Február 28-án, Dojkának hála átment előttem egy fekete macska. Dojkának hála, mert ha nem szól, hogy forduljak meg, akkor mögöttem megy át és nem előttem… nem vagyok babonás, de a fekete macska olyan dolog, hogy beválik. Vagy nagyon jó dolgokat-, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon rosszakat hoz magával.
Szerdán azt hittem megúsztam, de persze jött a csütörtök…
SMS hangra keltem. Mikor kinyitottam a szemem meglepően világos volt. Aztán ránéztem az órára… fél 9!!!!
Dojkától kaptam a lényegre törő: ,,Lebetegedtél?” üzenetet, amire gyorsan visszapötyögtem a nagyon ízléses: ,,Nem! K-rvára elaludtam. Sietek be!” szöveget.
Kábé fél óra alatt összekészültem, majd rohantam ki a buszmegállóba. Értelme sok nem volt, ugyanis busz csak 45 perc múlva jött. Ki volt írva 20 perc múlvára egy, amit úgy gondoltam van értelme megvárni, de persze az késett 25 percet.
A 3. óra végére csak beestem a károlyi ajtaján…
A lépcsőfordulónál rögtön zsúba és Dojkába botlottam, akikkel összeröhögtünk, majd nagyszünetben beavattak abba, miről is maradtam le. Igazából semmiről. Mondjuk már hetekkel ezelőtt megállapítottam, hogy a 11. év teljesen felesleges. Elég lenne csak a köztes vizsga hétre bemenni.
Törin kaptunk egy kis szabadságot, így összeültünk páran és megtárgyaltuk az élet ,,hatalmas” dolgait.
Ami ma nagyon megbotránkoztatott az az emberek tudatlansága.
Az osztályban szinte senkinek sincs fogalma a Szippancsokról. Azért ez elég szomorú. Milyen gyerekkoruk volt ezeknek? Csak a Pokémon? Komolyan????????
Külön postot a Szippancsoknak!!!!!!!!!!!!!!
Töri után sikeresen beégettem magam az ofő előtt is a ,, Nem igaz, az is elég, hogy a Janus Pannonius-ból karót kaptam…” szövegemmel, amit úgy ecseteltem félhangosan, hogy az ofő pont ott állt mögöttünk.
Khm.
Kaptam egy nézést. xd
Németen is rögtön megtalált a tanár.
N. t.: Látom Andi is megérkezett. Hol voltál?
Sadie.: Aludtam.
N. t.: Az nagyon jó dolog, de azt inkább hétvégén kellene.
Most, hogy Andi is megjött övé az első mondat.
Sadie: Királyság.
*Felírja a táblára a mondatot, amire válaszolnom kellene…*
*Niki nagyban súgja a megoldást mögöttem.*
Sadie: für *dadogás* Mu-mu-musik.
*Ezen elkezdtünk szakadni.*
N. t.: Nagyon jó. Most teljes mondatban.
*röhögés*
N. t.: Ne röhögtessétek az Andit, mert így nem tudja összerakni a mondatot.
Niki: Amúgy sem.
És itt kész voltam. A tanár se nagyon foglalkozott velem tovább, bár a „Pp”-nek még sikerült megejtenem egy beszólást, amivel újfent beégettem magam.
Első angolon megint fantasztikus volt a hangulat, utána pedig felmentünk a színházterembe megnézni a suli előadást.
Vicces volt, bár mi angolon szerintem többet röhögünk.
Néhol kicsit erőltetett volt, de az osztálytársak remekeltek. *MÜGIPOWER*
Nikivel leginkább a jegyszéttépős jeleneten szakadtunk.
*acsajszéttépiajegyet*
Pasi: Te széttépted a jegyet?
Csaj: Igen.
XD
Oké. Nagy poén. Értem én.
Suli után beugrottam a tally-ba és megvettem az első retro stílusú ruhámat, ami a nagykoncira is elkísér majd. Mostanában teljesen ennek az irányzatnak a szerelmese lettem. Imádom a ’Material Girl’ féle ruhákat.
Arról inkább ne beszéljünk mennyit hagytam a butikban… Még saját magam előtt is szégyellem…
A plázából eljövet pedig láttam Stohl Andrást.
Nem nagy szám a csávó. Kevésbé irritáló a feje, mint a TV-ben.
