomban csak siralmasan rájuk mosolyogtam és megjegyeztem, hogy jót tesz az adrenalin, erre pedig elkezdtek velem sipítozni, aztán az egyik karon ragadott és már újra a fehér vonalon kívül találtam magam. Visszaültem a sziklára és szemeztem a hölgyekkel, akik folyamatosan rám bámultak, mintha jobb dolguk nem is lenne. Mivel már könnyeim nem nagyon maradtak inkább összeszedtem magam és lementem megvenni azt az átkozott jegyet. Visszafelé odanyögtem egy köszönöm félét a házsártos brigádnak, majd többet feléjük se néztem. Lassacskán a vonat is megérkezett és kevesebb, mint fél óra alatt végre hazaértem. Itthon aztán megint kiengedtem, ami bennem volt, kiragadtam a hűtőből a különleges alkalomra tartogatott Breezer-em és az alvással dacolva próbáltam NCIS maratonnal elterelni a figyelmem. Közben vedeltem a Gösser készletemből is és miután kellően eltompítottam az agyam önfeledten szórakoztam néhány betalált poénon.
Először apcival találkoztam, aki kettő körül hozta az ebédemet, majd később mancival. Mindketten túlságosan megértőek voltak. Siralmasan. Ők még nem ismerik azt a szabályt, hogy ha az ember idegei csak egy cérnaszálon lógnak, akkor a vigasztalás csak ront a helyzeten.
Hallottam azt is, amint tanácskoztak. Mindenkit okoltam rajtam kívül. Hiába hangsúlyoztam, hogy az én hülyeségem. Fene érti őket. Egyszer túlságosan sokat várnak el tőlem, egyszer pedig a semmiről is elismerően beszélnek. Jártathatom én a szám, annyira felesleges.
Hát ez van most. Mindemellett egész nap fejfájással és ízületproblémákkal szenvedek, valamint a kilövetett köldököm is vérezni kezdett csak, hogy még fantasztikusabb napom legyen.
Összességében ez a nap életem legrosszabb és leg elmebetegebb napjai között biztos helyet kap.
Szeptember 3., újabb vizsga. Ha nem sikerül… az egész nyaram benne van. Nem hiszem el, hogy ekkora időpocsékolás volt az egész. Nem akarok megint pofára esni.
Megénekelték, hogy az első pofon a legnagyobb… a többit lassan megszokod… nem akarom megszokni, még mindig sokat akarok egyszerre.
Mindent akartam, most mégis olyan, mintha semmim sem lenne.
Zsír.
2010.08.22. 19:55, Sadie
 Holnap 7:50-kor gondoljatok rám. Csak egy keveset :)
2010.08.21. 22:32, Sadie
Pezsgőbuborékok
 Most, hogy letudtam a kötelező(en eltűrendő) autóvezetősdis bejegyzést itt az ideje, hogy egy valamivel színesebb formában teljes körű tájékoztatást adjak miss sadie-mazie uuuuuuunalmas hétköznapjairól.No, vágjunk bele!
Tegnap előtt (azt sem tudom milyen nap volt) nagy véletlenek sorozatának köszönhetően összefutottam Sebivel. Először elmentünk egymás mellett, azután, mint a béna klisékkel teli filmekben megfordultunk és megjátszottuk mennyire is örülünk egymásnak. Nem volt őszinte a mosoly, egyetlen gesztus sem. Azok után, amiken keresztülmentünk ez teljesen érthető. Bántottuk egymást ott, ahol csak értük. Végezetül mégis ő rúgott belém hatalmasat, de valamilyen szinten megérdemeltem. Leszámítva azt, hogy már előtte is a földön feküdtem.
Mivel valamilyen szinten több bennem a mazochista hajlam, mint az átlagemberekben, ezért nem utasítottam vissza, mikor meghívott egy italra. Beszélgettünk sok mindenről. De a Téma nem jött elő. Már nem haragszom rá. Ha ő nincs, nem ismerem meg sem a zitust, sem az Emsét, sem pedig a Vikót. És ha ők nincsenek, valószínűleg a Prclss Lllby még mindig csak egy szép álom lenne. Abban azonban biztos vagyok, hogy mi ketten barátok már sosem leszünk.