És habár a csütörtöki cuki fiús hazamentelről lemaradtam, jól éreztem magam. Egyedül voltam. De élveztem.
Különben is nehéz engem elviselni vásárlás közben. Csak zitusnak menne. De, mint azt mindannyian tudjuk ő itt hagyott engem a mangákért… Grrrrr.
És végül a nap híre, hogy most már mindenki tudja, hogy jövőhéten védtelen leszek a gonoszok ellen.
Alig várom már a szerdát…
Asszem most lövöm le magam.
Végső közlemény: HALLGASSÁTOK AVRIL VADONATÚJ, GOODBYE LULLABY ALBUMÁT! MÁR 1 NAPJA SÍROK, ANNYIRA JÓ!!!!!
Már lassan csak egyetlen óra választ el engem és márciust.
Ne légy féltékeny, a mi románcunk sem tart majd örökké, de az biztos, hogy kellemesebb lesz, mint amit veled töltöttem el.
Ez alatt a 28 nap alatt sikerült minden rosszba belekóstolnom egy csöppet, egyáltalán nem volt jobb, mint amit vártam.
De hát ez van.
Mindenkinek van egy mumusa, amit le kellene győznie.
Én nem küzdök ellene.
Lehet éppen ez a baj. Már annyira rá vagyok állva minden évben erre az egyetlen hónapra, hogy a legkisebb rossz dolgot is képes vagyok tragédiaként megélni.
De hát mit ér az élet egy kis felesleges drámázás nélkül?
A lényeg, hogy ennek is vége, a végére meg is érkezett a betegség egy kis depivel, ennek a kettősnek hála pedig jelenleg egy nyálgombóc Sadie blogol nektek.
Szégyellem is magam miatta, de nagyon.
Elméletileg holnaptól kezdetét veszi a tavasz, aztán a gyakorlatban meg majd meglátjuk mi lesz belőle.
Alig várom, hogy turbékoló, szerelmespárokkal kirakott padok között kóvályoghassak haza.
Hurrá!
Mielőtt előállnék valami ennél is nagyobb badarsággal, azt hiszem megadom a módját a Február elbúcsúztatásának, mégpedig ezzel a gyönyörű Josh Groban dallal, ami a szeretetről és a megbocsátásról szól leginkább.
Kár, hogy egyik sem jellemző jelenlegi állapotomra.
No, nem baj.
Hallgassátok helyettem inkább a csodálatos February Song-ot.
Végre csütörtök van, ami azt jelenti, hogy már csak egy hosszú-hosszú pénteket kell túlélni és végre kezdetét veszi a két napos mennyország.
Ez a hét ismét értelmetlennek tűnik, bár a mai nap legalább szórakoztató volt. Szeretem a csütörtököket eltekintve a dupla közgáz óráktól. Az utolsó három óra mindig jó hangulatban telik el, mondjuk egy németet és két angolt egymás után azt hiszem, csak humorral lehet feldolgozni.
A némettanár is jól bírja egyenlőre a megpróbáltatásokat, amiket minden órán a lábai elé rugdosok, Gerzson meg kedves egy néni, na. Nekem sosem ártott, szeret is és jót tesz a nem létező egómnak angolból.
Az a pár ember, akiket barátomnak neveznék, ha nem háborodnának fel a megszólításon xd oly módon őrültek és lükék a szó legpozitívabb értelmében, hogy az elmondhatatlan. És teljes mértékben tolerálják az én totál agyament megnyilvánulásaimat vagy őrült röhögő görcseimet, amik csak úgy előtörnek egyik pillanatról a másikra.
Ma például a fischen chips-en kezdtem röhögni, de veszettül.
Hogy mi ebben a poén, ahhoz károlyisnak, 11 b-snek és asszem rühellt embernek kell lenni.
Mai nagy alakításnak számít még a töri tz közben elk*ssoltatni lehetetlen gyomrom korgása, ami már tényleg olyan hangokat adott ki magából, hogy azt hittem helyben kezdek el szivárogni.
Ennek hála Sündringóval megvan az új kommunikációs formánk, ami igazából a hasamból kiszivárgó morajlások hörgésre átvitt formája. Ez, de szép magyar mondat lett.
Héten kosarazás közben meghúztam a hátam. Ez azért érdekes, mert jóformán a terem egyik feléből futottam a másikba 5 percen keresztül különösebb labdaérintés nélkül, így nem értem hogyan történt. Ennél persze van nevetségesebb sztorim is, mégpedig, hogy ping pong-ozás közben kiment a könyököm.
No comment.
Tegnap beszereztem a nagykoncertre a jegyet, úgyhogy most már azt hiszem kijelenthetem én feltétlen ott leszek. És tombolni fogok, de nagyon. Háháhá.
Beszerveztem magam mellé egy lányt, akit voltaképpen a neten ismertem meg a ’Sadie projecten’ belül. Nagyon szimpatikus leányzó és március 19-én találkozunk majd először. Kíváncsi vagyok mennyire értjük majd meg egymást.
Ilyet se gyakran csinálok. Utoljára ’acél tominál’ merült fel a netes világon kívüli kapcsolatteremtés, de miután csúnya, csúnya dolgok történtek köztünk már a neten keresztül is, az a dolog szerencsére törölve lett.
A héten egyedül járkáltam leginkább a nagyvilágban, ami remek alkalom volt arra,hogy ’alkalmi dohányos’ barátommal újra összefussak, ne adj isten beszélgessek is. Van, mikor jó sablonos témákról hadoválni ezt meg azt, de van amikor az ember inkább elvonulna egy sarokba, hallgatná a kedvenc depis zenéit és inkább ellenne a saját kis világában.
Végre eljutottam arra a pontra, hogy megmondom neki, ha inkább mellőzném őt és az utóbb említettek szerint cselekednék.
Pár hete kiszúrtam egy édes srácot a buszon, akivel minden csütörtökön együtt jövünk haza. Ő is a lakótelepen lakik szóval még a buszmegállótól is együtt sétálunk egy darabig. Olyan kis édes, ölelgetnivaló srác. Elvagyok azzal, hogy bámulom őt.
Van, akinek csak ez jut.
Azt hiszem nemrég említettem már, hogy minden helyzetben meg kell találni a jót. Mostanában ezen vagyok. Csak ez az átkozott február kikészít.
Kit még?
Nem kapcsolódik ide, de most jutott eszembe.
Olyan rémálmom volt tegnap… nem is merek azóta lefeküdni, csak miután tudom, hogy elég fáradt vagyok ahhoz, hogy ne álmodjak semmit.
Soha nem féltem még ennyire semmitől…
Az egész egy hosszú sztori volt, de csak a vége maradt meg bennem. Mégpedig az, hogy engem börtönbe zártak. Kikísért egy őr a vendégváróba és megjegyezte:
- Látogatója érkezett. Elég rossz állapotban van.
Mikor kimentem egy fekete hajú nőt láttam, szemei befelé fordulva. Az arca, az előtte lévő asztal tiszta vér. És szinte csurgott le a nőről és az asztallapról…
Nem tudom úgy elmondani, hogy olyan kifejező legyen, és olyan nagy sokkot okozzon, mint nekem akkor.
Ez a kép egy nap többször is felelevenedik a szemeim előtt. Egyszerűen nem tudom kitörölni.
Brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr.
Ha már horror.
Kezdtem örülni, hogy már csak 5 óra és utána vége a Lotte-s megaláztatásaimnak. Ez a szám ismét megnövekedett, ugyanis a kurzus vége után lehet csak nyelvvizsgára menni, ami így a májusba csúszott át.
Ez mind szép és jó, de hogy én köztes vizsga időszakban be nem teszem a lábam a HalálHáromÓrájára, az is holt biztos.
Így is betesz nekem mindig a drukk, úgyhogy az önmagában is elég problémát fog okozni.
Hogy utána mi lesz, az majd elválik. Egyenlőre ez az egyik fő cél, a másik pedig, hogy túl éljem azt a pár napot, amire itt maradok napokig a barátaimnak nevezném őket, ha (pont)(pont)(pont) nélkül a károlyiban, miközben ők a csodálatos Londonban élvezkednek.
Örülhetnék az örömüknek, de azt hiszem most nem próbálkoznék meg ezzel.
Nevezzetek önzőnek.
Különben is érlelődik bennem valami. Fájnak az ízületeim, a torkom kapar, a fejem tompa.