Ezt is megbeszéltük. És igazat adtunk egymásnak. Életünkben először. :)
Tegnap (augusztus 20???? nem vagyok tisztában a napokkal) jó családi szokásunkhoz híven megint elkerültünk mindenféle rendezvényt, amivel esetleg egy kicsit kikapcsolódhattunk volna. Életemben egyszer voltam augusztus 20-ai banzájon, akkor sem az ősökkel. És még nekem mondják, hogy mennyire begubózódott életet élek. Annak ellenére, hogy nem mentünk sehová természetesen meg kellett említeni, hogy délig aludtam, ami mint tudjuk megbocsáthatatlan bűn, főleg, ha az ember a rákövetkező három napban előreláthatólag nem ér rá aludni. *ironikus* Még csoda, hogy azért senki sem szólt meg, hogy háromkor ebédeltem. :P Délután ki lettem vezényelve a repülőtérre autós, félelemterápia céljából, ami ugyan bejött, de értitek… :P A nap ,,érdekessége” a Dunakeszin repcsiző Besenyei volt, a csodaszép Red Bull versenygépével, amivel nagyzolt egyet azelőtt a tíz ember előtt, akik véletlenül kikeveredtek a nagy semmi közepére.
Felénk is volt valami felhajtás, ami most copy a la twitter (ha beszól, egy franciás leütöm xd): aug. 20. keszin: egy plüss víziló buzdítja vonatozásra a vállalkozó szelleműeket, miközben a fekete v. fakó dió c. dalt énekli egy noname banda
Ehhez többet nem is fűznék hozzá, három percig sem bírtuk és inkább hazajöttük. Itthon végre sikerült nekem is és mancinak is rászánnia magát a hajfestésre, így végre újra csodás vörösben pompázik a hajam. :)
Ma pedig… a kötelező kocsikázásból fél 10-re estem haza. Megismerkedtem egy másik tanuló csajszival, akivel összevont minket az oktató és így amellett, hogy több időnk volt Vácon kocsikázni (aminek mindketten marhára örültünk) még meg is figyelhettük egymást. Mindenféleképpen hasznos volt és elég szórakoztató. Egyikünk sem arról híres, hogy hagyná magát és megkukulva hallgatná az oktató poénos, olykor piszkálódó megjegyzéseit, így szegény kapott két oldalról rendesen. :)
Miután hazaértem mancim berángatott minket az Ocsmányba, de mivel bővítettük az itthoni Gösser ellátásomat, ezért hamar felengedtem. XP Tudják, ám itthon mivel lehet engem lekenyerezni.
Ezután felmentünk Pestre szülinapolni (tudom, hogy nem létezik ilyen szó, de ha a Word még egyszer aláhúzza, nagyon mérges leszek!!!). Szerencsére nem volt hatalmas családi összeröffenés, (az csak szeptemberre várható…) így elég nyugodt és jó hangulatban telt el az a pár együtt eltöltött óra. A 2 hetes fogyómnak azonban hála ennek a napnak lőttek, ugyanis rendesen meg lettem etetve minden sz*rral, amire semmi szüksége nem lett volna az én kis fejlődő szervezetemnek. Próbálkoztam a gyógyszeres és a fogkefés megoldással is, de eddig egyik sem jött be, úgyhogy bízom a csodában.
A mai nap pozitív élményei közé írható, hogy megtaláltuk Dunakeszi legjobb fagylaltozóját. Ideje volt már. Úgy tűnik a Mango-s időknek vége, legyen az akármilyen közel is és legyen ott akármilyen finom is a túrós fagyi, a Bírót képtelenség lepipálni. Eddig csak a süti miatt zengtem róla ódákat, de úgy tűnik ez mától megváltozik. (o-hhh-oooo az a Cherry mania)
Jelenleg idegbeteg hangulatban irogatok keresőprogramok tucatjaiba mindenfélét, aminek köze lehet Katy Perry, Teenage Dream című albumához. Ugyanis a korong már napok óta megjelent, de eddig minden linket töröltek, ami hasznomra lehetett volna. Fel kellene tennem a Torrent progim, de miután legutoljára azt használtam, a gépem lefagyott, majd újraindítás után bemondta az unalmast. Így még nem nagyon akaródzott használatba venni. De mivel türelmetlen vagyok valószínűleg ez lesz az egyetlen célravezető megoldás.
Végre könyvügyileg újra jól állok, jelenleg öt darab is várakozik arra, hogy felfaljam. Ma megkaptam a jelenlegi nagy kedvencem, a True Blood 5. és 6. részét, illetve a The Vampire Diaries mind a három eddig megjelent felvonását. Biztos azokkal a kötetekkel kezdem majd az olvasói maratont, mert hazánkban is kezd kitörni a TVD mánia és, ha innentől mindenkitől ezt kell hallgatnom hónapokon keresztül valószínűleg elég hamar leakadok majd a témáról.