Természetesen holnap még nem leszek beteg, a Lotte-ba még el tudok majd menni mindenféle probléma nélkül, de szombatra belázasodom és alig tudok majd kikelni az ágyból. A vasárnapot mindenféle tanulás nélkül végigalszom majd, de hétfőre kutya bajom se lesz. Mindig így van. Még lebetegedni sem tudok rendesen.
Mondjuk miután kiderült, hogy még a német puskát is rosszul írtam meg és csak 3-ast kaptam a kemény két feladatból álló dogámra, azt hiszem, már semmin sem tudok kiakadni.
22:09 van és egy gagyi magyar sz*r megy a Viva-n.
Az óra átváltott 22:10-re. És majdnem egy teljes oldalt írtam már Word-ben, úgyhogy azt hiszem én most szépen el is köszönnék.
Búcsúzóul, íme a Sugarloaf újdonsága, a Dolce Vita.
Valamit szeretek benne, de még nem sikerül rájönnöm arra, hogy mit is.
Mert sem az énekesnővel, sem a hangjával, sem a szöszi gitárossal nem vagyok kibékülve.
Egyszer csak kiderül.
Love & Rockets
Sadie
(Erről jut eszembe megint csak… hétvégén kötelező jelleggel egy teljes postot szánok a My Life as Liz-nek!!!!!)
A tegnap este után még mindig nem térek magamhoz. A Katy Perry koncert óta nem volt ilyen intenzív és fület gyönyörködtető élményben részem… Szavakkal egyszerűen leírhatatlan.
A zene…
Sok ember életében az egyik legfontosabb dolog a világon. Megnyugtat, átsegít a nehéz időszakokon, felpörget, felvidít… Mindenkinek mindig más.
Én nem csak hallgatni szeretem, hanem művelni is. Elismerem és tisztelem a tehetséget. És amikor azt látom, hallom és még érzem is, hogy emberek mennyire szeretnek zenélni, igazán, szívükből szólóan az mindig megindít.
Hú, de csöpögősre vettem a figurát.
De ez így van.
Tegnap ebben volt részem és kétszer olyan önkívületi állapotba kerültem, hogy azt hittem elbőgöm magam.
Fantasztikus volt. De nézzük is, hogyan kezdődött a tegnap esti őrület.
Már kora délután be voltam zsongva. 2 órától folyamatosan csak az estére készülődtem. Farsang alkalmából osztálytársaimat rendesen megbotránkoztató pin-up stílusú szerkót öltöttem, körbezsongtam a házat, összeszedelőzködtem és mancit karon ragadva kirobbantam a bejárati ajtón.
Elég hamar a helyszínre értünk, ami eleinte azt hiszem a mindjártbefagyas*ggem effektusnak volt köszönhető. :) A kapunyitás előtt fél órával már egy elég szép kis tömeg állt az ajtó előtt. Átlag életkor: 8. Úgy éreztem magam, mintha egy gyerekzsúrra érkeztem volna. Eleinte próbáltam nem azzal érvelni, hogy kiöregedtem a rajongós, tini lányos dolgokból, de 5 perc után feladtam ezt és mély letargiába süllyedtem.
A 6 órai kapunyitáskor azonban hirtelen minden problémám elszállt és mancit magam után húzva azon voltam, hogy minél előrébb találjak helyet.
Ezután nem sokkal felbukkant az elő zenekar, ami egész jól nyomta, de nem nagyon mozgatta meg a tömeget. Nem is lehet hálás feladat ismert és közkedvelt emberek előtt, totális, no name valamiként zenélni. De nekem tetszettek. A gitáros például úgy tépte a húrokat, hogy azt hittem összeesek.
Egy órás zenélgetés után a srácok összedobálták a cuccaikat és kezdődhetett a várakozás. A keszis szervezők humoruknál voltak, néha lehalkították a zenét, ezzel elérték, hogy a hormontúltengéses közönség (mivel addigra a 14 felettiek is megérkeztek) önmagából kikelve sipítozzon.
Néha elgondolkodtam azon, hogy én is így szoktam viselkedni?
Komolyan?
Miért?
Rövid, cirka negyed órás csúszással meg is kezdődött a show.
Elsőként Vastag Tomi sétált be, két dal után Janicsák Veca érkezett, újabb két dal után Király L. Norbert és a változatosság kedvéért megint csak két dal után Vastag Csabi lépett színpadra.