Végül, de nem utolsó sorban: Örömmel jelentem be, hogy készülőben van az együttes MySpace oldala. Ez azért jó, mert oda fel tudom majd tölteni a próbán felvett dalainkat, illetve ha lesz majd érdeklődés akár vlogolhatunk is a próbák helyszínéről. Felkerülhet biográfia, fényképek és megismerkedhetnétek a tagokkal. Akár interaktívvá is tehetnénk a kommunikációt. Még nem tudom, az oldal mikor készül el teljesen, Olival rajta vagyunk az ügyön és elhihetitek, amint készen lesz, ti lesztek az elsők, akik értesülni fognak róla.
Most ennyi fért ki a csövön. ;))
Gibbson timeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!
Csókcsók
2010.08.21. 20:31, Sadie
MEG AKAROM CSINÁLNI!!!!
 Bárcsak elég választékos szókincsem lenne ahhoz, hogy kifejezzem mennyire is gyűlölöm én a koránkelést. Nem magával az ébredéssel van problémám, az ,,inkább szúrjanak belém egy tőrt, mint, hogy kimásszak az ágyamból” hozzáállás 10 perc után elmúlik. Az ébredés előtti sunyi pillantások a telefonom kijelzőjére és az ébredést követő egész napos álomkór az, ami teljesen elfogadhatatlanná teszi számomra az egészet.
Azzal vígasztalom magam, hogy ha esetleg sikerül a hétfői vizsga, utána már annyit tunyulhatok, a maradék pár napban amennyit csak akarok. Senkinek egy szava nem lehet onnantól. Ha pedig meghúznak… nos, akkor pedig azért nem tehet senki sem megjegyzést. Eddig az esélytelenek rutinos nyugalmával másztam be a volán mögé, azonban ma valami megváltozott. Mintha felhúzták volna a rolót. Legalábbis feljebb.
Tegnap apci megunta az ,,egyhelyben toporgok” állapotot, ezért hosszú idő után megint kivitt a reptérre gyakorolni. Nagyon furcsa volt újra a nagy, Toyota-t vezetni. Az elindulással voltak problémák, (diesel vs. benzin) de azt hiszem a szorongásom 87%-át sikerült leküzdenem. Ma már sokkal jobban mentek a váltások, a csúsztatás, maga a közlekedés. Az oktatóm szerint végre túljutottam a holtponton. Én azért ennyire nem vagyok bizakodó, hiszen volt már ehhez hasonló eset. Egy kiemelkedő teljesítmény, majd egy hétnyi idegbeteg küszködés. A holnapon múlik minden. Ha akkor is ennyi dicséretet kapok, akkor nyilván jobban fogok örülni azoknak a bizonyos nyugalmat hozó fagylaltos képzelgéseknek vasárnap estétől, hétfő reggelig. Szeretném, ha menne. Nem is értem ezt miért vonja bárki is kétségbe. Nekem sem öröm a küszködés én sem élvezem a plusz órákat, amik elveszik a maradék szabadidőmet is. De ez nem megy parancsszóra, rengeteg gyakorlás és tapasztalatszerzés kell még ahhoz, hogy rutinos vezető váljon belőlem.
Azonban itthon néha kicsit nehéz a felfogás és kapom az okító szöveget, hogy én nem akarom eléggé. Pedig akarom. Utálom és a lelkesedésem nulla, a kedvem zuhanórepülésben száguld az előbb említett szint felé. De meg akarom csinálni és egyszer meg is fogom, csak azt nem tudom, hogy mikor. Szeretném elhagyni a holtpontot. És nem vagyok hajlandó meghallani azokat a megjegyzéseket, amik meghazudtolnak. Nekem sem élvezet, ha újabb hatezreseket kell kidobni az ablakon, amikor annyival jobb dolgokra is lehetne költeni azt a pénzt. Nem is értem, hogy juthat valakinek ilyen az eszébe. Én akarom, hogy sikerüljön. Sikerülnie kell, mert ha nem, akkor csütörtökön a vizsgabiztosommal csak az üdvözlésig és az azonnali elköszönésig fogunk eljutni. És én ezt nem akarom. Mindent elsőre, egyszerre akarok. Mert én már csak ilyen telhetetlen vagyok.