Ez így ismétlődött 2 órán keresztül.
Vastag Tomiról nagyban megváltozott a véleményem most, hogy már élőben is hallhattam és láthattam. Sokkal szimpatikusabb és kellemesebb volt mind előadóként, mind emberként. Hangja is több van, mint amit a TV-ből kihallani és az odaragasztott műmosoly sem játszott. Az az igazság, hogy szerethető volt.
Amikor pedig a Csabival énekelt együtt az annyira igaz volt. Cseppet sem tűnt műnek vagy éppen csöpögősnek.
A Janicsák Vecáról eddig is tudtam, hogy hatalmas tehetség és mikor a TV-ben hallgattam már akkor is borsódzott a hátam attól, ahogyan énekelt. Szerintem nem kell mondanom, hogy élőben ez a hatás csak fokozódott. Amikor a New York-ot és az I Will Always Love You-t adta elől végig rázott a hideg. És utóbbi volt az egyik dal, ami alatt majdnem elbőgtem magam. A tehetsége mellett pedig arról is megbizonyosodhatott mindenki, hogy hihetetlenül bájos és elragadó leányzó ez a Veca.
A Király L. Norbertre egyetlen szó illik: őrültes. Őrületesen jó, őrületesen elmebajos, őrületesen gátlástalan, őrületesen agyament. Őrületesen eredeti. Teljesen olyan, mint a TV-ben. Mikor először megjelent, már akkor övé volt az egész színpad és az egész közönség. Nem tudom melyik megmozdulása volt a legmeghökkentőbb. De volt egy pár. :) A színpadon szökőkutasat játszott, szteppelt, sztriptízelt, üvöltött és a közönséget is rögzítette a telefonján. Ő volt az este egyik fénypontja. És élőben meglepően jó hangja is volt. Nem volt zavaró rekedtség, sőt. Vágyserkentőként hatott a teremben lévők nagy részére. ;)
A Vastag Csabi… ó a Vastag Csabi. Az a srác 100% tehetség. Nála is ugyanazt mondhatom el, mint már a többieknél is. Sokkal jobb volt élőben. Minden tekintetben. Fel sem tűnt az imádkozó sáska vagy a mikrofon dobálás. Az egész lénye betöltötte a színpadot. Sokszor olyan érzésem volt, mintha lejött volna a közönség soraiba és velünk énekelne, nem nekünk. Rengeteg alkalommal ment ki a színpad szélére, hogy utat engedhessen a kíváncsi és kutakodó női kezeknek.
Az utolsó dala a Hangokba zárva volt, amit olyan szépen és hálásan énekelt, hogy már majdnem én is átéreztem azt, amit ő is érezhet már hónapok óta.
Mert ezek az emberek a zenéjükön keresztül képesek igazán kommunikálni a rajongóikkal. Hiába a sok interjú és riport. Egyik sem alkalmas arra, hogy egy igaz képet mutasson ezekről az emberekről.
Azonban egy-egy dal sokkal többet árul el róluk, mint azt talán ők is gondolnák.
Az este folyamán olyan nagysikerül slágerek hangzottak el, mint az Angel, az It’s My Life, a You Raise Me Up, az I Will Always Love You, a Királylány, a Csókkirály, a Csavard fel a szőnyeget, az Örökké Tart, a Bad Day vagy a Captain Joe.
Felsorolni lehetetlenség lenne mindet, hiszen két órába értelemszerűen rengeteg dal fér bele.
Utolsóként a Jóbarátok c. dal szólt, ami a másik olyan momentuma volt az estének, amikor majdnem elsírtam magam.
És nem azért mert vége volt az estének…
Elmondhatatlan, hogy mennyire jó volt. Mennyire frenetikus élmény.
Olyan állapotba kerültem, hogy nem zavart az 1cm/fő férőhely sem, az hogy 3 órán keresztül szorongattam a súlyos, téli kabátom, hogy ömlött rólam a víz…
Már csak egy dolog maradt hátra, amit még fontosnak tartok megemlíteni.
Mégpedig azt, hogy nekem van a legjobb fej anyukám az egész világon.
Olyan édes volt egész végig. Láttam rajta, hogy élvezi és, hogy jól szórakozik. (És halkan megsúgom, hogy még a Csabiba is belezúgott egy csöppet. De ssssh.)
Szeretek vele eljárni.
Túl vagyok azon a rövid, pár hetes korszakomon, hogy szégyellek a szüleimmel mutatkozni. Éppen ellenkezőleg.
Engem nem zavar, ha mások velük látnak. Megölelgetem őket, megfogom a kezüket, akár itthon.
Ti is próbáljátok ki milyen szülőkkel eljárni ide-oda.
Nagyon felemelő tud lenni. :)
Persze ha ők is partnerek a dolgokban.
Az este hamar véget ért. Úgy elröpült, akár egy pillanat. De minden percét kiélveztem.
Egyszerűen imádtam.
Szavakkal leírhatatlan mennyire.
Az este fénypontjaként hazafelé összefutottunk régi ovis barátnőmékkel is, így végül velük mentünk haza.
Körülbelül a hazaút felét végignevettük.
Itthon pedig apcit felkeltve meséltük el az élményeinket.
Ezután én bevágódtam a gép elé, feltöltöttem a képeket és egész éjjel csak a koncerten járt az agyam.
És most, hogy visszaidéztem az estét az sem zavar, hogy a mai napon úgy volt csőd, ahogyan az meg van írva, kezdve az elalvással, egészen az idegbeteg, agybajoskodásomig…
Maroon 5 – Never Gonna Leave This Bed Ez a klip egy csoda. Nem nagyon tudok mást hozzáfűzni. A hangulata annyira magával ragadó… Imádom az ágy témát, az üveges megjelenítést, a fotósokat… Tetszenek azok a valós érzelmek, amiket a frontember és modell barátnője megjelenítenek. Én is éreztem már, hogy nem akarom otthagyni az ágyamat. Mondjuk teljesen más okokból. ;) De ez így… annyira jó és kellemes. A sok elektro marhulás mellett, ami jelenleg a zenei életben folyik, annyira felvillanyozó tud lenni egy-két ilyen gyöngyszem.
Rihanna – S&M Az S&M az egyik legjobb dal az új Rihanna albumról, éppen ezért nem is értettem eddig miért nem készült klip belőle. Rihanna ebben a klipjében a dalszöveghez méltóan botránkoztat meg és mulattat egyszerre. Rám csak a második része igaz a mondatnak. Akárhányszor látom a klipet mindig felvidulok tőle. A látványvilága, az egyes jelenetek kivitelezése és az énekesnő folyamatos átalakulása fantasztikus.
SP - Nevem SP A harmadik kedvencem SP újdonsága. A klip többek között azért tetszik, mert van sztorija és végre nem a tizenéves, szerelmetes, mimóza lelkületű közönség lett megcélozva vele. A fő cél ez esetben nem a példamutatás és a rajongók elvarázsolása volt, ami nekem nagyon tetszik. A klip elég megosztóra sikeredett, vannak, akik nagyon imádják és vannak, akik épp ellenkezőleg. A lányok szépek, a klip magyar viszonylatban nagyon is jó. És habár Szorcsik H. Vikit, a klip főhősnőjét egy ripacsnak tartom, esztétikai látványban hozza a kötelezőt.
A sztori folytatása március 13-án érkezik. ;)
(néha a blog csak regisztrációval érhető el, személyes, jellembeli problémák miatt... ha olykor nem bírod ki nélkülem regisztrálj, ha annyira azért mégsem érdekellek, akkor várj 1-2 hetet, míg minden visszaáll a régi kerékvágásba...)
Kedvenc Idézetem
,,I'm not going to change the way I look or the way I feel to conform to anything. I've always been a freak. So I've been a freak all my life and I have to live with that, you know. I'm one of those people."
AJÁNLOM AZ OLDALT
Archívum - 2011.
Február 28-án, Dojkának hála átment előttem egy fekete macska. Dojkának hála, mert ha nem szól, hogy forduljak meg, akkor mögöttem megy át és nem előttem… nem vagyok babonás, de a fekete macska olyan dolog, hogy beválik. Vagy nagyon jó dolgokat-, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon rosszakat hoz magával.
A tegnap este után még mindig nem térek magamhoz. A Katy Perry koncert óta nem volt ilyen intenzív és fület gyönyörködtető élményben részem… Szavakkal egyszerűen leírhatatlan.
Friss hozzászólások