2010.08.17. 20:22, Sadie
Újra szabadon
 Egy ideje már újra mindenki számára elérhető a Sadie blog, meghatározatlan ideig, óráig. Ez alkalommal egy kicsit tovább éltem a privátság nyújtotta szabadsággal. De azért remélem nem felejtettetek el teljesen. ;)
Ismét akadt leküzdeni való nehézség bőven, tanulságok tömkelege szivárgott üresnek hitt fejembe. Hittem a rossz erejében. Tanultam az önállóságot. Egy kicsit kifordultam önmagamból. Voltam provokatív és fájóan őszinte. Szende és hallgatag. Próbálkoztam sok mindennel. Közelebb jutottam önmagam megismeréséhez.
Sok töltelék ember átlátszó barátságán kellett túlküzdenem magam, míg elérkeztem oda, ahová már egy ideje vágyódtam. Az összkép persze sosem lesz tökéletes, a hegek nem gyógyulnak, de ragtapasszal lefedhetők. Soha nem bízom már senkiben, nem adom ki magam senkinek. De azokkal, akik mellett megmaradok a jövőben, talán képes leszek értékes kapcsolatot ápolni hosszú időn keresztül.
Hogy ez lesz-e a legfontosabb dolog az életemben azt nem tudom.
Magányos farkas vagyok. Magam oldom meg a problémáim, nincs szükségem mások odaköpött, felszínes tanácsaira.
Mit is mondhatnék még? Próbálkozhatnék valami szívderítővel, áltathatnék mindenkit azzal mennyire tökéletessé formálódtam pár hét alatt. Mondhatnám, hogy kitűnő barátalapanyaggá gyurmázott a tömeg. Megértő lettem és kedves, a hangulatember énem a süllyesztőben landolt. Hazudhatnék, de miért tenném?
A blog az a hely, ahol már több mint két éve nem kell foglalkoznom azzal mit mondanak mások, ha elolvassák egy egy bejegyzésemet. Már nem izgat, milyennek látnak mások. Nem leszek azért depis, mert az a divat vagy kezdem el utálni SP-t, mert akkor könnyebben kijövök majd egy bizonyos kritikus réteggel.
Annyira jó lenne odamenni emberekhez és átrázni őket tetőtől talpig. Beléjük rázni egy kis észt. Hogy ne szégyelljék azt, amit/akit szeretnek attól félvén, hogy mások majd megszólják őket ezért.
Én utálom Lady Gaga-t, de nem eszerint válogatom meg, hogy kivel állok szóba és kivel nem. Butaság érdeklődési kör vagy a megjelenés miatt másokat elítélni. Az egyéni dolgoktól válik értékessé, egyénné az ember. Ha mindannyian egymást majmolnánk, és ugyanazt szeretnénk és tennénk, amit mások, akkor egy nagyon unalmas világban élnénk.
Azért befesteni a hajunkat, mert körülöttünk már mindenki megtette, azért miniszoknyát húzni, mert a fiúk azt szeretik, azért hallgatni Adam Lambert-et, mert az a menő… ???? :S
Sokáig tart, míg az ember megtalálja a saját egyéniségét. És ha ez az idő elérkezik, mások pedig megszólják azért, ami ő, azzal még az élettől is elveszik a kedvét.
Mások véleménye formálhat, de nem lehet elég ok arra, hogy ne légy önmagad.
Kit érdekelnek mások?
2010.08.15. 22:22, Sadie
Ugye emlékszel még
 Holnap jön valami értelmesnek vélt bejegyzés is, addig kárpótlásként??? íme egy fantasztikus dalszöveg. És igen, jelenlegi kedvenc dal szaga van a dolognak. És nem, sajnos nem Prclss Lllby dal. És igen, már napok óta csak ezen élek. Van ilyen. <3333
Aki kitalálja az előadót és a dalcímet gugli nélkül annak megy a virtuális pacsi. csalóbandaúgyisrákeresxd
Az anti megmoccanásoktól legyetek szívesek megkímélni.
köszöntem ^^
Hány év telt el azóta
hány csókos lány
hány szó foszlány
és hogy a csókból
hány slukkot hagytam ki
és jóvolt így jóvolt
úgy nem változtatnék
lenyelem akkor is, ha kicsit rágós a steak
úgy sincs választék
meghalt minden azték
és lassan meghal minden magyar
én is érzem kissé fagyos itt a talaj
nekem is fázik a lábam
kulcs már a zárba
de ráfordít,lenyel
zavar a nap és már a zápor is lever
csak egy életem maradt,
egyre nehezebb a játék
a következő level
kipukkad a buborék, kipukkad minden példakép
de legyen egy szép álmod, amit követsz példaként,
amiért elvérzel ma és feltámadsz holnap,
hogy valami vezesse a tollad, te csak vezessél, én tollak
bízzál bennem, szeressél, vagy nevezzél disznónak
örüljél a csóknak, mit adok, a szónak, mit mondok szívből (szívből)
Lehet gyáva vagyok, de én is játszok egy szerepet,
a büszke nagyfiút, hogy ne lássad bennem a gyereket
a családi házat
de mért reppeljek trógerül, ha nem is ismerem a telepet
én ez vagyok
hány év telt el azóta,
mondd, hova lettél szellő, ki fújtál
hova lettél érzés, mitől azt is elfeledted merre indultál,
hogy kire fújtál, hogy kire néztél máshogy
mi reméljük a sikert, de a kurva holnap mindig mást hoz
hány év telt el
mondd, te figyelsz még rám?
ismételd el, vagy értsél félre hogyha gondolod
mondd újra, hogy nem szeretsz, miközben a farmerom gombolod
ha gondolod hagyjuk, akkor is te vagy a mindenem
elmondanám, de nem merem, hogy az könnycsepp az ingemen
(elmondanám, de nem merem, hogy az könnycsepp az ingemen)
[Ref.:2x]
Hányszor láttam már a filmünk, hány év telt el
hányszor kértem ne zavarj össze, ugye emlékszel?
ugye vársz még rám?
ugye gondolsz arra hányszor kezdtük újra,
hány csók volt a tied
hányszor öleltél meg, ugye emlékszel még,
hányszor öleltelek át
ugye emlékszel még
Hány év telt el azóta, hány szöveg volt a tied
hány csók volt a szádra
mondd te számolod még?
hányszor mentem át filmezni, és mindig félbe hagytuk
hányszor mondtuk, hogy elég
ugye te számolod még
Egy sorozat voltam, tied volt az összes heti rész
de ahogy elszállt minden érzés elmúlt minden happy days,
mint a filmben a depi rész, olyan a kettőnk kapcsolata
egyszer elmúlik
én is csak egy évig hittem, lehet egyszerű, vagy egyedi
lehet jobb, lehet más
de addig kerestem benned a lányt, amíg nem találtál mást
(jó, míg nem találtál mást)
Lehet gyáva vagyok, de én is játszok egy szerepet
átverem, azt akit utálok, átverem, azt akit szeretek
tudom hova mehetek, hogyha vége van a műsornak
tudom hol hajtsam le fejem, ahol panaszom nem érzik műgondnak
tudom mikor legyek bátor, mikor húzzam be a farkam
csak azt nem tudtam mikor mondjam ki mit érzek
csak halkan suttogtam magamnak úgy, hogy én magam se halljam (hogy én magam se halljam)
C'est la vie
[Ref.:4x]
Hányszor láttam már a filmünk, hány év telt el
hányszor kértem ne zavarj össze, ugye emlékszel?
ugye vársz még rám?
ugye gondolsz arra hányszor keztük újra,
hány csók volt a tied
hányszor öleltél meg, ugye emlékszel még,
hányszor öleltelek át
ugye emlékszel még
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Archívum - 2010.
Megbuktam, elbuktam… sz*r ügy.
Holnap 7:50-kor gondoljatok rám. Csak egy keveset :)
Most, hogy letudtam a kötelező(en eltűrendő) autóvezetősdis bejegyzést itt az ideje, hogy egy valamivel színesebb formában teljes körű tájékoztatást adjak miss sadie-mazie uuuuuuunalmas hétköznapjairól.
Bárcsak elég választékos szókincsem lenne ahhoz, hogy kifejezzem mennyire is gyűlölöm én a koránkelést. Nem magával az ébredéssel van problémám, az ,,inkább szúrjanak belém egy tőrt, mint, hogy kimásszak az ágyamból” hozzáállás 10 perc után elmúlik. Az ébredés előtti sunyi pillantások a telefonom kijelzőjére és az ébredést követő egész napos álomkór az, ami teljesen elfogadhatatlanná teszi számomra az egészet. 
Egy ideje már újra mindenki számára elérhető a Sadie blog, meghatározatlan ideig, óráig. Ez alkalommal egy kicsit tovább éltem a privátság nyújtotta szabadsággal. De azért remélem nem felejtettetek el teljesen. ;)
Holnap jön valami értelmes
Friss hozzászólások